banner

2014. december 23., kedd

Tanulmányok igazolták: minden nő biszex vagy leszbikus

Meglepő dolgot állítanak a az amerikai Notre Dame Egyetem egyetem, illetve ezt megerősítik a brit Essex Egyetem tudósai is: egy friss kutatásuk szerint minden nő vonzódik a saját neméhez, még akkor is, ha ezt nem vallja be magának!

Essex egyetemének pszichológia tanszéke Dr. Gerulf Rieger vezetésével végzett kutatást, amely a nők válaszreakcióit vizsgálta szexuális jellegű ingerekre. A 345 nő részvételével zajló felmérésben meztelen nőket és meztelen férfiakat mutattak a jelentkezőknek, és különböző (biológiai) válaszreakcióikat figyelték meg.

2014. december 19., péntek

12 dolog, amit nem tudsz a vagináról

„Misztikus” női testrész, ami tele van titkokkal, ráadásul nem csak a férfiak, de a nők számára is. Tények és tévhitek a vagina körül.

A női testnek ez a része mindenki életében fontos szerepet játszik, legyen nő vagy férfi. Éppen ezért gyakran megihleti a művészeket már évszázadok óta. Ennek ellenére vannak olyan tények és információk, melyek még meglepetést tudnak okozni. Mik ezek?

2014. november 9., vasárnap

Hogy kezeljük azt, aki éppen nekünk bújt elő, azaz coming-out-olt

A coming out a szexuális identitásunk elfogadásának utolsó fázisa, és egyben szellemileg és lelkileg legkeményebb és legkockázatosabb része. A meleg, leszbikus vagy biszexuális identitását felismerő, majd azt elfogadó egyén hosszú utat jár be, amíg elszánja magát erre az utolsó lépésre, kockáztatva a negatív reakciót. Hiszen nem lehet tudni, hogy milyen hatása lesz annak, amit megoszt, hogy ki hogyan reagál majd rá, hogy mik lesznek ennek a következményei.


Ha pont nekünk coming out-ol valaki, a legfontosabb – bármit is érzünk –, hogy tudjuk, ez a másik számára nehéz dolog, és mindenképpen a nagyfokú bizalom jele. Azért bújik elő nekünk, mert számára fontos, hogy jobban megismerjük és elfogadjuk őt.

2014. október 26., vasárnap

„Testbeszéd”, önértékelés és coming out

A statisztikák szerint a nők kétharmada elégedetlen a testével. Aki nem hisz a statisztikáknak, az nyugodtan kérdezze meg 10 nő ismerősét! Meg fog lepődni a válaszokon! De vajon miért nem szeretik a nők a testüket? Illetve, ez milyen hatással van a leszbikus vagy biszexuális tudat elfojtásában?

Ha egy nő nem szereti saját testét, nem érzékelheti annak vágyait sem, hiszen „undorral” közelít magához, és ezt a helyzetet általában még rontja a prűd nevelés és a 30 évesnél idősebb nőknél a társadalmi elvárások, egyházi tiltások tömkelege. Akinek valóban van oka az elégedetlenségre és lehetősége a változtatásra, az is nagyobb sikerrel fog célt érni, ha elfogadja a saját testét és pozitív célokat tűz ki magának.

2014. október 19., vasárnap

Felvállalt heteronormativitás: Coming out


Kutatásokból tudjuk, hogy a magyar társadalom még mindig diszkriminatívan viszonyul a melegekhez (azzal kapcsolatban pedig még vizsgálatokat sem igazán végeznek, hogy gondolkodnak pl. a transzneműekről). A Háttér Társaság legutóbbi jelentéséből többek között az derül ki, hogy a homoszexuálisokat nagyon elutasítja a társadalom. Ez természetesen összefügg azzal, hogy bár az elmúlt évtizedben bővült az LMBTQIA-emberek jogainak köre (ami aztán 2010-ben megakadt), a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló diszkrimináció erősen jelen van a törvényekben, az erőszak és megkülönböztetés ellen szóló jogszabályok nem valósulnak meg a gyakorlatban, a szakembereket nem képzik megfelelően, a homofób és transzfób kijelentések pedig megtűrtek a közéletben. Egy 2010-es kérdőíves kutatásban a válaszadók 91%-a értett egyet azzal, hogy a média torz képet mutat az LMBTQIA-közösségről, de még nem készült átfogó vizsgálat arról, hogyan jelennek meg ezek a témák a médiában. Azok az érintett emberek pedig, akik a társadalmi szinten erősen jellemző homofóbiát belsővé teszik, illetve fenyegetettségben élnek, könnyen elszigetelődhetnek, gyűlölik magukat, és gyakran öngyilkosságot is megkísérelnek. Vitathatatlan, hogy nagy szükség lenne a melegek megfelelő médiabeli megjelenítésére, és ebben hatalmas szerepük van a játékfilmeknek. Főleg azoknak, amelyek sok nézőhöz eljutnak. A Coming out rendezőjének, Orosz Dénesnek saját bevallása szerint valami ilyesmi lehetett a célja, de az eredmény erősen kétséges.

2014. szeptember 27., szombat

Hányféle orgazmus van a nőknél?

Hányféle orgazmus van a nőknél? Freud annak idején kétféle orgazmusról beszélt: a csikló ingerlése révén kiváltott (klitorális) és a közösülésben létrejövő, ún. hüvelyi (vaginális) orgazmusról. Szerinte az előbbi az éretlenebb, gyerekesebb, az utóbbi pedig az érett, felnőtt változata a kielégülésnek.
Ezt az elméletet már az ő korában is sokan kétségbe vonták. 

Masters és Johnson pedig műszeres vizsgálatokkal kimutatta, hogy akár a csikló ingerlése révén, akár közösüléssel elégül ki egy nő, fiziológiailag mindig ugyanaz történik: a hüvelyizmok ritmikus összehúzódásai oldják föl a szexuális feszültséget, hozzák meg a kielégülést. Ugyanakkor az orgazmus megélése nem különbözik a hetero-, homo- és biszexuális identitású nőknél.

2014. szeptember 22., hétfő

A szexuális identitás-elméletek alapjai

A XIX. században Sigmund Freud volt, aki megállapította, hogy az elfojtás révén tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy motivációira és viselkedésére. Bizonyos tudattalan gondolatok és emlékek – különösen a szexuális és agresszív jellegűek – neurózis forrásává válhatnak, ugyanakkor a neurózisok kezelhetőek a tudattalan gondolatok és emlékek felszínre hozásával. Erre irányuló módszerét nevezte el Freud pszichoanalízisnek. Kezdetben – kollégája, Dr. Josef Breuer nyomán – hipnózissal dolgozott. Később úgy látta, hogy nem mindenki hipnotizálható, s hogy hipnózissal nehéz tartós eredményeket elérni. Felfedezte, hogy az elfojtott, tudattalanná vált emlékek szabad asszociáció révén is felszínre hozhatók. Ebben alapvető jelentőséget tulajdonított az álomfejtésnek, ezt nevezte a tudattalanhoz vezető via regiának, vagyis királyi útnak. Hasonlóképp jelentést tudott tulajdonítani, s a terápiában fel tudta használni az szóbeli elvétéseket (freudi elszólás).

2014. szeptember 6., szombat

A biszexuális nő lélektana

A korai Homo evolúció során, a kisebb csoportokban, klánokban élő emberek túlélése és sikere nagyban függött a kooperációtól, a csoport együttműködésétől. A gyereknevelés hosszúsága miatt a szülők munkamegosztása nagyfokú volt, a szoptató, nevelő anya nem tudott más aktivitásokban hatékonyan részt venni.

A gyakran, és sok ideig egymástól távol lévő nemeken belüli – hormonális kötődéssel megtámogatott – kooperáció tehát nagyban növelhette az együtt vadászó, gyűjtögető, stb. férfiak és nők esélyét a forrásokért való versengésben, amivel gyermekeik túlélése nagymértékben nőhetett. Tehát mint az emberi heteroszexuális kapcsolatnál, ahol a szexualitásnak feszültségoldó és kötődés-erősítõ funkciója is kialakult, a homoszexuális viselkedésformák hátterében is hasonló okokat lehet feltételeznünk.

2014. augusztus 26., kedd

Afrodité nedves bugyija

Nők, pornó, kacérság és féktelen erotika – szexualitásunk evolúciója

Lányok, akik a videotékából hazatérve, szülők és pasijuk távollétében lazítnak egy kicsit – ledobják cuccaikat, és falatnyi fehérneműben végigterülnek a pamlagon, egyik kezükben a távirányítóval, a másikban egy nagyon is 18 éven felülieknek szóló kazettával. Aztán megnyomják a PLAY-t, és finoman simogatni kezdik magukat, félig a filmet nézve, közben pedig fantáziálva, egészen addig amíg a bugyi és a melltartó inkább már csak akadály, bár van aki ezen keresztül is elélvez, ha igazán felizgult már.

Lányok, akik ezt nem egyszer megteszik, és cseppet sem szégyellik mindezt. Szinte természetes számukra. És persze a fiúk, akik ilyen lányokról fantáziálnak, vagyis masztizó lányokra masztiznak, remélve, hogy egyszer találkoznak ilyen lánnyal – nemcsak képernyő előtt, hanem valóságban is.

2014. július 22., kedd

Melegek, leszbikusok és biszexuálisok a művészetben II.

A leszbikusság létezése a férfi homoszexualitás mellett az ókorban tény volt, Spártában megemlíti Plutarkhosz, Platón még filozófiailag is megpróbálta elmagyarázni ezen jelenség okát. Megjegyzendő, hogy az akkori társadalmi felépítésben a homoszexualitás szerepe teljesen más volt, mint manapság. Találunk leszbikus kapcsolatra vonatkozó írásos emlékeket az ősi Kínából, erotikus érintkezést, romantikus viszonyt megéneklő verseket a Heian-kor Japánjából. Az arab háremekben sem volt ritka, a helyzet jellegéből adódóan az ilyen kapcsolat: al-Hadi kalifa lefejezésre ítélt két lányt, akiket egymással való szeretkezésen kaptak rajta.

2014. július 19., szombat

Melegek, leszbikusok és biszexuálisok a művészetben I.

A leszbikusság létezése a férfi homoszexualitás mellett az ókorban tény volt, Spártában megemlíti Plutarkhosz, Platón még filozófiailag is megpróbálta elmagyarázni ezen jelenség okát. Megjegyzendő, hogy az akkori társadalmi felépítésben a homoszexualitás szerepe teljesen más volt, mint manapság. Találunk leszbikus kapcsolatra vonatkozó írásos emlékeket az ősi Kínából, erotikus érintkezést, romantikus viszonyt megéneklő verseket a Heian-kor Japánjából. Az arab háremekben sem volt ritka, a helyzet jellegéből adódóan az ilyen kapcsolat: al-Hadi kalifa lefejezésre ítélt két lányt, akiket egymással való szeretkezésen kaptak rajta.

2014. június 30., hétfő

Miért nem jó, ha gyógyítani akarjuk a nem heteroszexuálisokat?

Elgondolkodtató írás, még akkor is, ha jópár szempotja a szerzőnek nem tükrözi az én véleményemet, illetve szembemegy a tanulmányok eredményeinek. A viták alapja ellenben mindig a különböző vélemények szembeállítása volt és lesz. Alább tehát az átvett poszt: 

Hazánkba is begyűrűzött a homoszexuális orientációt megváltoztatni akaró reparatív terápia (ráadásul, szemben a nyugati tendenciákkal) szakmai (pszichológiai) támogatással (lásd itt). Ez az irány külföldön is megvan, de ott egyrészt a szélesebb szakma egyértelműen szembehelyezkedett ezzel a „terápiával”, másrészt ott már több a melegek megváltozását támagató, vallási alapú mozgalom becsődölt, a vezetők bocsánatkérésével feloszlott. Legutóbbi az egyik legnagyobb és leghíresebb: az Exodus (katt ide vagy ide) (a szervezet vezeteőinek bocsánatkérését lásd itt). Nálunk egy nem elfogadó társadalmi közegbe szakmai támogatással került be ez a rendkívül ártalmas diskurzus. Miért ártalmas?


A cím (miért nem jó?) már jelzi, hogy érvelésem alapja nem az, hogy tudománytalan a reparatív terápia (amit általában szakmai közegben mondanak), bár az kétségtelen, hogy nincsenek tudományosan (kutatásokkal) alátámasztható bizonyítékok arra, hogy ez egy valóban sikeres terápia, és az alapját jelentő elmélet is nagyon gyenge lábakon áll (a szülőkkel /különösen az apával/ való nem megfelelő gyermekkori kapcsolat miatt kialakuló homoszexualitás).

2014. június 9., hétfő

„Nem a nemétől függ, hogy kibe vagyok szerelmes!”

Sokan hol azonos neműekkel, hol ellenkező neműekkel vágynak szexuális kapcsolatra. De vajon a biszexualitás ugyanolyan orientáció, mint a heteroszexualitás vagy a homoszexualitás?

Ha a társadalmi „normákat” nézzük, akkor elsőre az tűnik megszokottnak, hogy vagy az ellenkező nemhez vonzódik valaki, vagy a saját neméhez. Kevésbé érthető kategória, ha valaki hol így, hol úgy van ezzel… Pedig szakemberek szerint a heteroszexuális emberek nagy részének igenis vannak biszexuális fantáziái. Esetek tehát akadnak bőven. Nekünk egy lány és egy fiú mesélt.

2014. május 24., szombat

„Bisexual Manifesto”

Belefáradtunk az állandó elemzésbe, meghatározásba és abba, hogy identitásunktól eltérő emberek képviseljenek, vagy még rosszabb, a figyelmen kívül hagyásba. Frusztrál minket a „vállalt” elszigeteltségünk és a láthatatlanságunk, melyet a választás elé állítás hozott, hogy döntsük el, hogy homo- vagy heteroszexuális identitásúak vagyunk.

A monoszexualitás egy heteroszexista diktátum, mely elnyomja a homoszexuálisokat és tagadja a biszexualitás létezését.

2014. május 19., hétfő

Milyenek a biszexuálisok?

A heterók mindig furcsán tekintenek más csoportok tagjaira, ám közben valahogy azt gondolják, hogy akik tőlük eltérő közösségekhez tartoznak, nyilván feltétel nélkül megértik egymást. Pedig nem így van.

Alapesetben egy adott csoport tagjai, főleg ha valamiben erősen különböznek az őket körülvevő többiektől, összetartanak. A homoszexuálisoknál viszont gyakran éppen az ellenkező tendencia érvényesül. A nagy csoporton belül a kisebb csoportok, a homoszexuálisok halmazán belül az egyes részhalmazokba tartozók mintha nem igazán szívlelnék egymást.

2014. május 5., hétfő

A coming out nem tesz más emberré senkit sem

Társadalmunk azon van, hogy születésünkkor meghatározzák a nemünket (fiú vagy lány). Szüleink, rokonaink, környezetünk és a társadalom ezt a nemet igyekszik erősíteni bennünk: belénk „égetik” azokat a szerepeket, viselkedési formákat, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint.

A gyermekkorunk során „belénksúlykolt” identitást visszük tovább, amikor kamaszodni kezdünk, elkezdünk érdeklődni az ellenkező nem iránt, vágyni kezdünk az ellenkező neműekre, később szexuális életet élünk velük. De nincs ez mindenkinél így.

2014. április 30., szerda

Egy erdélyi poszt a biszexualitásról


Bár a poszt férfi biszexuálisokról szól, átvettem, mivel a bemutatott helyzet teljesen ráilleszthető a biszexuális nőkre is. Mindazonáltal, nem sokkal jobb a helyzet Magyarországon sem a biszexuálisok elfogadásában és tolerálásában... 

Öt év alatt öt férfibe voltam szerelmes, vagy valami hasonló. Ebből három biszexuális volt. Egy ideig, főleg a tavalyi „nagy szerelem” után dühöt, haragot és elutasitást éreztem minden biszexuális férfi iránt. Önmagam igazának megerősitéseként osztottam barátnőim véleményét, miszerint biszexuális ember valójában nem is létezik, ők mint látens, önmagukat el nem fogadó melegek. Aztán egy év alatt két biszex fiú is nagy hatást gyakorolt rám, jelenleg is az egyik elfogadásával bajlódok és vivódok. Ez sarkalt arra, hogy kicsit foglalkozzak velük, meg kell értenem őket, talán könnyebben elfogadom reakcióikat. Kik tehát a biszexuálisok? Létezik ilyen jelenség? Mi a helyzet nálunk? (természetesen, csak férfiakkal foglalkozom, őket ismerem a nőkre vonatkozó részt más kell megirja).

2014. április 21., hétfő

A nők nemi indentitása képlékenyebb mint a férfiaké

A szakemberek régóta vizsgálják, hogy miért lesz egy nő leszbikus vagy biszexuális. Korábban kizárólagosan genetikai okokra gyanakodtak, de ez az elmélet hamar megdőlt: mivel a leszbikusok körében a teherbe esés valószínűsége jóval kisebb, mint a heteroszexuális nők esetében, ebből kifolyólag a gének továbbörökítése kisebb eséllyel következik be. 

Így a homoszexualitás kizárólag genetikai okokra nem vezethető vissza, a szóban forgó géneknek már régen el kellett volna tűnni az emberekből. De a gének szerepe mégsem alábecsülendő. Egy 2011-es brit vizsgálatban megállapították, hogy a leszbikusság legalább 25 százalékban a gének miatt alakul ki. Lány ikertestvérek bevonásával végzett kutatás szerint az egypetéjű, tehát azonos génekkel rendelkező ikrek körében nagyobb a valószínűsége annak, hogy az ikerpár mindkét tagja leszbikus, mint a DNS-ük 50%-ában megegyező kétpetéjű ikrek esetében, azaz amennyiben minden más környezeti tényezőt azonosnak tekintünk, a géneknek igenis van szerepe a homoszexualitásban.

2014. április 16., szerda

A biszexuális nők egészségéről

Egy új kutatás a leszbikusok, a melegek és a biszexuálisok egészségét tárja fel, és azt mutatja, hogy a helyzet a legtöbb területen hasonló, mint a heteroszexuálisoknál, de kimutattak egy marginalizálódást és egy alap kisebbségi stresszt a biszexuális nőknél.

Malterud négy másik kutatóval dolgozott együtt, ezek: Norman Anderssen, Mari Björkman, Tone Hellesund és Hilde Slåtten. A kutatás a Norvég Gyermek-, Ifjúsági és Családügyi Minisztérium megbízásából készült és „Szexuális irányultság és  életminőség” címmel jelent meg.

„A hasonlóság nagyobb, mint a különbség az életminőség vonatkozásában. Ez arra utal, hogy a világ halad előre”, mondja Kirsti Malterud, aki a kutatást vezette.

2014. április 3., csütörtök

A biszexualitást feszegető kérdések

Keresgéltem az interneten, amikor megláttam pár a biszexualitáshoz kapcsolódó kérdést a gyakorikerdesek.hu oldalon. Kíváncsivá tettek, így olvasgatni kezdtem, majd összegyűjtöttem onnan (és máshonnan is) a leggyakoribb kérdéseket. A kérdések nagyon jól feszegetik a tudatalatti és tudatos identitás határát, ugyanakkor elgondolkodtatóak, nem is kívánom kommentálni azokat, de sajnos a válaszok sokszor nem tárgyilagosak, hanem megalázóak, gúnyolódóak – tükrözve a valós társadalmi hozzáállást, elítélést és a biszexuálisok, illetve a duogámia devianciává degradálását.

A legtöbb kérdést már taglaltam posztjaimban, de amelyiket még nem, azokról fogok írni a közeljövőben. Lássuk hát ezeket a kérdéseket, illetve az azokra adott válaszokat (hivatkozásra kattintva):

2014. március 22., szombat

Vita Németországban a szexuális nevelésről

Közel százezren írták alá eddig a közoktatási törvény tervezett módosítása ellen tiltakozó petíciót a németországi Baden-Württemberg tartományban. A Zöldek és a Szociáldemokrata Párt (SPD) elképzelései szerint ugyanis 2015-től már tananyag lesz a leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transznemű, interszexuális emberek együttélése és a velük való megfelelő bánásmód.

A 2015-ös képzési terv öt vezérelvet tartalmazó munkaanyaga 2013-ban jelent meg: szakmai orientáció, képzés a fenntartható fejlődés érdekében, médiaképzés, megelőzés és egészségfejlesztés, valamint fogyasztói oktatás. A problémát sokak számára az okozza, hogy valamennyi témát alá kell rendelni a fő vezérelvnek, a „szexuális sokszínűség elfogadásának”. A „fenntartható fejlődés érdekében” zajló képzés esetében ez például úgy fog kinézni, hogy a diákokkal megismertetik a leszbikusok, homoszexuálisok, biszexuálisok, transzneműek, transz­szexuálisok és interszexuálisok (LGBTTI) együttélésének különböző formáit, és reflektálniuk kell a homoszexuálisok, leszbikusok, transzneműek kultúrájára és a velük való együttélésre.

2014. február 14., péntek

A biszexualitás pszihológiai realitásai

A biszexualitás nem egy adott nemhez való vonzódás, hanem egy komplex viselkedés és identitás

Amikor rákerestem a Twitter-en a „biszexualitás”-ra, ezt találtam: „a biszexualitás az a képesség, hogy ha elérted, hogy valaki levegye magáról a nadrágot, elégedett tudsz lenni,  bármit is találni alatta: péniszt vagy vaginát.” Ez kicsit erős, de találtam egy másik definiálást (kevésbé színeset), melyet Loren A. Olson fogalmazott meg a MagneticFire blogjában a következőképpen: „a biszexualisok egyaránt vonzódnak szexuálisan a férfiakhoz és a  nőkhöz”.

A meghatározáshoz az emberek reackciója gyors és dühös volt: „én biszexuális vagyok, de nem  a szexuális vonzalom számít és határoz meg. A kapcsolat nem csak abból áll, hogy a férfinak magömlése, a nőnek esetleg ejakulációja van... Az ember ennél összetettebb”.

2014. január 21., kedd

A Maslow-piramis


A Maslow-piramis (vagy Maslow-szükséglethierarchia) Abraham Maslownak az 1950-es években kidolgozott szükségletelmélete, mely a motivációkutatás egyik alaptétele.

A motiváció a pszichológia egyik fontos kérdése, azt vizsgálja, milyen késztetésekből fakad, valamint milyen erők állnak a viselkedés hátterében. Miért tudunk bizonyos cselekvésekre hatalmas energiákat mozgósítani, míg másokra viszont nem.

2014. január 12., vasárnap

A feminizmusról – Tények és tévhitek II.

Folytassuk hát sorra a leggyakoribb tévhitek – és persze a hozzájuk kapcsolódó tények számbavételét – a tájékozatlanság eloszlatása végett.


Tévhit: A nőiesség természetes tulajdonság, a feministák pedig elutasítják a természetes nőiességet.
Tények: A feminista szubkultúrákban számos olyan hit és rituálé létezik, amely a nőiség – és nem a nőiesség!!! – szerető elfogadását és ünneplését helyezi a középpontba. A feminista mozgalom egészséggel foglalkozó gondolkodói a saját test elfogadását, természettel való kapcsolatfelvételt, a menstruáció ciklusának megértését és használatát, a gyerekszülés misztériumának, valamint a menopauza változásainak örömteli ünneplését hirdetik.

2014. január 10., péntek

A feminizmusról – Tények és tévhitek I.

A feminizmusnak számos irányzata van. Vannak feministák, akik a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a nők anyagi és fizikai biztonságára helyezik a hangsúlyt – akár a családon belül, akár a munkahelyen, utcán vagy a prostitúció területén. Megint mások az egészségügyre és a női egészségre specializálódnak. Vannak olyanok is, akik a törvényalkotás és a jog oldaláról közelítenek a nőkérdés felé. Minden irányzatban találunk azonban egy közös alapgondolatot, ami nem más, mint az, hogy a nőket, mint társadalmi csoportot számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri – pusztán azért, mert nők.



Azonban nem csak a feminista mozgalmak fogalmaznak meg ilyen és ehhez hasonló célkitűzéseket. Ezeket megtaláljuk például a testi és szellemi sérültek jogvédői, a romák vagy a melegek elleni diszkrimináció és erőszak megszűntetéséért küzdő emancipációs mozgalmak programjaiban is.

2014. január 2., csütörtök

Számos arab nő leszbikus volt a középkorban

Középkori arab nők leszbikus viszonyait vizsgálta egy tanulmány - Sahar Amer professzor egy, akkoriban szokványosnak tűnő dologra hívja fel a figyelmet.

A nemrég megjelent cikk feltárja: a középkorban sokkal megszokottabb dolog volt Arábiában a nők egymás közti szerelme, mint ahogy gondolnánk, vagy ahogyan manapság elfogadottnak tekintik azt a Közel-Keleten.

A „Középkori arab leszbikusok” című cikkében Sahar Amer leírja, figyelemreméltóan nagy, témával kapcsolatos anyag létezik, még ha némelyik feljegyzéshez igen nehéz is hozzáférni.