Afrodité nedves bugyija

Nők, pornó, kacérság és féktelen erotika – szexualitásunk evolúciója

Lányok, akik a videotékából hazatérve, szülők és pasijuk távollétében lazítnak egy kicsit – ledobják cuccaikat, és falatnyi fehérneműben végigterülnek a pamlagon, egyik kezükben a távirányítóval, a másikban egy nagyon is 18 éven felülieknek szóló kazettával. Aztán megnyomják a PLAY-t, és finoman simogatni kezdik magukat, félig a filmet nézve, közben pedig fantáziálva, egészen addig amíg a bugyi és a melltartó inkább már csak akadály, bár van aki ezen keresztül is elélvez, ha igazán felizgult már.

Lányok, akik ezt nem egyszer megteszik, és cseppet sem szégyellik mindezt. Szinte természetes számukra. És persze a fiúk, akik ilyen lányokról fantáziálnak, vagyis masztizó lányokra masztiznak, remélve, hogy egyszer találkoznak ilyen lánnyal – nemcsak képernyő előtt, hanem valóságban is.

Miért nem jó, ha gyógyítani akarjuk a nem heteroszexuálisokat?

Elgondolkodtató írás, még akkor is, ha jópár szempotja a szerzőnek nem tükrözi az én véleményemet, illetve szembemegy a tanulmányok eredményeinek. A viták alapja ellenben mindig a különböző vélemények szembeállítása volt és lesz. Alább tehát az átvett poszt: 

Hazánkba is begyűrűzött a homoszexuális orientációt megváltoztatni akaró reparatív terápia (ráadásul, szemben a nyugati tendenciákkal) szakmai (pszichológiai) támogatással (lásd itt). Ez az irány külföldön is megvan, de ott egyrészt a szélesebb szakma egyértelműen szembehelyezkedett ezzel a „terápiával”, másrészt ott már több a melegek megváltozását támagató, vallási alapú mozgalom becsődölt, a vezetők bocsánatkérésével feloszlott. Legutóbbi az egyik legnagyobb és leghíresebb: az Exodus (katt ide vagy ide) (a szervezet vezeteőinek bocsánatkérését lásd itt). Nálunk egy nem elfogadó társadalmi közegbe szakmai támogatással került be ez a rendkívül ártalmas diskurzus. Miért ártalmas?

A cím (miért nem jó?) már jelzi, hogy érvelésem alapja nem az, hogy tudománytalan a reparatív terápia (amit általában szakmai közegben mondanak), bár az kétségtelen, hogy nincsenek tudományosan (kutatásokkal) alátámasztható bizonyítékok arra, hogy ez egy valóban sikeres terápia, és az alapját jelentő elmélet is nagyon gyenge lábakon áll (a szülőkkel /különösen az apával/ való nem megfelelő gyermekkori kapcsolat miatt kialakuló homoszexualitás).

Egy erdélyi poszt a biszexualitásról

Bár a poszt férfi biszexuálisokról szól, átvettem, mivel a bemutatott helyzet teljesen ráilleszthető a biszexuális nőkre is. Mindazonáltal, nem sokkal jobb a helyzet Magyarországon sem a biszexuálisok elfogadásában és tolerálásában... 

Öt év alatt öt férfibe voltam szerelmes, vagy valami hasonló. Ebből három biszexuális volt. Egy ideig, főleg a tavalyi „nagy szerelem” után dühöt, haragot és elutasitást éreztem minden biszexuális férfi iránt. Önmagam igazának megerősitéseként osztottam barátnőim véleményét, miszerint biszexuális ember valójában nem is létezik, ők mint látens, önmagukat el nem fogadó melegek. Aztán egy év alatt két biszex fiú is nagy hatást gyakorolt rám, jelenleg is az egyik elfogadásával bajlódok és vivódok. Ez sarkalt arra, hogy kicsit foglalkozzak velük, meg kell értenem őket, talán könnyebben elfogadom reakcióikat. Kik tehát a biszexuálisok? Létezik ilyen jelenség? Mi a helyzet nálunk? (természetesen, csak férfiakkal foglalkozom, őket ismerem a nőkre vonatkozó részt más kell megirja).

A nők nemi indentitása képlékenyebb mint a férfiaké

A szakemberek régóta vizsgálják, hogy miért lesz egy nő leszbikus vagy biszexuális. Korábban kizárólagosan genetikai okokra gyanakodtak, de ez az elmélet hamar megdőlt: mivel a leszbikusok körében a teherbe esés valószínűsége jóval kisebb, mint a heteroszexuális nők esetében, ebből kifolyólag a gének továbbörökítése kisebb eséllyel következik be. 

Így a homoszexualitás kizárólag genetikai okokra nem vezethető vissza, a szóban forgó géneknek már régen el kellett volna tűnni az emberekből. De a gének szerepe mégsem alábecsülendő. Egy 2011-es brit vizsgálatban megállapították, hogy a leszbikusság legalább 25 százalékban a gének miatt alakul ki. Lány ikertestvérek bevonásával végzett kutatás szerint az egypetéjű, tehát azonos génekkel rendelkező ikrek körében nagyobb a valószínűsége annak, hogy az ikerpár mindkét tagja leszbikus, mint a DNS-ük 50%-ában megegyező kétpetéjű ikrek esetében, azaz amennyiben minden más környezeti tényezőt azonosnak tekintünk, a géneknek igenis van szerepe a homoszexualitásban.