Az angol leszbikusok történetét rengeteg legenda övezi.
Viktória királynő szerint nem is léteztek, sokan viszont szőrös lábú,
férfigyűlölő teremtményekként képzelték el őket.
Rebecca Jennings komoly és érzékeny könyve mentes a durva és obszcén
jelenetektől, valamint – áttörve a hallgatás falán – igyekszik
magyarázattal szolgálni a jelenség okaira is. Azok számára, akik
jártasak a homoszexualitás történetében, nem sok újdonsággal szolgál. Az
elmúlt években sok jó szakkönyv jelent meg a témáról. Jenningsnek
sikerült összefoglalni mindazt, ami a leszbikusok történetéről szóló
irodalomból már tudható.
Ismert, hogy a XVI. században újfajta
nézőpont volt kialakulóban a családról, szexről és házasságról. Ma a
hálószoba a szex, a születés és a halál privát tere, s a magánéletünkhöz
tartozik. De ez korántsem volt mindig így: a XVI. században az ágyak
gyakran közösségi helyiségekben – így például konyhákban és
előcsarnokokban – álltak, s a benne fekvők gyakran ugyanahhoz a nemhez
tartoztak, ha nem is ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz.
A
könyvnyomtatás feltalálása utáni időszak az ókori görög és latin írások
reneszánszát hozta, egyúttal sok korábban „tisztátalan” irodalomnak
számító művet hozott be a mindennapi olvasmányélmények körébe. Jennings
szerint e két tényező, az 1500-as évek alvási és olvasási szokásai
egyszerre tették elfogadottá, és tiszteletre méltóvá a leszbikusokat.
A könyv alapanyagát képező
forrásokból elszánt asszonyok történetei bontakoznak ki, akik „női
férjként”, olykor „férjként és feleségként” éltek. Hogy szerelemből vagy
függetlenségi vágyból alakult így, ma már nehéz rekonstruálni. Például a
Cheshire-i anyakönyvekben 1707-ben és 1708-ban feltűnt bizonyos Hannah
Wright és Anne Gaskill, valamint Ane Norton és Alice Pickford
házasságkötése. A Westminster apátságban, Ranelagh grófjának
mauzóleumában található Mary Kendall sírja, amely pontosan kifejezi azt
is, hogy milyen szoros kapcsolat fűzte Lady Catherine Jones-hoz.
Vannak,
akik azzal érvelnek, hogy ezekben az esetekben csupán romantikus
barátságról van szó, nem pedig szexről. Jennings szerint Anne Lister
1980-as években megtalált titkos naplója végleg rácáfolt erre a nézetre.
Anne, aki Halifaxban nagynénjével és nagybátyjával élt, sikeresen
igazgatta a családi birtokot, közben azonban számtalan, rövid vagy
hosszú életű viszonya volt különböző hölgyekkel. Naplójában minden egyes „csókot” feljegyzett, kivéve, ha nem álltak meg egy csóknál.
A XX. századra a leszbikus élet láthatóbbá vált, társadalmi összefüggései
azonban nem egyszerűsödtek. Az 1920-30-as évekre jellemző szapphói divat
legalább annyira volt valós, megélt romantikus érzelem, mint a háború
kényszerű mellékterméke, illetve az oktatás és a munka világában történő
társadalmi változások következménye. Az 1960-70-es években a
feminizmussal összekapcsolódó leszbikus mozgalmon belül is sok
békétlenség alakult ki. A 90-es évek leszbikus stílusának, amely
Hollywoodban és a Vanity Fair címlapján hódított, pedig már nem sok köze
volt a való élethez.
forrás: mult-kor.hu
