Lisa Diamond könyve 2008-ban jelent meg Sexual Fluidity: Understanding Women's Love and Desire (Szexuális rugalmasság: a női szerelem és vágy megértése) címmel. Elmélete, melyet 13 év kutatási adataival támaszt alá, sok olyan elképzeléssel ütközik, amely akár a pszichológia, akár a melegjogi aktivizmus körében „cáfolhatatlannak” tűnt fel idáig.
Lisa Diamond amerikai pszichológus professzornő, a Utah-i Egyetem Pszichológiai Fakultásán dolgozik. Akkor vált szakmai körökön kívül is Amerika-szerte híressé, amikor Oprah szakértőként hívta meg ismert TV show-jába, hogy a negyvenes, ötvenes éveikben nőkbe beleszerető nők tárgykörében nyilatkozzon. Az élete egyébként jóval komolyabb keretek között folyik, diákokat tanít, előadásokat tart, és kutatásainak eredményeit szakmai publikációkban adja közre.
A könyv részben saját kutatásának adatait tartalmazza, részben a már létező, szexuális identitást és orientációt érintő pszichológiai és biológiai kutatások eredményeit tekinti át. Szerintem mindenkinek érdemes elolvasnia, akit érdekel a női szexualitás, mert jó áttekintést nyújt néhány főbb koncepcióról, amellyel kapcsolatban sok a félreértés: például rámutat arra, hogy a szexuális orientáció különbözik az érzelmi vagy romantikus kötődéstől, és az agy eltérő részei irányítják, ezen kívül új szemlélettel közelít a szexuális orientáció, identitás és viselkedés összefüggéséhez, és érdekes magyarázatot ad a női nemi vágy változékonyságára és sokféleségére is. Bár a könyv igényes szakmai mű, a stílusa mégis olvasmányos, és a legtöbb olvasó számára biztosan emészthető. Sajnos tudomásom szerint magyarul még nem jelent meg, de angol nyelven beszerezhető.
Újszerű kutatási módszer
Diamond frissdiplomásként valami újszerű kutatási témát keresett magának, és feltűnt neki, hogy a szexuális identitás fejlődésével kapcsolatos kutatások többségét szinte kizárólag fiatal, meleg férfiakon végezték el (80-as, 90-es évek). Az adatgyűjtés módszere szerint arra kérték őket, emlékezzenek vissza elmúlt 10-15 évükre, és meséljenek róla. Ez egyrészt kizárta az idősebb korosztályt, másrészt kizárta a nőket, harmadrészt a módszer is kétséges volt (mert az elbeszélő hajlik arra, hogy csak azt mondja el, ami jelenkori állapotából nézve érdekesnek tűnik). Léteztek bizonyos kutatási anyagok, amik arra utaltak, hogy a nők talán másképp működnek, mint a férfiak, de igazából nem fejtették ki ezt a területet.
Ezért úgy határozott, hogy női vizsgálati alanyait hosszú éveken át figyeli meg (amíg csak hajlandóak részt venni a programban), és rendszeres beszélgetésekre hívja vissza, hogy ott beszámoljanak az eltelt időszakról és az éppen aktuális állapotukról. Heteroszexuális és frissen előbújt leszbikus vagy biszexuális nőket vont be a kutatásba. Ez 13 éven keresztül tartott, mialatt a kezdetben 16-23 év közötti lányok felnőtt nővé értek, családi állapotuk változott, gyermekeik születtek, házasodtak vagy különváltak, önértelmezésük, világlátásuk is alakult, és ez olyan gazdag tárházát nyújtotta az egyes alanyokról gyűjtött adatoknak, amikre a korábbi kutatások nem voltak képesek.
A hagyományos megközelítés
A kutatása kezdetén érvényes szakirodalmi álláspont szerint a meleg szexuális orientációjú emberek már valamikor gyermekkorukban, a kamaszkort megelőző szakaszban figyelmessé válnak saját, azonos nemű vonzódásaikra. A szexuális identitás fejlődésének folyamata során ez az aspektus kifejtődik, lelepleződik az én számára a következő fázisokon keresztül: 1.) megkérdőjelezés, 2.) tudatosság, 3.) kísérletezés. „És ha ezt a folyamatot úgy fejezed be, hogy meleg identitással rendelkezel, már lovagolhatsz is el a naplementébe!” (Diamond, Troy Williamsnek adott interjú, 2009. július 8.)
Ez az álláspont nem tett túlságos különbséget férfiak és nők szexuális identitásának fejlődése között, ráadásul az összes olyan esetet, amikor az adott alany bevallott orientációja és szexuális viselkedése ütközött egymással, egyszerűen kitörölték az adatokból, mert úgy vették, hogy csupán „zajjelenség”, vagyis nem releváns (az alany tagadásban van, vagy összezavarodott). Diamond szerint ezáltal a szexualitásról, különösen a nőiről, torzított, hiányos modellt állítottak fel, és hamis képet alakítottak ki a szexualitás és a környezeti tényezők viszonyáról. Természetesen ésszerű oka van, hogy a melegjogi harc során miért volt fontos hangsúlyozni, hogy a melegségre születik az ember, és nem környezeti ráhatásra lesz azzá, de nem tagadható az sem, hogy a szexualitás mint biológiai viselkedés összefüggésben áll olyan környezeti tényezőkkel, amiken belül e viselkedés zajlik.
A szexuális rugalmasság
Mindenkinek rendelkezik egy lényegi szexuális orientációval (ezt szoktuk így kategorizálni: hetero-, bi-, homoszexuális), de a nők, Diamond szerint, speciális biológiai és pszichológiai adottságaik miatt hajlamosabbak arra, hogy ún. „szexuális rugalmasságot” mutassanak fel, mint a férfiak. Ez az egyik pont, ahol a női szexuális vágy jellege és folyamata jelentősen különbözik a férfiakétól. A rugalmasság azt jelenti, hogy a személy képes átélni olyan szexuális vággyal teli pillanatokat, amelyek nem illeszkednek szokásos szexuális orientációjához, és ez helyzetfüggő, vagyis speciális faktorok jelenlétében támadhat fel. A nők szexuális orientációja eközben ugyanaz marad, de e rugalmasságnak köszönhetően képesek a szexuális vágy olyan szokatlan, nem mintakövető állapotait is megélni, amely ütközik fő orientációjukkal.
A női vágy összetevői: proceptivitás és arouzabilitás
Proceptivitás (nászhajlandóság)
„A proceptivitás (nászhajlandóság) spontán módon a legváltozatosabb környezetekben is működésbe léphet, és mint ilyen, különálló, független tényezőként kezelhető. A nászhajlandóság vágyának meghatározó vonása, hogy hatása magasan motiváló az egyén számára, és erősen készteti e vágy kielégülésének keresésére.” (Diamond, Harvard University Press 2008, 204 old.). „A nászhajlandóságot szexuális hormonok irányítják: a férfiakban az androgének (közismertebb nevén a tesztoszteron), a nőkben pedig mind az androgének, mind pedig az ösztrogének.” (206. old). A nők erősebb szexuális vágyakról számolnak be havi ciklusaik során az ovuláció idején, amikor ösztrogén szintjük a legmagasabb. Illetve mind a nők, mind a férfiak erősebb szexuális késztetést élnek át, ha tesztoszteron szintjük fokozódik.
Arouzabilitás (izgathatóság)
„Az arouzabilitás (izgathatóság) azt jelenti, hogy az egyén képes érdekeltté válni a szexuális cselekvésben, ha bizonyos szituációkkal vagy ingerekkel, például egy vonzó partner által nyújtott előnyökkel találkozik, még akkor is, ha egyébként nem érezte magát szexuálisan motiváltnak. Az izgathatóság meghatározó vonása, hogy külső kiváltó jelek, ingerek és helyzetek ébresztik fel. Mint ilyen, helyzetfüggőnek tekinthető.” (204. old.)
A nászhajlandósággal szemben az izgathatóság nem kötődik a szexuális hormonszintekhez. Valójában még az alacsony tesztoszteron-szintű férfiak is, akiknek heréit eltávolították, szexuálisan izgathatóak, ha bizonyos feltételek és ingerek érik őket. (Ezzel szemben alacsony nászhajlandósággal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy kevesebb spontán szexuális késztetésük van, és nem keresik a szexuális ingereket vagy aktivitást.) (207. old)
Az izgalom állapotát kiváltó ingerek sokfélék lehetnek: képek, szagok, környezeti jellemzők, gondolatok stb., melyek kultúrától és személytől függően változnak. Ráadásul e kiváltó inger lehet az „erős érzelmi kötődés” is egy olyan személy irányába, aki egyébként nem jöhetne számításba mint megfelelő szexuális partner! (Pl. egy olyan személy, aki nem abba a nembe tartozik, mint amelyre az egyén szokásos szexuális orientációja irányul.)
A szexuális rugalmasság, a nászhajlandóság és az izgathatóság közti kapcsolat
A szexuális vágy, amit érzünk, nem kizárólag a nászhajlandóságnak, és nem is kizárólag az izgathatóságnak köszönhető, hanem e kettő kombinációjából áll össze.
Míg a férfiak állandó hormonszint-magassággal rendelkeznek, és ezért proceptivitásuk (nászhajlandóságuk) is állandó erősségű, illetve szexuális késztetéseik többsége helyzettől független vagy általánosítható, a nők hormonszintje az ovuláció során éri el a csúcsát, aztán csökkenést mutat a hónap többi részében. Ezért a nők proceptivitása (nászhajlandósága) nem kapcsolódik be olyan gyakran, és nem is állandó szintű, ciklusuk maradék részében tehát nyitottakká válnak az arouzabilitás (izgathatóság) által dominált vágyak átélésére. Ebben az időszakban kiváltó ingerekre (jelzés vagy érzelem) feltámadó vágyaik olyan partnerekhez is vezethetik őket, akik nem illeszkednek megszokott nászhajlandóságuk szerinti orientációjukhoz (ez a szexuális rugalmasság jelensége).
Vagyis, míg a proceptivitást (nászhajlandóságot) főként a szexuális orientáció programozza, addig az arouzabilitás (izgathatóság) a „kulturális, helyzeti és személyes jelzések sokkal szélesebb mezsgyéjére” nyitott. (210. old). Mi több, „a körülmények és kiváltó ingerek megfelelő összejátszásának eredményeképpen” egy heteroszexuális személy abban a helyzetben találhatja magát, hogy saját neme tagjai izgatják fel. Ugyanígy magukat homoszexuálisnak tudó személyek olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy az ellenkező nem tagjai izgatják fel őket.
A homoszexualitás (különösen a nőknél) egyszerre lehet biológiailag megalapozott (a proceptivitás (nászhajlandóság) azonos neműekre irányul), és környezetileg befolyásolt (az arouzabilitáson (izgathatóságon) keresztül kiváltódó, saját nemére vonatkozó vágy). A kétféle összetevő egyszerre, bizonyos rugalmas áttéttel működik a női szexuális vágy folyamatában.
Ez voltaképpen az, amit a nők úgy írnak le, hogy ők „nyitottabbak” és „kevésbé merevek” a saját szexuális orientációjukat illetően, mint a férfiak. Mivel a nők biológiai alapon rugalmas folytonosságot és áttétet tapasztalnak meg önnön nászhajlandóságuk és izgathatóságuk között, kevésbé ragaszkodnak ahhoz, hogy vágyaikat kizárólagosan csak így vagy csak úgy, előre beprogramozva értelmezzék, ellentétben a férfiakkal, akiknek állandó, hormonálisan irányított viselkedése a beprogramozott vonzódások felé hat.
Identitásunk meghatározása – túl a skatulyákon
Diamond szerint mindezek alapján újra kellene gondolnunk a hagyományos hetero-, homo- és biszexuális kategóriákat. „Miért kellene”, teszi fel a kérdést, „a szexualitás értelmezése során a vágy irányultságának kizárólagos vagy nem kizárólagos voltát tekintenünk az abszolút meghatározó faktornak?”
Felvetődik a kérdés, hogy mi a különbség a „szexuális rugalmasság” és a „biszexualitás” között. Diamond arról számol be, hogy a vizsgálatok során a biszexuális nők történetei, önmeghatározása nagy változatosságot mutattak, és ebben a sokféleségben látja azt az okot, amiért mind hetero-, mind a homoszexuálisok gyanakodva tekintenek erre a kategóriára. A nők önmeghatározásai között alig akadt két egyforma, ami nagyon nehézzé tette az értelmezést. De általánosítva, egyesek mindkét nem iránti folyamatos vonzódási kapacitást éltek át, vagyis ez állandó vonásként létezett, mások azonos nemű vonzalma csak egy bizonyos kapcsolatra vagy személyre irányult. Diamond szerint ez a kétesélyesség az, ami miatt a biszexuálisokat negatívan bélyegzik meg: a társadalom számára ugyanis kényelmesebb lenne, ha mindenkit bele lehetne passzírozni az előre kiszámíthatóan viselkedő kategóriákba. Épp ezért Diamond kerüli a „biszexuális” szó használatát, és helyette „nem kizárólagos” vonzalmakról beszél. Kutatásai szerint az azonos nemű érdeklődéssel is rendelkező nők többségének szexuális vágya „nem kizárólagos”, vagyis az életük folyamán mindkét nem felé megtapasztalnak szexuális vonzódásokat.
Szexuális orientáció, szexuális identitás és szexuális viselkedés
Már vizsgálatai elején rádöbbent arra, hogy a nőket nem jellemzi az a lineáris narratív jelleg saját identitásukkal kapcsolatban, mint a férfiakat. A nők folyamatosan változtatták identitás-értelmezéseiket. Szerelembe estek olyanokkal is, akikre egyáltalán nem számítottak, a heteroszexuálisok nőkkel kerültek kapcsolatba, leszbikus nők a legjobb hímnemű baráttal, általánosságban véve a tapasztalatok színes és változatos mezsgyéjén haladtak keresztül, és ezzel együtt identitásuk is folyamatosan formálódott. Bár az önmeghatározásra vonatkozó igényük létezett, annak erőssége attól függött, épp melyik fejlődési szakaszban jártak. Kezdetben kiugróan fontos volt, hogy definiálják saját magukat, és erős érzelmek kapcsolódtak hozzá. Tíz év elteltével azonban tipikussá váltak az ilyen válaszok: „Az identitásom? Őszintén szólva mostanában a nyugdíjpénztári tagságom is jobban érdekel. Nyilván leszbikus vagyok, hiszen egy nővel élek, de nem gondolok erre mindennap.”
A legtöbb ember hallgatólagosan feltételezi, hogy ez a három, a szexuális orientáció, az identitás és a szexuális viselkedés csinos kis kompakt csomagban jár együtt. A gyakorlat azonban nem ezt mutatja. 1994-ben végeztek el egy kutatást (véletlenszerű mintán), ahol azt tapasztalták, hogy a bármilyen azonos nemű érdeklődéssel rendelkező válaszadók többsége csak beszámolt az azonos nemű vonzódásokról (orientáció). Nem vettek részt szexuális kontaktusban, és nem is határozták meg magukat melegként, leszbikusként vagy biszexuálisként. Aztán jött az a csoport, akik bár részt vettek azonos nemű szexuális kontaktusban (szexuális viselkedés), nem határozták meg magukat melegként, leszbikusként vagy biszexuálisként. Ez körülbelül feleakkora volt, mint a legelső. És végül a legkisebb csoport volt az, amit hagyományosan „homoszexuálisként” közelít meg a tudományos vizsgálódás, tehát akik vonzódnak a saját nemükhöz (orientáció), részt vesznek ilyen szexuális kontaktusban (viselkedés), és ezen kívül így is határozzák meg magukat (identitás). Míg a korábbi vizsgálatok csak erre a legszűkebb rétegre koncentráltak, és a hagyma külsőbb, szélesebb héjait félredobták, valójában létezik egy széles tömeg, akiknek van azonos nemű érdeklődésük, de nemigen tudjuk, hogyan és miként, és divergenciáikra nincsenek világos teóriák. „Eddig mindent rosszul tanulmányoztunk”, mondja Diamond.
Néhány személyes meglátás
Jogosan érezhetjük úgy, hogy a fenti cikkből (és az ismertetett elméletből) kimaradt a társadalmi kontextus, és erősen a biológiai tényezőkre koncentrált. Némiképp leegyszerűsítőnek tűnhet a szembeállítás a szexuális orientációt is meghatározó proceptivitás biológiai faktora és a helyzeti tényezők között, amik ezt „biológiai okokból” különösen a nőknél „felboríthatják”. Pedig a társadalmi kontextus jól magyarázhatja például azt is, hogy a hormonális adottságokon túl miért is nehezebb egy férfinak rugalmasan kilépni a hagyományos szexuális orientációból.
Azt hiszem, Lisa Diamond inkább arra próbált rámutatni, hogy a nők vágyfolyamatában több tényező együttesen játszik szerepet, és a nők önértelmezése és önmeghatározása is (egyébként teljesen természetes módon) folyamatos alakulásban van, ami nagyon szépen kiviláglott az ismétlődő vizsgálati alkalmak során. Mindenesetre azt mind tudjuk, hogy a való élet ennél összetettebb, ez csak egy modell – viszont a modell rámutathat néhány érdekes vonatkozásra, ami segíthet önmagunk és mások önmeghatározásának, viselkedésének alaposabb értelmezéséhez, esetleg új utakat nyithat gondolatmenetünk számára. Mi történik például egy leszbikus nő magas azonos nemű nászhajlandósággal olyan szigorúan tiltó környezetbe van zárva (és ezzel például már érintjük a társadalmi kontextust), amely alig nyújt alkalmat számára az azonos nemű izgathatóság átélésére. Lehetséges, hogy rá sem ébred arra, mi a valódi orientációja, és nem tesz lépéseket saját azonos nemű vonzódásai megélésére (esetleg ezeket abnormálisnak ítéli meg), egészen addig, míg egy megengedőbb, „ingergazdagabb” környezetbe nem kerül. Ismerünk ilyen történeteket…?
Aztán, ha az izgathatóságra gondolunk, eszünkbe juthat egy sor jelenség: például amikor heteró nők beleszeretnek „csak egy bizonyos nőbe”; vagy amikor valaki csak akkor fedezi fel azonos nemű vonzódását, amikor leszbikus vagy biszexuális nőkkel találkozott (vagy ilyenekről olvasott, filmet nézett); vagy amikor valaki azt mondja, hogy ő „az adott személyiséggel és nem az illető nemével esik szerelembe”; vagy amikor valaki úgy határozza meg azonos nemű kapcsolatát, hogy az túlnyomórészt emocionális tartalmú. Ezen túlmenően az is feltűnik nekem, hogy társadalmunk diszkriminatívan és ambivalensen viszonyul a női proceptivitás (nászhajlandóság) kifejezése iránt. Azok a nők, akik ezt nyíltan kifejezik, általában „illetlenek” és „rossz nők”. A kultúránk mintha azt várná a nőktől, hogy csak és kizárólag az arouzabilitás (izgathatóság) viselkedésformáit mutassa fel, azokat is elkendőzve, szerényen illatozva, mint kis virág, aki várja, hogy rárepüljön az arra járó méhecske. De a sok méhecskét fogadó virágok szintén rosszak, vagyis a „rendes nő” csak arouzabilis, és csak bizonyos partner számára az (= a legálisan erre feljogosított egy darab férfi). Ugyanakkor általános a női nászhajlandóság nyílt megjelenítése a reklámokban, illetve a szórakoztatóiparban. Ennek oka, hogy a heteroszexuális férfiak számára extrémen vonzó inger a proceptív (nászra kész) nő látványa.
Ez lehet az egyik magyarázata, miért viszonyul a társadalom ambivalensen a leszbikussághoz. A proceptíven viselkedő nő egyrészt extrém szexuális izgalmat vált ki a heteroszexuális férfiakból, másrészt e viselkedésének nyílt vállalásával mélyen beágyazott értékeket, normákat sért meg, ami a kevésbé rugalmasan gondolkodókból erős érzelmi ellenreakciót vált ki. Ezért egyfelől támogató, vagy inkább megtűrő a viselkedésük, másfelől bujkál bennük valami harag, amely kitörési pontokat keres magának. A férfiak egy része nyilván vetélytársként érzékeli a proceptivitásukat más nőkre irányzó nőket, és ösztönös késztetést érez arra, hogy arouzabilis helyzetbe kényszerítse őket.
Végezetül ismét Lisa Diamondtól idézek: „Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy milyen negatív képe van a társadalmunknak a szexualitásról. Elképesztően sok aggodalom rejlik bennünk a szexualitással kapcsolatban. […] A rugalmasság és a kibővített szexualitás-fogalom felveti például a kérdést, hogy mi is az egészséges szexualitás? Hogyan segíthet ez a koncepció bárkit ahhoz, hogy el tudja fogadni személyes szexuális vágyait? Hogyan segíthet ez minket ahhoz, hogy elfogadóbb és fejlődésre kész hozzáállást mutassunk fel a tág értelemben vett szexualitással szemben? […] Le kell küzdenünk a szexualitással kapcsolatos aggodalmainkat.”
Troy Williamsnak adott interjú, 2009. július 8.
