A homo- és biszexuális, továbbá a transznemű emberek rosszabb orvosi ellátásban részesülnek, és az egészségi állapotuk is rosszabb, mint a többségi heteroszexuális társadalomba tartozóké. A szakirodalom felhívja a figyelmet e populáció speciális ellátási igényeire.
Nicole Flemmer és munkatársainak cikke – Creating a Safe and Caring Health Care Context for Women Who Have Sex With Women – a The Journal for Nurse Practitioners című szaklapban bemutatja a „kulturálisan biztonságos közeg” koncepcióját,
ami segít az orvosoknak abban, hogy hatékony kapcsolatot tudjanak
kialakítani az átlagostól eltérő szexuális orientációjú betegeikkel.
A hatékony, empatikus kapcsolat kialakításának első lépése, hogy a
kezelőszemélyzet tagjai tisztában legyenek saját előítéleteikkel, a
második pedig az, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a kisebbségi populációk speciális egészségügyi problémáival kapcsolatosan,
képesek legyenek számukra is tanácsot adni a biztonságos szexszel vagy a
reproduktív egészséggel kapcsolatban (az USA-ban 6-14 millió gyermek
él, akinek egyik vagy mindkét szülője homoszexuális). A továbbiakban
fontos az is, hogy az orvosi rendelő és a váró berendezése hangsúlyozza
az ott dolgozók elfogadó hozzáállását, pl. ilyen vagy ehhez hasonló
nyilatkozat kifüggesztésével: „Az itt dolgozók elfogadják és
méltányolják az emberek közötti különbségeket, és nem alkalmaznak
hátrányos megkülönböztetést a másik ember fajtája, neme, vallása,
képességei, családi állapota vagy szexuális orientációja alapján.”
A cikk áttekinti a nőkkel szexuális életet élő nők (arányuk a
populációban 2-10%) egészségi állapotával foglalkozó szakirodalmat, és
többek között megállapítja, hogy sok nőgyógyász – tévesen – úgy véli, hogy ezen nők esetében nincs szükség rendszeres méhnyakrák-szűrésre,
holott a humán papillomavírus nők közötti szexuális élet során is
terjed. Nagyobb figyelmet érdemelnek ezek a hölgyek azért is, mert magasabb közöttük az obezitás, a depresszió és az öngyilkosság aránya is, mint a heteroszexuális nők között (serdülőkorban például kétszeres az öngyilkossági kísérletek gyakorisága).
Flemmer és munkatársai egy honlapot is működtetnek, amelyen a szexuális kisebbségbe tartozó nők és az ellátásukat végzők segítséget kaphatnak a jobb egészségügyi-orvosi munka érdekében.
A biszexualitás veszélyei
A Journal of Public Health egy tanulmánya szerint – Lisa Colledge, Ford Hickson, David Reid, Peter Weatherburn. Poorer mental health in UK bisexual women than lesbians: evidence from the UK 2007 Stonewall Women's Health Survey – mentális egészség szempontjából a biszexuális nők a leszbikusoknál is veszélyeztetettebbek
(az Egyesült Királyságban végzett felmérések szerint a leszbikus,
illetve biszexuális nők aránya azonos). A biszexuális nők a
leszbikusokhoz képest 64%-kal nagyobb valószínűséggel szenvednek evési zavarban vagy 26%-kal nagyobb az esélyük depresszióra,
kisebb eséllyel mennek el szórakozni barátaikkal, családtagjaikkal vagy
munkatársaikkal, és kisebb eséllyel élnek párkapcsolatban. A
biszexuális nők a leszbikusokhoz képest kisebb valószínűséggel
szenvednek el diszkriminációt a munkahelyen, a családban, az
egészségügyi ellátás során, azonban nagyobb a diszkrimináció esélye a
barátaik körében.
Ford Hickson szerint
a biszexuális emberek azért különösen veszélyeztetettek, mivel nemcsak a
többségi társadalom, de a leszbikus/homoszexuális közösség is
marginalizálja őket – az egészségügyi személyzetnek tisztában kellene
lennie a biszexuálisok és a homoszexuálisok közötti különbségekkel és
hasonlóságokkal egyaránt, és aszerint tervezni meg ellátásukat.
A kisebbségi párokra nehezedő stressz
Az azonos nemű párok által átéltstressznek egyedülálló egészségügyi
következményei vannak, állapítja meg a Journal of Marriage and Family című szaklapban Allen LeBlanc és munkatársainak tanulmánya (Minority Stress and Stress Proliferation Among Same-Sex and Other Marginalized Couples).
LeBlanc, aki a San Francisco State University igazságos, egyenlő
egészségügyi ellátással foglalkozó szociológiai intézetének professzora,
kifejti: új keretrendszerre van szükség, mivel a kisebbségi
párok által tapasztalt stressz különbözik az egyénre nehezedő
stressztől, és mások annak egészségügyi következményei is. LeBlanc
és munkatársai ezért hozzáfogtak a párok által átélt stressz mérésére
alkalmas módszer kidolgozásának, amely figyelembe veszi azokat a
speciális kihívásokat, amivel az azonos nemű párok találkoznak, ilyen
pl., amikor a pár egyik tagja megkéri a másikat, hogy tartsák titokban a
kapcsolatukat, vagy amikor nem titkolják a kapcsolatot, azonban
kizárják a párt a családi eseményekből, mert a családtagok nem akarnak
együtt lenni egy azonos nemű párral, esetleg azt nem akarják, hogy a
családtag gyermekek együtt legyenek velük, netán a munkatársak
éreztetik, hogy kellemetlen a számukra együtt lenni egy homoszexuális
párral.
Mint LeBlanc elmondja, sok kutatás fókuszál arra, hogy egészségügyi
szempontból miért előnyös párkapcsolatban élni, azonban a párkapcsolat
stresszforrás is lehet – ennek feltárásából pedig sokat tanulhatunk.
Az azonos nemű párokra nehezedő kihívások egészségügyi
hatásainak megismeréséből fontos következtetéseket vonhatunk le más
kisebbségi csoportokra – pl. faji vagy vallási szempontból vegyes párok, vagy olyan párok, ahol a felek között nagy a korkülönbség - vonatkozóan is.
LeBlanc-ék most induló vizsgálatában, ami az első tanulmány lesz, ami a
kisebbségi párokra nehezedő stressz egészségügyi hatását méri fel,
többszáz egyesült államokbeli pár vesz részt.
Dr. Kazai Anita, forrás: medicalonline.hu
