banner

2015. december 31., csütörtök

Biszexuális nők vágyai és a társadalom

„Mindig is éreztem, hogy hiányzik valami” – ez egy igen meghatározó, és jellemző mondat a biszexuálisokra. Ha nővel van, akkor férfi. Ha férfival, akkor nő. Na, de ha megvan mindkettő, akkor az maga a paradicsom. Ez most még igen ritka Magyarországon, de mostanában egyre többet találkozni ilyen esettel. Ugyanis, melyik férfi  viselné el, ha a rajta kívül mással is lefekszik a Kedvese. Hiába, hogy az is nő.


2015. december 10., csütörtök

Nyitott kapcsolat, biszex nők: hogyan működik ez a valóságban?

Mindig nagy érdeklődés övezi a nyitott kapcsolatot érintő posztokat, illetve az olyan kommentelőket, akik hajlandóak megosztani tapasztalataikat ezügyben. Nincsenek sokan, mert amint kicsit megnyílnak, támadások kereszttüzébe kerülnek: sok olvasó idegenkedik az egésztől, és próbálja bizonyítani, hogy a nyitott kapcsolatban állítólag boldog illető nem is boldog, csak azt képzeli magáról… Mintha a hagyományos, vagy zárt, vagy titokban nyitott kapcsolatban bárki is garantáltan boldog lenne…

2015. november 22., vasárnap

Mi a leszbikusság lelki háttere? avagy Nők egymás karjaiban – Miért trendi a leszbiség?

Régebben a nők titkolták másságukat, ám mára úgy tűnik, végérvényesen ledőltek az erkölcsi korlátok, s szinte cikinek érezhetjük azt, ha nővel még soha nem bonyolódtunk kalandba. És nem is akarjuk!?

Ügyes reklámfogások
Számos tv-sorozat és film a szapphói szerelmet állítja a középpontba, s így teszi még eladhatóbbá a történetet. Az 1999-ben alakult TATU együttes (ál)leszbikus jeleneteivel hatalmas botrányt kavart, ám a mostani sztárok is imádják borzolni a kedélyeket. Rihanna például az egyik klipjében csajjal kavar, Lady Gaga Alejandro című dalában nyíltan ünnepli a meleg szerelmet, Kate Perry eldalolta, milyen érzés nővel csókolózni és Lindsay Lohanról is kiderült, hogy nem Samantha Ronson volt az első leszbi szeretője. Hazai hírességeink közül Szabó Zsófi élete első csókját lánytól kapta, legutóbb pedig VV Anikó elégítette ki a paplan alatt Szandikát.


2015. november 8., vasárnap

Átmeneti leszbikusság és cellaszex: ilyen a nemi élet a női börtönökben

Amikor bezárul mögötted a börtön ajtaja, az egész életed kívül reked. Addigi lényed, tudásod és tapasztalataid értéktelenné válnak. Ha túl akarod élni, ha nem akarsz teljesen megsemmisülni, szinte mindent újra kell tanulni: a szexet is.

De valóban ilyen mélyen hat a bezártság a nő szexualitására? Képes felülírni az addig egészségesen működő erotikát a cella hűvöse? Valóban leszbikussá válnak a hosszú időre börtönben lévő nők? Korábban Végh József kriminálpszichológus segítségével jártuk körbe a témát.

2015. október 26., hétfő

Érdekes statisztika arról, hogy milyen pornót néznek a nők

A Pornhub, a világ legnagyobb pornóoldala szinte már havi rendszerességgel érdekesebbnél érdekesebb statisztikákkal áll elő a pornófogyasztásunkat illetően. Pár hónapja például megtudtuk, hogy a nők gerjednek a gangbang videókra, ami valahol meglepő volt, aztán meg annyira mégsem. 


A most kijött infógrafika viszont egyértelművé teszi, hogy a világ női leginkább leszbikus pornót néznek. Az oroszoknál mondjuk jobban pörög az anál, a németeknél meg a tini kategória (?), de összességében a leszbikus pornó a legnézettebb és ezalól Magyarország sem kivétel.

2015. szeptember 30., szerda

Feminista szexualitás vs. feminista pornó

Antoni Rita, bár nem kifejezetten a leszbikusságról és a biszexualitásról ír, de a cikk véleményem szerint sok nőt érint, ezért átvettem. 

Úgy gondolom, reagálnom kell a Velvet cikkére, melynek láttán/olvastán a fejemet fogtam... Leszögezem, szerintem – a róla szóló cikkel együtt! – borzasztó ez a feminista pornó, és megértem, ha sokan úgy vélik, nem ad megfelelő alternatívát a mainstream pornó helyett. Ugyanakkor a feminizmus és a szexualitás viszonya sokkal összetettebb akár a cikkben leírtaknál, akár annál, hogy látva a Velvet elriasztó írását és fotóit, kidobjuk az ablakon az egészet.
 
A feminizmus és a szexualitás viszonyának áttekintését kezdjük talán ott, hogy azt, hogy ma többé-kevésbé természetes igény, hogy a szexben a nőnek is jár a kielégülés, sok egyéb mellett szintén a feministáknak köszönhetjük.

2015. szeptember 17., csütörtök

Sok nő felfedez magában leszbikus hajlamokat

Az önkielégítés (maszturbáció) normális folyamat; olyan tevékenység, amelyre sok nő véletlenül érez rá, általában gyermekkorban, teste fölfedezése közben. Ez nemcsak nagyszerű érzés, de segít megtanulni, milyen érintést szeretünk vagy nem szeretünk: nagy adomány ez a tudás akkor, amikor partnerünkkel szeretkezünk. Az önkielégítés segítségével megtanulhatjuk, mi öröm testünk számára.

Ha a szégyenérzet vagy nemi szerve ink nem megfelelő ismerete megakadályoz az önkielégítésben, próbáljunk megismerkedni nemi szerveinkkel egy megfelelően illusztrált, anatómiai és szexuális ismeretekről szóló könyv segítségével. Amikor egyedül vagyunk, lágyan érintsük meg és simogassuk ezt a területet, hogy megtapasztaljuk saját reakcióinkat. Gondoljunk arra a fantáziánkban élő személyre, akivel szívesen szeretkeznénk. Érintsük meg és simogassuk a csiklót és a hüvelyt; érezzük, ahogy a terület megduzzad és síkossá válik, míg végül már csak az élvezetre gondolunk.

2015. augusztus 25., kedd

A kedvenc mesehősöm biszexuális

A kérdés: lehet-e a mesefilmek szereplőinek szexuális hovatartozásáról beszélni? Aki szerint nem, az kérem, klikkeljen máshová, ugyanis most épp egy ilyen témát készülök kifejteni, és nem áll szándékomban bárkit is kiakasztani.


Amikor megismertem azt a rajzfilmsorozatot, amiről írni fogok (Az Avatar: Aang legendája, Az Avatar: Korra legendája), biztos voltam benne: ha egyszer gyerekem születik és nagyobbacska korában (természetesen csak akkor, ha már eléri a megfelelő korhatárt, tehát legelőbb hatéves korában) mesét kíván majd nézni, neki is meg fogom mutatni. Különösen azért, mert a számos bugyuta, erőszakos és/vagy igénytelen sorozat után ez volt az első olyan rajzfilm, aminek az értékrendszere nagyjából tükrözi mindazt, amit közvetíteni kívánok felé. Lélekben fiatal „The Legend of Korra” és „The Legend of Aang” -nézők, előre szólok, SPOILER következik.

2015. augusztus 19., szerda

Melegházasság Magyarországon?

Melegházasság Magyarországon. Lehetséges? Alkalmazható a hazai jogi környezetben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának érvelése? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Az azonos neműek házasságát engedélyező írországi népszavazás és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntését követően a hazai közbeszédben is a figyelem középpontjába került az azonos nemű párok házasságkötésének lehetősége. Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk a Legfelsőbb Bíróság döntését, most arra a kérdésre keressük a választ, hogy a Bíróság érvelése mennyiben lenne alkalmazható a hazai jogi környezet keretei között, vagyis hogy levezethető-e Magyarországon is az azonos neműek házassághoz való joga.

A vizsgálandó kérdések
A vizsgálódás rendkívül szerteágazó lehet, ezért a kérdés megválaszolásához szükséges mértékben szűkítve az alábbi csomópontok kifejtésére és az általuk felvetett kérdések megválaszolására koncentrálunk:

  1. Dinamikus vagy inkább statikus Magyarországon a házasságra vonatkozó fogalom?
  2. Statikusság vagy folyamatos fejlődés jellemzi Magyarországon a meleg és leszbikus jogokat?
  3. Alapvető jog-e a házassághoz való jog?
  4. Milyen jogokat takar a bejegyzett élettársi kapcsolat és mennyiben feletethető meg a házasságnak?
  5. Indokolt-e a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat közötti különbségtétel?
  6. Nemleges válasz esetén van-e lehetőség a házasság fogalmának kiterjesztésére az azonos nemű párok vonatkozásában?
  7. Sértheti-e az azonos neműek házassága mások jogát vagy a házasság intézményét?

2015. augusztus 6., csütörtök

„Általában három kapcsolatom van egyszerre”

Elvira húszévesen még monogám kapcsolatokkal próbálkozott, ám be kellett látnia, hogy számára inkább a poliamor kapcsolat a megfelelő. Így most egy férfivel és két nővel él partnerkapcsolatban.

Az életem során azt vettem észre, hogy újra és újra ugyanabban a helyzetben találom magam: hosszú kapcsolatban élek valakivel, megjelenik egy harmadik, és – mivel én mindkettővel szeretnék együtt lenni – a felek egy idő után elfogadják egymást.

Persze huszonévesen monogám modellekben gondolkodtam én is, és ilyenkor csak a megcsalás jöhetett szóba. Megtörtént, és komoly lelki károkat okozott nekem: szorongtam, szörnyen éreztem és elítéltem magam. Később rájöttem, hogy az egész lelki cirkusz csak azért van, mert én csinálom. Ha megváltoztatom a gondolkodási modellemet, és más emberek is elfogadják ezt, akkor nem kell szenvednem.

2015. július 26., vasárnap

Pár szó a női biszexualitásról II.

II. rész

A 2013-ban lezárult kutatás és eredményei (kiemelve az eddig nem ismert adatokat)
A megfigyelt nőket a kutatás 10 éve alatt 3x2 csoportra osztották:
  • egészséges nők szabad szellemű neveléssel
  • egészséges nők egyházi/szigorú erkölcsi/prűd szellemű neveléssel
  • gyermekkoruk alatt kialakult krónikus betegséggel rendelkező nők szabad szellemű neveléssel
  • gyermekkoruk alatt kialakult krónikus betegséggel rendelkező nők egyházi/szigorú erkölcsi/prűd szellemű neveléssel
  • felnőttkorban kialakult krónikus betegséggel rendelkező nők szabad szellemű neveléssel
  • felnőttkorban kialakult krónikus betegséggel rendelkező nők egyházi/szigorú erkölcsi/prűd szellemű neveléssel

2015. július 24., péntek

Pár szó a női biszexualitásról I.

I. rész

Azt tény, hogy az általános nőiségnek ugyanaz az alapja, mint a leszbikusságnak; ugyanakkor a leszbikusság önálló identitáskategória is lehet.

A női biszexualitásban a „leszbikus” és a „heteró” nőiség ugyanaz az identitás, ugyanúgy egyszerre női és leszbikus identitás. Itt még az egyik entitás sem zárja ki a másikat. Ennyiben kissé eltérő pszicho- és szociodinamikailag is a férfi biszexualitástól; lehet alapvetően analóg, de eltérő motívumokat hordoz.

2015. július 20., hétfő

A biszex nőknek több problémájuk van

Érdekes tényre hívja fel a figyelmet egy brit kutatás: a biszexuális nők esélyesebben szenvednek mentális problémáktól, mint a leszbikusok.

A bi nők 26 százalékkal esélyesebben érzik magukat depressziósnak, 37 százalékkal gyakrabban károsítják meg magukat és 64 százalékkal gyakrabban alakul ki náluk evési rendellenesség, mint a leszbikusoknál, derül ki mindez a Journal of Public Health szaklapban publikált anyagból.

2015. július 16., csütörtök

A leszbikus és biszexuális nők szexuális egészsége

A Stonewall által kért kutatás
A Stonewall egy szervezet, amely azon törekszik – úttörő módon –, hogy kifejezetten a leszbikus és a biszexuális nők szexuális egészségét felmérje az Egyesült Államokon kívül. 

Felmérésük során megállapították, hogy a leszbikus és biszexuális nők kevesebb, mint fele vett részt valaha olyan vizsgálaton, ahol a szexuális úton terjedő betegségek és/vagy fertőzések előfordulását nézték volna.

Megállapítást nyert, hogy a vizsgált nők felének volt már valamilyen szexuális úton terjedő betegsége és/vagy fertőzése. Azok a nőknek, akiknek csak nőkkel volt szexuális kapcsolatuk a vizsgálat előtti öt évben, a negyede szenvedett már valamilyen szexuális úton terjedő betegségben és/vagy fertőzésben.

2015. július 6., hétfő

Váltás Wordpress-ről Blogspot-ra

Üdv mindenkinek!

A mai nappal a blogom címe megváltozik a nokszexualitasa.wordpress.com-ról nokszexualitasa.blogspot.com-ra. Remélem az új helyen is könnyen rámtaláltok!

2015. június 22., hétfő

A melegek és a leszbikusok mégsem a biológia zsákutcái? – a homoszexualitás társadalmi, biológiai és kulturális funkciója

Sokáig – sajnos még maguk a melegek is – evidensnek vették, hogy ők a biológia zsákutcái. A kortárs evolúciós tudományok 1978–as, 1995–ös, illetve 2000-es kutatásai és elméletrendszerei ma már azt a képet nyújtják, hogy ez egy a téves nézet, ez nem áll.

Már a humán szociobiológia atyja, Edward Wilson felvetette 1978-ban, hogy a melegek a reprodukció feltételezhető hiánya révén fennmaradó energiáikat az oldalági rokonok gondozására fordítják, mint azt a kulturális antropológia is kimutatta tradicionális törzsi társadalmakban, például Haitin. 1995-ben tudományos igazolást nyert, hogy nagypopuláción a melegek nagyobb általános empátiakészséggel rendelkeznek, mint a heteroszexuális férfiak (Salais és Fischer, 1995). 2000-ben Kirkpatrick, 2001-ben Muscarella kimutatta, hogy a meleg közösségekben sokkal erősebb a csoportösszetartó erő. A genetikai, statisztikai kutatások (Camperio-Ciani, 1999) nagypopuláción igazolták, hogy a meleg gyermeket szülő anya nagy átlagban termékenyebb, mint a csak heteroszexuális gyermekeket világra segítő társai. (Természetesen, ma árnyalja a kutathatóságot a korszerű fogamzásgátló módszerek elterjedése.) Ere a statisztikai eredményre született egy elmélet, miszerint az X kromoszómán levő, a melegség kialakulásában többek között rész vevő génszakasz, az Xq28 (Dean Hamer, 1993) visszareprodukálja önmaga „kiesett” reprodukciós tevékenységét. Azaz, a melegek nem a reprodukció ellenségei, hanem azzal együtt alkotnak egy biológiai közösséget. Ezzel többek között igazolódott az a hipotézis (Robert Trevis, 1994), miszerint, ha a természet produkál ilyen géncsoportot, annak biológiai-közösségi funkcióval kell rendelkeznie.

2015. június 18., csütörtök

13 lecke nem monogám párkapcsolatokból

Találtam egy érdekes írást, bár nyelvezete eléggé más, de attól függetlenül több ponton találkozik az én írásaimmal. Így változtatás nélkül, de forrásmegjelöléssel átvettem. Ajánlom figyelmetekbe a szövegben hivatkozással bekötött régebbi írásokat is!

A poliamória egy olyan kapcsolati forma, ahol több, mint két ember szerelmes egymásba. Itt írtam róla, ha nem hallottatok még róla, akkor előbb ezt olvassátok el. Ezek az emberek vagy együtt élnek, vagy nem, vagy egyszerre szexelnek vagy nem, vagy mindenki mindenkivel vagy nem, ezt mind el kell dönteni, ebben mind meg kell egyezni – és ez mind változhat, ha az igények változnak.

2015. május 30., szombat

A meleg és biszexuális tinik magasabb várandóssági rátát mutatnak

A meleg és biszexuális amerikai tinik sokkal gyakrabban válnak szülővé heteroszexuális társaiknál. A George Mason University egyik friss kutatása szerint sokkal gyakrabban esnek teherbe vagy ejtenek teherbe másokat azok az amerikai kamaszok, akik melegként vagy biszexuálisként jellemzik magukat és mindkét nemmel lefekszenek, mint csak heteroszexuális társaik.

2015. május 16., szombat

8 mondat, amit soha ne mondj egy biszexuálisnak

Nemrég olvastam ezt a posztot Dorától, ami aztán elgondolkoztatott. Eszembe juttatta a sületlenségeket, amiket eddigi életem során mondtak nekem az emberek, mikor kiderült, a lányokat is szeretem.

Mert higgyétek el, nem vicces! Egyáltalán! Én megértem, hogy ilyenkor mondani kell valamit és az, akivel épp közlöm azt gondolja, zavarában valami poénnal üti el a dolgot. Ha ez az eset áll elő és nem jön ki semmi toleráns, előítéletektől mentes a szádon, akkor inkább ne mondj semmit! Vagy, ha az, aki megnyílt előtted mindenképp választ vár, mondj ennyit: oké, ezen gondolkoznom kell. És kész.

2015. április 23., csütörtök

A melegeket duplán sújtja az amúgy sem rózsás egészségügyi rendszer

Milyen tapasztalatai, problémái lehetnek egy a meleg közösségbe tartozó embernek az egészségügyben? Sokan biztosan azt válaszolnák erre, hogy miért lenne más, mint egy heterónak: bárki is köhög a villamoson a téli időszakban, a nátha mindenképpen nátha; és az egészségügy nem valami rózsás helyzete mindannyiunkat sújt, és nehéz helyzetbe hoz. Míg utóbbival teljes mértékben egyetértünk, előbbiben „a maradjanak a négy fal között álszentsége” mellett ott van az is, hogy nagyon sokan nem tudják például, mennyire fontos lehet, hogy egy-egy szakorvos ismerje páciense szexuális orientációját, hogy a hosszabb kórházi tartózkodás során milyen jogai vannak egy meleg párnak, és hogy a melegnek és leszbikusoknak is lehetnek gyermekeik, utóbbiak részt vehetnek reprodukciós eljárásban is. A tévhitek, a tudáshiány jelen vannak az egészségügyben, ahol valószínűleg azért nem éri látható diszkrimináció a melegeket, mert sokan nem is merik vállalni identitásukat.

2015. március 28., szombat

14 dolog, amit jó tudnod, ha biszexuális nővel randiznál vagy élnél

1. Igen, ő tényleg biszexuális. El kell fogadni a tényt. Egy becsületes embert sem szokás kérdezgetni, hogy ő tényleg becsületes-e? Ahogy azt elfogadjuk tényként, egy nő biszexualitását is el kell fogadnunk.

2. Nem, nem fog megcsalni csak azért, mert ő biszexuális. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy minden szőke nő csalfa... Tudod mennyi monogám szőke nő van a világon?! Nagyon sok. Ahogy nagyon sok monogám vagy duogám biszexuális nő.


2015. március 19., csütörtök

Gyengébb a szexuális kisebbségek egészségügyi ellátása

A homo- és biszexuális, továbbá a transznemű emberek rosszabb orvosi ellátásban részesülnek, és az egészségi állapotuk is rosszabb, mint a többségi heteroszexuális társadalomba tartozóké. A szakirodalom felhívja a figyelmet e populáció speciális ellátási igényeire.

Nicole Flemmer és munkatársainak cikke – Creating a Safe and Caring Health Care Context for Women Who Have Sex With Womena The Journal for Nurse Practitioners című szaklapban bemutatja a „kulturálisan biztonságos közeg” koncepcióját, ami segít az orvosoknak abban, hogy hatékony kapcsolatot tudjanak kialakítani az átlagostól eltérő szexuális orientációjú betegeikkel.

2015. február 27., péntek

Egy biszex lány 5 forró szextippje heteró pasiknak

Sokat tanulhatsz a női mellekről egy olyan nőtől, aki ugyancsak odavan értük – vallja Kate F. Moore, ezért megosztja veled azokat a saját tapasztalatokon nyugvó tanácsokat, amelyekkel te is tarolhatsz az ágyban.


2015. február 14., szombat

Nő vagy férfi? Mindegy, csak szex legyen!

Sokan nem is hinnék, hogy valamilyen szinten mindannyian biszexuálisak vagyunk, és ez teljesen természetes. De pontosan kit nevezhetünk igazán annak, aki egyaránt vonzódik mindkét nemhez?

Sokan sok mindenre gondolnak, amikor meghallják azt a szót, hogy biszexuális. Valaki felhördül, valaki elfordul, míg mások megbotránkozás nélkül elfogadják őket, esetleg ők maguk is azok. A biszexuális kifejezést arra az emberre mondjuk, aki egyaránt vonzódik a férfiakhoz, és a nőkhöz is. Érdekes, mert nemcsak az tartozik ide, aki konkrétan már összefeküdt azonos nemű társaival, hanem már a nemi vágynak az érzése is egyenlő a biszexualitással. A szót először a XIX. században használták, de akkor még a hermafroditákat nevezték így.

2015. február 6., péntek

Nő a homo- és biszexuálisok száma Amerikában

Kilencmillió homo- és biszexuális élhet Amerikában, ami nagyjából megfelel New Jersey állam teljes lakosságának – állítja Gary Gates kaliforniai demográfus a The Wall Street Journal pénteki kiadása szerint.

Gates, a UCLA jogi kara Williams Intézetének szakértője öt, 2004 és 2009 között készített felmérés összevetése után állapította meg: az Egyesült Államok lakosságának 3,5 százaléka vallja magáról, hogy a saját neméhez vagy mindkét nemhez vonzódik. A demográfus szerint az egyértelműen homoszexuálisok részaránya a társadalomban 1,7 százalék.

2015. január 31., szombat

Turai Katalin Ráhel: Nők és férfiak szexuális hármasokban

(...) Nemcsak a szexuális hármasok, hanem a biszexualitás is sokféleképpen „történik”, és rugalmasan definiálható. Azt az általánosan elfogadott meghatározást követtem interjúalanyaim kiválasztásakor, hogy saját bevallásuk szerint szexuálisan egyaránt vonzódnak-e férfiakhoz és nőkhöz. Ezeknek a vonzalmaknak a tükrében tapasztalatok, érzések, élettörténetek narratívákban kibomló színes skáláját kaptam: látni fogjuk, hogy a négy interjúalanyom is mind „másképp” biszexuális. A biszexualitás is történet: kitérőkkel, változásokkal tűzdelt elbeszélés, sokszor egy adott, stabil, változatlan identitás nélkül, és így jól példázza a szubjektum posztmodern, poszt-strukturalista megközelítését (Garber 1996 47, Hemmings 2002, 24-27). A szexualitás az interjúban is vallomásszerű narratív formában tárul fel, de nem mint egy meghatározott szexualitással eleve rendelkező személy útja, hanem mint ennek az „igazságnak” és ennek a személyiségnek a folyamatos előállítása (Scott 1993, Foucault 1999, Butler 2005, 2006). A biszexualitás csak időbeliségében érthető és mesélhető el – az egyetlen állókép, amely megragadni reméli, a vegyes hármas; sokan a hármasozás képének segítségével gondolják megérteni, mit jelenthet „egyszerre” vonzódni nőkhöz és férfiakhoz (Garber 1996, Hemmings 2002). A hármast ezért társadalmi szimbólumnak tekintem, egy olyan jól körülhatárolható képnek, amelyen keresztül nemcsak a biszexualitást és a szexualitás időbeliségét, hanem a nemek viszonyát is meg tudjuk közelíteni. Ebben a cikkben a biszexuális narratívát ütköztetem a biszexuális hármas képével. (...)

2015. január 10., szombat

Tolerancia a biszexuális nők irányában

Kedésben kiemelném, figyelembe véve jónéhány kutatást, hogy a legkomolyabb változást a biszexuális nők megítélésénél kell elérni, mivel nekik még a biszexuális férfiakaknál is rosszabb megítélésük van. 

Társadalmunk toleráns a félrelépő férfival, de nem az a félrelépő nővel. A belénk nevelt előítélet a biszexuális nőt egyfajta szajhaként kezeli, aki nem képes uralni a vágyait, sőt mi több annyira „ördögi”, hogy mindkét nemre szüksége van a kielégüléséhez. Ezt a helyzetet rontja még a legtöbb heteroszexuális párkapcsolatban „biszexuális identitásra ébredő” nőt a férfi partnere lenézi/lekezeli, „betegnek” tarja, hogy nem elég neki csak Ő, a férfi... Ez okozza a legkomolyab mentális kárt a biszexuális nőknek, ezt legfőképpen az bizonyítja, hogy ahol mégsem ez történik – abban a kevés esetben – a biszexuális nők még leszbikus társaiknál is kiegyensúlyozottabbakká válnak.