Turai Katalin Ráhel: Nők és férfiak szexuális hármasokban

(...) Nemcsak a szexuális hármasok, hanem a biszexualitás is sokféleképpen „történik”, és rugalmasan definiálható. Azt az általánosan elfogadott meghatározást követtem interjúalanyaim kiválasztásakor, hogy saját bevallásuk szerint szexuálisan egyaránt vonzódnak-e férfiakhoz és nőkhöz. Ezeknek a vonzalmaknak a tükrében tapasztalatok, érzések, élettörténetek narratívákban kibomló színes skáláját kaptam: látni fogjuk, hogy a négy interjúalanyom is mind „másképp” biszexuális. A biszexualitás is történet: kitérőkkel, változásokkal tűzdelt elbeszélés, sokszor egy adott, stabil, változatlan identitás nélkül, és így jól példázza a szubjektum posztmodern, poszt-strukturalista megközelítését (Garber 1996 47, Hemmings 2002, 24-27). A szexualitás az interjúban is vallomásszerű narratív formában tárul fel, de nem mint egy meghatározott szexualitással eleve rendelkező személy útja, hanem mint ennek az „igazságnak” és ennek a személyiségnek a folyamatos előállítása (Scott 1993, Foucault 1999, Butler 2005, 2006). A biszexualitás csak időbeliségében érthető és mesélhető el – az egyetlen állókép, amely megragadni reméli, a vegyes hármas; sokan a hármasozás képének segítségével gondolják megérteni, mit jelenthet „egyszerre” vonzódni nőkhöz és férfiakhoz (Garber 1996, Hemmings 2002). A hármast ezért társadalmi szimbólumnak tekintem, egy olyan jól körülhatárolható képnek, amelyen keresztül nemcsak a biszexualitást és a szexualitás időbeliségét, hanem a nemek viszonyát is meg tudjuk közelíteni. Ebben a cikkben a biszexuális narratívát ütköztetem a biszexuális hármas képével. (...)

Tolerancia a biszexuális nők irányában

Kedésben kiemelném, figyelembe véve jónéhány kutatást, hogy a legkomolyabb változást a biszexuális nők megítélésénél kell elérni, mivel nekik még a biszexuális férfiakaknál is rosszabb megítélésük van. 

Társadalmunk toleráns a félrelépő férfival, de nem az a félrelépő nővel. A belénk nevelt előítélet a biszexuális nőt egyfajta szajhaként kezeli, aki nem képes uralni a vágyait, sőt mi több annyira „ördögi”, hogy mindkét nemre szüksége van a kielégüléséhez. Ezt a helyzetet rontja még a legtöbb heteroszexuális párkapcsolatban „biszexuális identitásra ébredő” nőt a férfi partnere lenézi/lekezeli, „betegnek” tarja, hogy nem elég neki csak Ő, a férfi... Ez okozza a legkomolyab mentális kárt a biszexuális nőknek, ezt legfőképpen az bizonyítja, hogy ahol mégsem ez történik – abban a kevés esetben – a biszexuális nők még leszbikus társaiknál is kiegyensúlyozottabbakká válnak.