A heterók mindig furcsán tekintenek más csoportok tagjaira, ám közben valahogy azt gondolják, hogy akik tőlük eltérő közösségekhez tartoznak, nyilván feltétel nélkül megértik egymást. Pedig nem így van.
Alapesetben egy adott csoport tagjai, főleg ha valamiben erősen különböznek az őket körülvevő többiektől, összetartanak. A homoszexuálisoknál viszont gyakran éppen az ellenkező tendencia érvényesül. A nagy csoporton belül a kisebb csoportok, a homoszexuálisok halmazán belül az egyes részhalmazokba tartozók mintha nem igazán szívlelnék egymást.
Az egyik nagy részhalmaz: a nők, akik nem heterók. Ha pedig nem azok, akkor leszbikusok vagy biszexuálisok. Már a különböző karakterű leszbik is furcsán tekintgetnek egymásra. A heterók úgy gondolják, hogy a „lányos” nők „fiús” nővel kell hogy járjanak. Ez az elképzelés egyfajta heteró sztereotípia a leszbikusságra vonatkoztatva. Ebben talán benne van az az elképzelés, hogy a leszbikusság egyfajta pótcselekvés, és azok „választják” ezt az életformát, akik nem elég szépek, sikeresek stb., hogy elfogadható férfit találjanak, illetve olyan traumák érték őket, hogy nem mernek igazi férfival kezdeni, vagy nem értek meg lelkileg egy heteró kapcsolatra.
Másrészt egy heterónak nagyon nehéz beleképzelnie magát egy leszbikus helyzetébe és érzésvilágába, méghozzá azért, mert mindenki magából indul ki, és ha valami csak egy kicsit is ellenszenves a számára, már nehéz empatikusan gondolkodni róla. Ezen nincs mit a szemükre vetni, alapvető emberi tulajdonságok. Senki sem szent, sem a heterók, sem pedig az LMBTQ-tábor tagjai.
Tehát a különböző karakterű leszbikusok… Ha valaki nőies, mert így érzi jól magát, külső és belső tulajdonságok tekintetében egyaránt, akkor lehetséges, hogy partneréül is magához hasonló nőt fog választani. Tehát, ha az önmagához hasonlóan nőies csajok jönnek be neki, ez azért van, mert leszbi létére nyilván a nőt keresi a partnerében is. Érthető. Aki nő, az nézzen ki úgy, öltözködjön, sminkeljen úgy, viseljen olyan frizurát, amivel a nőiességét hangsúlyozza. Aki nő, az gondolkozzon, érezzen, álmodjon, szeressen és érintsen úgy, mint egy nő. Persze nagy általánosságban ezekre a kapcsolatokra is érvényes, hogy az egyik fél a domináns, a másik pedig az elfogadó.
Csakhogy akadnak kimondottan férfias külsejű, maszkulin lelki alkatú leszbikusok is. Vannak nőies lányok, akik éppen hozzájuk vonzódnak. A femme-femme párok tagjai (utálom ezeket az angol skatulyákat, de így egyszerűbb leírni) nehezen értik meg, sőt jellemzőbb, hogy egyáltalán nem értik, hogy egy leszbikus társuk hogyan is vonzódhat azokhoz a nőkhöz, akik megtévesztésig olyanok, és nem csak ránézésre, mint egy krapek. Mert egy igazi leszbi nőt akar, egy butch pedig talán annyira nem is nő… Nem értik, mert nem gondolják át, az empátia pedig luxus. Pedig egyszerű. Az átlagos nő – és mindegy, milyen orientációjú – gondoskodó, biztonságra vágyó, gazdag lelki életet élő, ebből eredően sérülékeny, emocionális lény. A legtöbb nő ösztönből vágyik rá, hogy valaki, egy racionális, két lábbal a földön járó, határozott társ gondoskodjon róla, mellé álljon, támogassa, segítse, védelmezőn szeresse. Ha pedig az adott nő leszbikus, akkor nyilván a maszkulin típushoz fog vonzódni.
Ahol a legnagyobb ellentétek húzódnak, az a leszbikusok és biszexuálisok közt feszülő ellentét...
forrás: nlcafe.hu
