banner

2013. december 28., szombat

A butaság szorgalommal párosulva nagy károkat képes okozni

Nemrég egy – amúgy szokványos tinikori – identitáskeresésről olvastam a labrisz.hu fórumán. Éppen szokványossága az, ami miatt posztolom én is.

„Én jó ideje azt hittem magamról hogy biszexuális vagyok mert szerelmes voltam már fiúba és lányba is ugyanolyan tűzzel és szerelemmel. Ma találtam egy érdekes cikket mi szerint szó sincs leszbikusságról az én esetemben. Pontosan ugyanaz a kérdésem mint annak a másik lánynak akiről a cikket találtam mert én is sokszor úgy érzek nők iránt (jóval többször mint pasik iránt). Csakhogy őneki egyvalaki válaszolt... és nekem az egy kicsit nemcsak kevés, de a gyanúsnak is tűnik hogy talán a weboldalon a kérdésre válaszoló is meleg. Szeretnék egyértelmű választ kapni. Azt állítják, hogy attól, hogy vonzódunk egy lány iránt, és ha ez a vágy elsősorban lelki érzelmeken alapul, nem direkt testi vágyon akkor ez teljesen természetes és szó sincs leszbikusságról... és állítólag a nők 90%-a így érez csak nem meri bevallani. Lehet ebben igazság??? Én hova tartozom? Én elsősorban valakit, mint embert szeretek és csak azután kezdek vágyat érezni simogatásra vagy testi közelségre és akkor sem direkt d....ra. A másik hogy eddig úgy tudtam, vagyis hogy mondjam én férfi iránt sem tudok, tudtam igazán másképp érezni. Ezek alapján lehet hogy aszexuális, frigid vagyok??”

2013. december 19., csütörtök

A leszbikusság és női biszexualitás coming out nehézségei

Az első és egyben legnehezebb lépés, miután felfedeztük nem(csak) heteroszexuális identitásunkat, hogy elfogadjuk azt. De magunkat legyőzni a legnehezebb lehet, ha nem megfelelő módon közelítjük meg a dolgot. Erről írnék ma pár sort, hogy tudjunk „megküzdeni” magunkkal.

A megküzdés fajtái, avagy az alkalmazott stratégiák
A megküzdés két nagy csoportját lehet elsődlegesen elkülöníteni egymástól: a probléma- és az érzelemközpontú megküzdést.

2013. december 14., szombat

A „duogámia”

A duogámia fogalmát magyarul nem sok helyen találhatjuk meg, angolul azonban szerepel elég sok helyen ez a kifejezés. például az urbandictionary.com a következőképpen írja le: 

A duogámia egy biszexuális egyén két kizárolagos – mindkét nemből egy – (szex)partnerrel való együttlétet jelenti, azaz az egyén egyidejűleg van monogám párkapcsolatban egy férfival és egy nővel. 

2013. december 8., vasárnap

Szexuális rugalmasság, női vágy: mire is vágynak a nők?

Lisa Diamond könyve 2008-ban jelent meg Sexual Fluidity: Understanding Women's Love and Desire (Szexuális rugalmasság: a női szerelem és vágy megértése) címmel. Elmélete, melyet 13 év kutatási adataival támaszt alá, sok olyan elképzeléssel ütközik, amely akár a pszichológia, akár a melegjogi aktivizmus körében „cáfolhatatlannak” tűnt fel idáig.

Lisa Diamond amerikai pszichológus professzornő, a Utah-i Egyetem Pszichológiai Fakultásán dolgozik. Akkor vált szakmai körökön kívül is Amerika-szerte híressé, amikor Oprah szakértőként hívta meg ismert TV show-jába, hogy a negyvenes, ötvenes éveikben nőkbe beleszerető nők tárgykörében nyilatkozzon. Az élete egyébként jóval komolyabb keretek között folyik, diákokat tanít, előadásokat tart, és kutatásainak eredményeit szakmai publikációkban adja közre. 

2013. november 30., szombat

Nagyban különbözik a férfiak és nők szexuális bűntudata

A körülöttünk zajló szexuális tevékenységek tanulmányozásából éles kontrasztot fedeztek fel a férfiak és a nők bűntudata között, új betekintéseket adva az emberi természet evolúciós történetébe.

„Ezt megelőzően a kutatások elsősorban a nemi vonzalom érzelmi részére összpontosítottak a szexuális döntésekben” – magyarázta David Buss, az amerikai Texas Egyetem evolúciós pszichológusa. „Ezek a tanulmányok rámutatnak egy elhanyagolt érzelem, a szexuális bűntudat fontosságára, ami gyakorlatilag egy negatív érzés, valójában rendkívüli funkcióval bír az adaptív szexuális döntésekben.”

2013. november 27., szerda

A biszexuálitás, mint azonosság: felvállalása által vagy önmagad!

A biszexualitás nemcsak egy szexuális viselkedési forma, melyben mindkét nemhez vonzódik az egyén. A vonzódás nem feltétlenül egyenlő mértékű mindkét nem iránt.

A biszexualitás nemcsak az embereknél, hanem több állatfajnál is megfigyelhető. A fogalom csak a XIX. századben született, annak ellenére, hogy már az ókorban is létezett, igaz más volt a megközelítése. Ahogy a homoszexualitás, úgy a biszexualitás is folyamatos felmérések és kutatások témája, melyek mintha nem is az identitást, hanem az emberi temészet eme szegmensét próbálják kikódolni, figyelmen kívül hagyva, hogy emberi mivoltunk intelligenciája képes megválaszolni önmaga az önmaga által feltett kérdéseket.

2013. november 20., szerda

Leszbikusnak lenni szívás

Kíváncsi voltam, hogy egy leszbikus lány hogyan képzeli el az ideális világot, amelyről én is szeretek ábrándozni, és azt hittem, ilyeneket mond majd: egyenlőség, elfogadás – ehelyett (pontosabban ezek mellett) sokkal konkrétabban fogalmazott. Gergely Verával, a Labrisz Egyesület egyik ügyvivőjével beszélgettem.

– Ironikusan mondom, de örülnöm kell, hogy lányként lettem meleg – kezdte Vera. – Kérdezd csak meg férfi ismerőseidet, mi a véleményük a „két jó csaj” felállásról! Garantáltan lesz olyan, aki a nyálát csorgatja. Emiatt (is?) –  bár elég esetlen szó, de – szerencsésebb a két nőies nő párosítás, mert nem kapnak annyi beszólást, megvetést, mintha férfiak vagy férfias nők lennének.

2013. november 13., szerda

Divatba jött a „szeplőtelen fogantatás”

Mióta 31 évvel ezelőtt megszületett a világ első lombikbébije Angliában, már magának Louise Brown-nak is van saját gyermeke, illetve rajta kívül már jóval több mint 3 millió ember köszönheti létét a napjainkra rutin eljárásnak számító méhen belüli mesterséges megtermékenyítésnek (IVF). A különböző módszerek és a technika segítsége azonban egyre több extrém és megdöbbentő esetet szül.

Míg az észak-európai államokban már a gyermekek 7-8 százaléka ilyen módon születik, Magyarország ezen a területen is le van kissé maradva, ami feltehetőleg a magas (150-250 ezer forintos) „gyerekáraknak” kö­szön­hető. Itthon évi másfél-kétezerre te­hető a lombikgyerekek száma.

A vitatható eljárások igen sok morális és etikai kérdést vetnek fel, mivel segítségükkel az egy apából, egy anyából és a gyerekekből álló hagyományos családmodellt teljes mértékben fel lehet rúgni. Az IVF módszereit felhasználva lehetségessé válik egynemű párok, egyedülálló vagy elvált nők, de akár transzvesztita férfiak számára is, hogy ma már ne csak örökbefogadjanak, hanem akár saját gyereket is szüljenek.

2013. november 12., kedd

LMBT egészségpszichológia

Előadás a BME Nemek pszichológiája című kurzuson
2013. április 26.

LMBT személyek és párok pszichoterápiája Nem igaz, hogy „minden ember egyforma”, LGBT személyeket csak LGBT terapeuta tud jól kezelni

2013. november 2., szombat

Juliet Mitchell: Jaques Lacan és a női szexualitás

„Kénytelen vagyok szembehelyezkedni az Önök (Horney, Jones, Radó stb.) álláspontjával, mert nem különítik élesen és világosan el egymástól a lelki és a biológiai tényezőket, mert ezeket párhuzamba kívánják állítani egymással, és mert, ilyen szándéktól vezérelve, elhamarkodottan bebizonyíthatatlan lelki tények elemzésébe fognak, valamint azért, mert ezenközben kénytelenek utólagosnak, illetve visszahatónak nyilvánítani egyértelműen elsõdleges képződményeket. Jól tudom, kifogásaim magyarázatra szorulnak. De mindenképpen fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy nem engedhetjük meg, hogy a biológia belefolyjon a pszichoanalízisbe, mint ahogy az anatómia és a pszichológia esetében sikerült is elkerülnünk ezt a veszélyt…”
(Freud levele Carl Müller-Braunschweignek, 1935)
Jacques Lacan Sigmund Freud munkásságának újrafelfedezését és -értelmezését tűzte ki célul. Napjainkban a pszichoanalitikus elmélet sokszínű tudományág. Freud írásaiban több ellentmondás feszül, a későbbi analitikusok egyik megközelítést továbbfejlesztették, a másikat elutasították, így választották ki az elméletük kiindulópontjául szolgáló témát. Lacan másképp fogta fel a feladatát: szerinte Freud, ha olykor ellentmondásokba ütközött és holtvágányra jutott is, összefüggő elméletet alkotott, nem szükséges tehát letérni az általa kijelölt útról; inkább egy olyan átfogó keretbe kell helyezni az elképzeléseit, mely belőlük adódik, de amelyet Freud, történelmi helyzete folytán, nem vázolhatott fel. Ez a keret a nyelvészet tudományának előrehaladása jóvoltából áll a rendelkezésünkre.

2013. november 1., péntek

A nők többsége biszexuális

Sok nő játszadozott már életében legalább egyszer azzal a gondolattal, hogy egy másik nővel kerül közelebbi kapcsolatba, és számtalan olyan sztorit hallottunk már, hogy osztálytársnők próbálták ki egymással viccből a csókolózást. Egy új kutatás szerint a biszexuális hajlam a nők többségére jellemző.

A Boise Állami Egyetem kutatói arra jutottak, hogy az általuk vizsgált heteroszexuális női csoport 60%-a vonzódott szexuálisan más nőkhöz, 45%-uk csókolt már meg nőt, és 50% fantáziált már a saját neméről – írja a YourTango.

2013. október 27., vasárnap

1500 állatfajnál figyelhető meg a homoszexualitás

Az állatvilágban nem ritka, hogy bálnák dörzsölgetik össze a péniszüket, vagy zsiráf teszi a szépet azonos nemű társának. Egyes fajoknál alig fordul elő a homoszexuális viselkedés, míg más fajoknál életforma. Ez utóbbira jó példa a bonobó, azaz a törpe csimpánz, ők egymás közt szexszel oldják meg a problémáikat.

Az amerikai Bruce Bagemihl biológus könyvet (Biological Exuberance: Animal Homosexuality and Natural Diversit; 1999) is írt arról, hogy közel ötszáz állatnál figyelhető meg a homoszexuális viselkedés, főleg emlősöknél és madaraknál. Egy oslói kutató szerint ez a szám elérheti az 1500-at is, és az emlősökön és madarakon túl rákokra, rovarokra, hüllőkre is jellemző, hogy azonos nemű társat választanak. Ma már kiállítások, könyvek és számtalan kutatás támasztja alá azt, hogy az állatvilágban valóban közel 1500 fajnál megfigyelhető a homoszexualitás. Sokan ezzel magyarázzák azt, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem természetellenes, de ezt a vitát érdemes meghagyni a darwinistáknak és a templombajáróknak.

2013. október 22., kedd

Rideg bánásmód – Esettanulmányok a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek elleni erőszakról és hátrányos megkülönböztetésről

A kutatást a Patent Egyesület 2007-ben végzte, és a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű(LMBT) emberek ellen az elmúlt öt évben elkövetett jogsértéseket feltáró kutatásának eredményeit mutatja be. A kutatás során az egyesület munkatársa 20 fővel készített interjút, ezek alapján 15 esettanulmány és 2 helyzetelemzés került ebbe az összefoglalóba.

Jellemző esetek
Több olyan diszkriminációs esettel is találkoztunk, amely a külföldi kutatások és a korábbi magyarországi kutatások fényében jellemzőnek mondható: egy szolgáltató általi diszkriminációs esetet, amikor egy meleg párt azért akartak kiküldeni egy koncertről, mert csókolóztak; vagy egy transzszexuális diákot e tulajdonsága miatt támadott meg fizikailag tanárja az iskolában, de az is tipikus, hogy egy biszexuális nőt azért zaklatott a munkatársa, végül elüldözve a munkahelyéről, mert megtalált egy neki tulajdonított leszbikus társkereső hirdetést.

Két nagy nyilvánosságot kapott eset lényegi eseményeit is bemutatja ez a kiadvány: a Károli Gáspár Református Egyetemről kirúgott bizonytalan szexuális érdeklődésű férfi esetét, és a 2007-es büszkeségnapi felvonulás elleni támadásokat és az ennek során tapasztalt rendőri hanyagságot.

2013. október 17., csütörtök

Leszboszi vágyak égő tüzében... – Mit tehet az ember, ha nő létére nőt kíván?

Az azonos neműek szerelméről szóló információk csökkentik az előítéleteket és az elutasítást, ezért kevesebben kényszerülnek titokban tartani életüknek ezt az alapvető, meghatározó részét.

Amolyan női dolgok
A tartósan és kizárólagosan nők közötti érzelmi és nemi kapcsolatot, leszboszi szerelemnek is nevezik. A fogalom a ma is létező és kedvelt, Görögországban lévő Leszbosz szigetéhez kötődik. Időszámításunk előtt a VII. században élt itt Szaphó görög költőnő, akit leánytársainak szépsége ejtett rabul.

2013. október 13., vasárnap

A házasság reformja – francia módra

A nyugati országok mintegy tíz éve egymás után legalizálják a homoszexuális – leszbikus és meleg – házasságot, s így ez a többezer éves intézmény éppen azt a sajátosságát veszíti el, amely a két fél közötti nemi különbségeken nyugszik. Az olyan „kis” országok után, mint Hollandia, Belgium, Svédország, Norvégia, Portugália, Izland vagy Dánia, a „nagyok” – Kanada, Dél-Afrika, Spanyolország és Argentína – szintén csatlakoztak a folyamathoz. Franciaország, majd Anglia, Németország és az Egyesült Államok is beáll a sorba. (Ez utóbbiban egyes államok már jóváhagyták az egyneműek házasságát, 2013-ban pedig a kérdést 2009-ben még ellenző Obama elnök pálfordulásnak lehetünk tanúi.)

Ez a nyugati civilizáció alapvető változását jelenti, ami egyben hatalmas antropológiai forradalom is, és jelentős következményekkel jár majd a család, az utódnemzés, a gyermek helyzete, a leszármazás, a szülői lét és az utódok tekintetében – vagyis minden, eddig a házassághoz kapcsolódó területen. Ez a változás lényegében szimbolikus, hiszen sok országban a homoszexuális párok már eddig is köthettek élettársi szerződést, ami biztosítja az érdekelt felek jogait. Így elegendő lett volna ezt kibővíteni, a házasság intézményének „megbolygatása” nélkül. Azonban éppen ez a „szimbolikus” jelleg az, amit az egyébként kisebbségben lévő homoszexuális lobbi meg akar szerezni. A most zajló folyamat valódi paradigmaváltást eredményez, amely úgy változtatja meg alapjaiban a „házasság” fogalmát, hogy megfosztja minden, a férfi és nő közötti különbségre való utalástól.

2013. október 8., kedd

Mit tegyek, leszbikus vagy biszex vagyok?

A válasz nem annyira egyszerű, mert mindenki másképpen éli meg ezt a „megvilágosodást”. Az első lépés mindenképpen ennek az érzésnek az elfogadása lenne. A szexuális vágyak erősek, a lelkünk mélyéről törnek a felszínre, így ezeket, csak úgy, mint az érzelmeket, nem lehet csak úgy elnyomni, megfeledkezni róluk. Minél inkább próbálunk nem gondolni rájuk, azok csak annál erősebbek. Ezért az első lépés annak az elfogadása, hogy igen, lehetséges, hogy leszbikus vagy biszexuális érdeklődésed van.

2013. október 5., szombat

Kísérlet a nemiség kialakulásának „tág körű” értelmezésére

Jessica Benjamin: Azonosság és különbözőség

A nemi identitás kialakulása szükségszerűen összekapcsolódik a nemek közötti különbséggel való megbarátkozás képzetével. A kortárs pszichoanalitikus elméletekben és terápiás gyakorlatban megfigyelhető az a változás, hogy a nemek közötti különbség fogalmát ma már nem azonosítják az anatómiai különbségekkel. A nemek közötti különbség(ek) elfogadására és az ezzel összefüggésben létrejövő pozícióra ma már nem úgy tekintenek, mint amit pusztán az anatómiai tények felfedezése alakít ki. Ugyanakkor a nemek közötti különbség természetéről szóló feltételezések még mindig magukon viselik a freudi természettudományos gondolkodásra való törekvés jegyeit, jóllehet igen leplezett, nehezen észrevehető formában. Ezek a nézetek lényegesebbnek tartják a másság felfedezését, illetve elválaszthatónak tartják azt a hasonlóság felfedezésétől. Az elképzelés mögött az a ki nem mondott feltételezés húzódik meg, hogy a másság tudatosulása értékesebb, későbbi fejlődés eredménye és egyben nehezebb is, mint a hasonlóság felismerése. Ez a felfogás megfeledkezik arról, hogy a nehézség abban rejlik, hogy a különbözőséget a hasonlóság elutasítása nélkül kell elfogadni: más szóval át kell hidalni az ellentétek közötti távolságot. Elég feladni a polaritás egyik oldalát ahhoz, hogy közeledhessünk a másikhoz. Az igazi nehézséget azonban a másság, az eltérő jelleg képzetének megalkotásában az okozza, hogy eközben a többi emberi lényhez való hasonlóság érzését nem szabad feladni.

2013. október 2., szerda

Mindkét „világ” legjobbja?

Hogyan randizzunk egy biszexuális nővel

Kiderült, hogy vágyaid tárgya egyszerre a férfi és a nő? Akkor tanácsunkhoz olvass tovább, hogyan jöhetsz ki a legjobban ebben a helyzetben.

Ha egy nő felfedezte és elfogadta magában biszexuális irányultságát, meg kell küzdenie még pár dologgal. Elfogadtassa ezt – legtöbbször heteroszexuális – partnerével, és keressen egy olyan nyitott gondolkodású nőt és/vagy férfit, aki eme modern társadalomban már levetkőzte előítéleteit és hajlandó felvállalni egy ilyen tpusú kapcsolatot.

Ha pár nő tagja biszexuális, azt a társadalom fiatalabb része egzotikusnak és titokzatosnak tartja, de már gyanúsnak véli, ha a pár férfi tagja az. Mindekét esetben sok dologra kell figyelni, hogy az ember egy ilyen kapcsolatban ne baklövések sorozatát kövesse el, ezzel elrontva egy már kialakuló duogamia alapjait.


2013. szeptember 30., hétfő

Hollywood 10 legszexibb leszbikus és biszexuális nője

Kissé szokatlanabb poszt kerül ma fel, de érdekesnek találom, hogy jelenleg éppen kiket sorolnak ide. :) Az eredeti cikk egy valóságshow harmadik évadkezdésének apropóján jött létre – a Showtime csatornán közvetített Az igazi L világ (The Real L World) –, amelyben leszbikus és biszexuális lányok egy csoportjának mindennapjait követhetik a nézők. A műsor ezeknek a nőknek a randizását szemmel tartja, megmutatva, hogy mekkora drámák és traumák keletkeznek ilyenkor. 


Az angol nyelvű cikk írója kiemeli at is, hogy bár Hollywood-ról beszélünk, fontos megjegyezni, hogy itt most nem a népszerűség a mérvadó, hanem az identitás.

2013. szeptember 25., szerda

A biszex vajon mi?

Sz. Mikus Edit szexológusnak a nekiszegezett kérdésret, azt vallotta: szerinte igenis létezik ez a kategória (biszex). A szexológusszakma álláspontja viszont az, hogy a férfi biszexuálisok valójában inkább homoszexuális férfiak, akik a társadalmi háttér miatt tartanak fenn női kapcsolatot is. Ők mégsem nevezhetők egyértelműen csak és kizárólag homoszexuálisnak, hiszen a valódi homoszexuális férfiak általában nem is képesek lefeküdni egy nővel (lásd fizikai jelenségek mint akadály…)

Nők esetében viszont nem feltétlenül leszbikus, inkább  felfokozott szexualitású emberekről beszélhetünk, akik nem kötődnek annyira a saját nemükhöz, sőt családalapításkor ezt a fajta vonzódást akár el is felejthetik.

2013. szeptember 22., vasárnap

Ismerd meg a többszerelműség (poliamora) követőit – a dinamikusan növekvő társadalmi közösséget

A Wikipédia meghatározása szerint a poliamoria, magyarul többszerelműség (a görög πολύ [poly, jelentése sok vagy több] és a latin amor [szerelem] szóösszetételből) kettőnél több személy közötti intim kapcsolat egyidejű gyakorlata, kívánsága vagy elfogadása, melyről minden szereplőjének tudomása van és amelyhez hozzájárul. Nem tévesztendő össze a poliszexualitással.

A csoport két oladlról kezdte meg az építkezést. A csoport „alapító tagjai” között voltak a többnejűséget és/vagy többférjűséget támogató személyek, illetve az addig heteroszexuális életvitelű, de biszexuális identitását felvállaló női féllel rendelkező párok, akik nem akarták addigi életüket sutba dobni, hanem felépítettek egy hármas felállású új együttélési modelt. 

2013. szeptember 19., csütörtök

Hogyan ne faragjunk rá a hármas szerelemre és/vagy szexre?

Hármasban csak kevesen csinálják, pedig sokan vágynak rá. Vajon miért? Nem kell ahhoz elvetemült perverznek lenni, hogy valaki egy többszemélyes szeretkezésben találja magát. Vannak, akik a nyitott szerelmet és szabad szexualitást mint életformát hirdetik, és sokan kíváncsiságból – ha csak egyszer is –, de átéltek már életükben hasonlót.

Mindezek ellenére az édes hármas – ha egy kicsit jobban megkapargatjuk a felszínt – már az ismerkedés szintjén sem mindig egyszerű történet; finomságait tekintve meg tele lehet buktatókkal, gyakorlati nehézségekkel, váratlan érzelmekkel – ezekről valamiért kevesebbet lehet hallani. Ugyanakkor, ha a a meglevő pár egyik vagy mindkét tagja biszexuális, akkor ez egy alapléti szexuális igény, nem csak erotikus fantázia. Emellett, ha figyelembe vesszük azt, amit Freud vallott, hogy mindenki biszexuális alapfelállásban, akkor már jobban érthető ez a fantázia is.

2013. szeptember 18., szerda

Intim torna és hozadékai: egészség, kreativitás és a lelki egyensúly

Intimtorna. Nehéz ügy ez, mert megnevezni is nehezünkre esik egyik-másik testrészünket ezen a tájékon és a mindennapokban sokszor rejtve is maradnak előlünk "alsó arcunk" mimikai izmai. Pedig képzeljük csak el, hogy ugyanúgy grimaszolhatnánk gátizmainkkal, mint arcizmaikkal, mikor nem-tetszésünket nyilvánítjuk ki.

Gátizomzatunk felépítése alapján hasonló hasizmunkhoz, bicepszünkhöz, bármely vázizomzatunkhoz, valahogy mégis mindig kimarad az edzéstervből, hogy is tornáztassuk magunkat „odalent”.

2013. szeptember 16., hétfő

Önkielégítés, maszturbálás

A maszturbáció, az önkielégítés jót tesz a testnek és a léleknek is egyaránt. Az emberek ez által sokkal kényelmesebben érezhetik magukat a bőrükben. Nem beszélve arról a nagy hasznáról, hogy így 100%-ig biztosak lehetünk abban, hogy nem kapunk el semmilyen szexuális úton terjedő betegséget, és nem is leszünk terhesek. Maszturbálást végezheted kézzel, vagy segédeszközzel. Ha szexshopban veszel segédeszközt, jobb ha személyesen vásárolsz szexüzletben, hogy a valós méretet, tapintást érzékeld. Ha szégyenlős vagy, vagy nincs a közelben szexshop, akkor rendelj szex webáruházból interneten.

2013. szeptember 10., kedd

Az orális szex – Hogyan szerezz örömet a barátnődnek

Athena Douris a világ leghíresebb leszbikusainak egyike, számos leszbikus magazin szerkesztője, aki kétségkívül nagyon sokat tud arról, mi minden tudja lázba hozni, felcsigázni a női testet. Athena Douris beavat az orális szex rejtelmeibe. Lehet, hogy a kezdet néha viszontagságosnak tűnik, de cikkünkben közölt útmutatók alapján talán legközelebb jobban fog menni. Megéri igyekezni, mert ha jól csinálod, a barátnőd hálás lesz érte!

ELSŐ LÉPÉS: Ha orális szexre kér egy nő, de te nem tartod igazán étvágygerjesztőnek, amit a száddal kell majd megérintened – kérd meg, hogy borotválja le, (nem muszáj teljesen) a szeméremszőrzetét. Szappanozd be jól a zuhany alatt, és ess neki közvetlenül a pancsolás után. Ha ezek után sem visz rá a lélek, hogy a száddal elégítsd ki, alighanem a kapcsolatotokban van a hiba. Hagyd el azt a nőt, akinek nem tudod megtenni. Hidd el, mindketten jobban jártok.

2013. szeptember 9., hétfő

Homoszexualitás – gének vagy nevelés?

Homoszexuálisnak lenni még a legszabadabb társadalmakban sem könnyű. Van ahol „csak" undor és megvetés, máshol viszont börtön, sőt kivégzés jár érte mondván, hogy természetellenes. A prekoncepció megbélyegez, a tudomány viszont okot keres.

A homoszexualitással kapcsolatban a fő tudományos kérdés az, hogy a másság már a fogantatással létrejön, vagy a szocializáció alakítja ki. Ez a kérdés azért fontos, mert a közvélekedés szerint a genetikai meghatározottság ellen nem tehetünk, a környezeti hatásokat viszont levetkőzhetjük akaraterővel vagy akár neveléssel is. A társadalmi hatások primátusát a „csábítás elmélet”, míg az öröklött tényezők elsőrendűségét a „genetikai elmélet” fémjelzi.

2013. szeptember 5., csütörtök

A homoszexualitás evolúciós elméletei

A homoszexuális viselkedés az emberi kultúrák 70-75%-ában eltűrt vagy valamilyen szinten intézményesített, és a többi táradalomban is elõfordul (habár tiltják vagy büntetik). Ez első látásra teljesen ellentmond a darwini tanoknak, hiszen az így élő egyed nem szaporodik, és reproduktív potenciálja nulla. Mégis, az, hogy ez a jelenség ennyire elterjedt, feltételezi, hogy kialakulása és fenntartása valamilyen módon adaptív lehet.

A legextrémebb estekben a populáció teljes egészében homoszexuális viselkedést (is) mutat (pl. Melanézia sok kultúrája) és máshol igen is nagy arányban fordul elő (az ókori Athén, Tahiti, dél-afrikai Mpondo törzsek, Kína, a középkori Japán, észak és dél-amerikai indián törzsek).

2013. augusztus 31., szombat

dr Bartha Alex: Leszbikusság

A homoszexuális nőket nevezi a köznyelv leszbikusoknak vagy leszbinek. Szappho homoszexuális görög költőnő Leszbosz szigeten élt és alkotott. Erről a szigetről kapták a leszbikusok a nevüket. A leszbikusság léte nyomon követhető az emberiség történelme során, egészen napjainkig.

Biszexuálisok: olyan személyek, aki mindkét nem iránt képes szerelmet vagy szexuális izgalmat érezni. Az idők folyamán bármely irányban változhat, és egyik vagy másik érdeklődés előtérbe kerülhet.


A coming out vagy coming-out angol kifejezés, magyarul előbújás arra utal, amikor valaki elmondja egy másik embernek, vagy nyilvánosan felvállalja, hogy leszbikus, meleg, biszexuális.

2013. augusztus 29., csütörtök

A női biszexualitás

Magyarorzágon még egyenlőre ritkán találkozunk nyíltan a biszexualitással. Még azt is titkolja valaki, ha nem a másik nemhez, hanem a sajátjához vonzódik. A homoszexualitás, a leszbikus hajlam máig szégyen társadalmunkban. De a nyugati világban egyre többen vannak, akik vállalják, hogy jobban szeretik saját nemüket. 

A biszexualitás azonban olyan jelenség, amely a szakavatottak szerint egyidős az emberiséggel. A téma valamiképpen most, a második ezredév vége felé bukkan fel egyre gyakrabban, a szekularizáció erősödésével. Férfiak és nők vallják: egyformán lehet szeretni férfit és nőt, nemcsak egy nemhez lehet vonzódni, de az emberiség minden tagjához. 

2013. augusztus 28., szerda

A leszbikus és biszexuális nők sokkal intenzívebben élveznek, mit heterószexuális társaik

Az orgazmus egyáltalán nem kell, hogy tabu legyen sem a férfiak, sem a nők részéről, igenis lehet és kell is beszélni arról, hogy kinek hogyan jó. Ugyanakkor érdekes jelenség, hogy az orgazmust sokkal intenzívebben élik meg a leszbikus és biszexuális nők.

Az orgazmushoz nem kell szex
Bizonyos hölgyeknek egy sima edzés, egy kellemes meditáció is meghozhatja a kielégülést, de olyan eset is volt a történelemben, amikor valaki annyira ideges lett, hogy elélvezett. A leszbikus nők sima biciklézéstől is könnyedén elélveznek, míg a kiegyensúlyozott biszexuális nők akár séta közben is könnyedén elélveznek – mutatta ki egy 2012-es londoni tanulmány.

2013. augusztus 26., hétfő

A szemből megállapítható a homoszexualitás, leszbikusság és biszexualitás

Ezt az állítást sokáig népi hiedelemnek tartott megállapítást a Cornell Egyetem kutatói a két nemhez tartozó 5325 önkéntesen tanulmányozták: erotikus videókat nézettek velük, és közben infravörös lencsékkel mérték pupillájuk tágulását. Különösebb meglepetés nélkül a heteroszexuális férfiak a nőkre, a homoszexuálisok pedig a férfiakra reagáltak.

A heteroszexuális nők ezzel szemben a két nem képviselőinek szereplésével készült videókra reagáltak, megerősítve a kutatók szerint, hogy a nők szexualitása különbözik a férfiakétól. A leszbikus nők viselkedése közelebb állt a férfiakéhoz: a nőket mutató videókra reagáltak egyértelműbben.

2013. augusztus 15., csütörtök

Szex szólóban – Ezért jó maszturbálni!

Bár a cikk főképp férfi-nő kapcsolatokról számol be, a tartalma ugyanúgy vonatkozik a biszexuális, mint a leszbikus nőkre is!

A többség egyáltalán nem beszél róla, vagy tagadja, holott szinte minden ember végez rendszeresen önkielégítést a maga módján. A köztudatban mind a mai napig számos tévhit kering a szóló szexről, ami egyáltalán nem káros dolog, épp ellenkezőleg: saját magunk kényeztetése az egyik legélvezetesebb örömforrás, amely fontos fizikai, érzelmi és szociális előnyökkel járhat.

Ideje megtörni a tabukat
Egy friss tanulmány szerint a nők 92%-a hetente legalább egyszer végez önkielégítést, ami hatalmas ugrás a korábbi vizsgálati eredményekhez képest (a '80-as években ez az arány mindössze 64% volt). Ennek oka többek között az, hogy a XXI. században sokkal hosszabb és változatosabb életet élünk, nyitottak vagyunk a szexuális magatartás terén, valamint jóval több párkapcsolatot alakítunk ki, mint anyáink vagy nagyanyáink. Az előző századokban az autoerotikát erkölcstelen cselekedetnek tartották, melynek tiltása főként az egyház befolyásából fakadt. A legtöbb vallás a mai napig kizárólag a gyereknemzés céljából támogatja a szexet, és sokan ilyen normák szerint nevelkednek. Úgy tűnik, modern világunkban még mindig él egy határozott stigma a maszturbálással kapcsolatban, továbbá alapjában véve patriarchális társadalomban élünk, amely alárendeli a nőket a férfiaknak, ezzel együtt a szexualitás aspektusából is több minden megengedett az erősebbik nemnek. A tabuk ledöntésében merészet lépett előre a '90-es években Madonna, aki gyakran imitált önkielégítést a színpadon, vagy legutóbb Britney Spears, aki azt nyilatkozta egy interjúban, hogy szerinte minden nő vesztes, aki nem engedi meg magának ezt a „zseniális” tevékenységet.

2013. augusztus 8., csütörtök

Biszexuális nőkkel kapcsolatos tévhitek

A biszexuális nőket gyakran nagyon félreértik mind a meleg mind a heteroszexuális közösség tagjai. Amíg az LMBT közösséget összességében egyre inkább elfogadják addig a biszexuális kifejezés nagyon stigmatizált és zavarba jönnek tőle az emberek, melegek és heterok egyaránt.

Az alábbi félreértések széles körben elterjedtek, de nyilvánvalóan nem állják meg a helyüket.

2013. augusztus 4., vasárnap

Christl Ruth Vonholdt: Női homoszexualitás mélypszichológiai szemszögből III.

III. rész:

A felnőtt nő
A vázolt fejlődési tényezők mind egy dologhoz vezetnek: a self és a felnövekvő nő személyisége mélyen sérül, zavar alakul ki azzal kapcsolatban, hogy ki is ő valójában. Pubertáskorban és felnőttkorban a beteljesületlen érzelmi igények – az anyaszerű személlyel való kapcsolat, de különösképpen egy saját, kiteljesedett női identitás iránt – erotikus- szexuális érzésekkel kapcsolódnak össze. Sok kapcsolat középpontjában az az erotikus- szexuális vágyakozás áll, hogy a nő egy másik nővel olvadjon össze.

A szexuális kapcsolattól várja a nő saját, nem beteljesedettként érzékelt női identitását „kiegészítését”. A homoszexuális nő a másik nőben keresi saját magát. Szeretne a másikra „ráragadni”, néha legszívesebben a másik testébe bújna. Az érzékelt identitáshiányt egy másik nővel „a lehető legteljesebben erotizált feltankolás” által szeretné kitölteni. De szexuális viselkedés és a másik személlyel való összeolvadás nem tudja a nő belső sebeit csillapítani, gyógyítani.

2013. augusztus 2., péntek

Christl Ruth Vonholdt: Női homoszexualitás mélypszichológiai szemszögből II.

II. rész:

A tényezők részletezve
1. Korai gyermekkorban elszenvedett kötődésvesztés az anya és a gyermek között (saját identitás): az anya nem mutatta meg nekem, ki vagyok.

Egy ember későbbi lelki egészsége számára döntő, „hogy csecsemőként és kisgyermekként is legyen tapasztalata meleg, intim, állandó kapcsolatról (vagy egy tartósan jelenlévő anyát pótló személyről), egy – a mindkettő számára – kielégítő és örömet okozó kapcsolatról.” Egy másik személlyel meglévő, állandó, biztonságot jelentő kötődésben növekedhet a gyermek, erősödhet önmaga megtapasztalása és ezáltal az identitása. Az Én a Te által jön létre. A lét mindig kapcsolatban fejeződik ki. Valószínűleg nem létezik két ember között bensőségesebb kapcsolat, mint az anya és a gyermek közötti, születéssel kezdődő és sokáig megmaradó kapcsolat. Amit a csecsemő ebben az időben tapasztalatként elsajátít, azt az egész testével magáévá teszi.

2013. július 31., szerda

Christl Ruth Vonholdt: Női homoszexualitás mélypszichológiai szemszögből I.

A tanulmányt – hossza miatt – 3 részre bontva teszem közzé.

I. rész:

A női homoszexualitás sokrétű jelenség. Senki nem születik leszbikusnak. Az érintett nők számára a homoszexuális vágy gyakran olyasvalami, ami a lelkük mélyére nyúlik vissza. De mi rejlik mögötte? A következő cikk a leszbikus érzés belső megértéséhez mutat utat. A bemutatott tények nem jellemzőek okvetlenül minden homoszexuális irányultságú nőre, de mégis sokakra közülük.

Egy terapeuta tapasztalatai
Elaine V. Siegel, a női homoszexualitás kezelése terén nagy tapasztalattal rendelkező pszichoterapeuta a Weibliche Homosexualität (Női homoszexualitás) című könyvében tárgyalja ezt a témát.

A szexuális beállítottság már a születés előtt eldől

Az egyház és a tudósok végre felfüggeszthetik meddő vitájukat a homoszexualitásról. Míg a papok meggyőződése szerint a homoszexualitás csak egy döntésen múlik és bűnnek számít, addig a tudósok folyamatosan kutatták annak okát, hogy a homoszexuálisok vonzódása miért hasonló.
 
Végül az agyról készített felvételek alapos vizsgálata vezetett egy egyszerű felfedezéshez, amely lerántotta a leplet a homoszexuálisok és leszbikusok azonos szexuális vonzalmának okairól.

2013. július 29., hétfő

Tények és tévhitek a szexuális kisebbségekről

Tévhit: A homoszexualitás betegség.
Tény: A homoszexualitásról 1975 óta tudjuk, hogy nem betegség. Ekkor ki is vették a pszichológiai betegségeket felsoroló „Betegségek nemzetközi osztályozása” című könyvből. Pszichológusok és orvosok nem, csak sarlatánok foglalkoznak a gyógyításával.

Tévhit: A homoszexualitás meggyőzéssel, csábítással terjed.
Tény: Senki nem lesz meleg, leszbikus vagy akár még csak biszexuális sem attól, ha róluk olvas, velük beszélget, vagy egy ilyen szórólapot tart a kezében. Attól sem leszel meleg, amennyiben egy meleg vagy leszbikus megmondja neked, hogy tetszel neki: ha az illetőt nem találod vonzónak, ezt egyszerűen megmondhatod neki, és faképnél hagyhatod.

2013. július 25., csütörtök

Leszbikus és biszex anyák

Leszbikus és biszexuális anyák gyermekeit gyakran érik szexuális orientációból fakadó hátrányos megkülönböztetések bírók, jogászok, és egyéb segítő szakmák (pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások) részéről, amelyek olyan negatív következményekben nyilvánulnak meg, mint a gyermekfelügyeleti jog elvesztése, a láthatás korlátozása vagy az örökbefogadás tilalma. Mint általában a stigmatizált csoportokkal kapcsolatos előítéletek, tévhitek, úgy a leszbikus és biszexuális anyákkal kapcsolatos hiedelmek, előítéletek sem személyes tapasztalatokon alapulnak.


2013. július 21., vasárnap

Lányok pubertáskorban


A lányok azon vágya legitim, hogy más lányokkal való kapcsolataikban közelséget, biztonságot és annak érzését éljék át, hogy ők különlegesek. Azzal viszont, hogy társadalmunkban újra és újra összekeverik az érzelmi közelséget és az identitás szükségletét a szexualitással, a fiatalokat arra csábítják, hogy szexuális kapcsolatokkal kísérletezzenek és azzal azonosítsák magukat, amit épp kellemesebbnek élnek meg.

2013. július 18., csütörtök

Queerelmélet


A queerelmélet a társadalmi nemek elmélete (gender studies) egyik alterülete, amely az 1990-es években a meleg és leszbikus tanulmányokból alakult ki. A megközelítés nagyban épít a posztstrukturalista, dekonstrukciós módszerekre; a társadalmi nem és a szexuális irányultság konstruktivista olvasatát adja.

A biszexualitás fogalma

Sigmund Freud elmélete szerint minden ember biszexuális lesz élete egy szakaszában.


A biszexuálisok nem vonzódnak szükségképpen egyformán mindkét nemhez, mivel a biszexualitás gyakran egy bizonytalan pozíció homoszexualitás és heteroszexualitás között. Ráadásul a legtöbb biszexuálist az élete egy adott részében csak az egyik nem vonzza.

A leszbikusság fogalma

A leszbikusság létezése a férfi homoszexualitás mellett az ókorban tény volt, Spártában megemlíti Plutarkhosz, Platón még filozófiailag is megpróbálta elmagyarázni ezen jelenség okát. (Megjegyzendő, hogy az akkori társadalmi felépítésben a homoszexualitás szerepe teljesen más volt, mint manapság.) Találunk leszbikus kapcsolatra vonatkozó írásos emlékeket az ősi Kínából, erotikus érintkezést, romantikus viszonyt megéneklő verseket a Heian-kor Japánjából. Az arab háremekben sem volt ritka, a helyzet jellegéből adódóan az ilyen kapcsolat: al-Hadi kalifa lefejezésre ítélt két lányt, akiket egymással való szeretkezésen kaptak rajta. 

Az azonos neműekhez vonzódó személyeket a késő középkorban – kora újkorban, a jezsuiták megjelenésével kezdték el üldözni, mivel bűnnek tartották Isten ellen. Az adott időszak vallási és világi uralkodó eszméi Európában elképzelhetetlennek tartották megfelelően végrehajtott szexuális cselekményt nők között, férfi nélkül. A tizenkettedik században Etienne de Fougères a „Livre des manières” című munkájában (hozzávetőleges év: 1170) a leszbikusokról fejteget a kor csipkelődő stílusában, mint tyúkokról akik kakasokként viselkednek.

2013. július 15., hétfő

Gondolatok...

Nemrég olvastam pár érdekes tanulmányt egy amerikai oldalon. A szerző Dawn L Elder, a pennsylvania-i Murrysville-ben praktizál és egy ideje tanulmányozza a leszbikus és biszexuális nőket, számos esettanulmányt publikálva. Mivel ez a téma nálunk, Magyarországon részben még mindig tabu, ezért úgy döntöttem, felvállalom a témát. 

Fordításban közzéteszek a blogon a tanulmányokból. Ugyanakkor ezzel a témával kapcsolatos egyéb érdekességeket is érintenék, teljesebbé téve a körképet. Nagyon sok tévhit van ugyanis a leszbikus és biszexuális nők kapcsán, illetve számukra sem egyszerű sokszor az identitás felvállalása.