Turai Katalin Ráhel: Nők és férfiak szexuális hármasokban

(...) Nemcsak a szexuális hármasok, hanem a biszexualitás is sokféleképpen „történik”, és rugalmasan definiálható. Azt az általánosan elfogadott meghatározást követtem interjúalanyaim kiválasztásakor, hogy saját bevallásuk szerint szexuálisan egyaránt vonzódnak-e férfiakhoz és nőkhöz. Ezeknek a vonzalmaknak a tükrében tapasztalatok, érzések, élettörténetek narratívákban kibomló színes skáláját kaptam: látni fogjuk, hogy a négy interjúalanyom is mind „másképp” biszexuális. A biszexualitás is történet: kitérőkkel, változásokkal tűzdelt elbeszélés, sokszor egy adott, stabil, változatlan identitás nélkül, és így jól példázza a szubjektum posztmodern, poszt-strukturalista megközelítését (Garber 1996 47, Hemmings 2002, 24-27). A szexualitás az interjúban is vallomásszerű narratív formában tárul fel, de nem mint egy meghatározott szexualitással eleve rendelkező személy útja, hanem mint ennek az „igazságnak” és ennek a személyiségnek a folyamatos előállítása (Scott 1993, Foucault 1999, Butler 2005, 2006). A biszexualitás csak időbeliségében érthető és mesélhető el – az egyetlen állókép, amely megragadni reméli, a vegyes hármas; sokan a hármasozás képének segítségével gondolják megérteni, mit jelenthet „egyszerre” vonzódni nőkhöz és férfiakhoz (Garber 1996, Hemmings 2002). A hármast ezért társadalmi szimbólumnak tekintem, egy olyan jól körülhatárolható képnek, amelyen keresztül nemcsak a biszexualitást és a szexualitás időbeliségét, hanem a nemek viszonyát is meg tudjuk közelíteni. Ebben a cikkben a biszexuális narratívát ütköztetem a biszexuális hármas képével. (...)

(...) A nemzetközi populáris médiában való jelenlétén kívül – és gyakran arra reflektálva – jellemzően online médiumokban megjelenő, pszichologizáló vagy ismeretterjesztő jellegű írásokban kerül terítékre. Ezzel szemben az általam is követett szexuálszociológiai kiindulópont szerint a hármas ugyanúgy társadalmi tény, mint bármilyen kulturális gyakorlat (Laumann–Gagnon 1995, Tiefer 1995, Weston 1998, Kimmel 2007). Sem az aktus alakulása és megélése, sem az előzetes várakozások-motivációk, sem utólagos értékelése nem független az adott társadalmi kontextustól. A „tapasztalat” már eleve társadalmilag konstruált (Scott 1999), a vágyak és élvezetek az adott társadalmi viszonyokban, diskurzusokban és gyakorlatokban formálódva nyerik el jelentéseiket, ahogyan az egyén és a környezete interakcióiban értelmeződnek (Foucault 1999). (...)

(...) Amikor a vegyes hármas a biszexualitás szimbóluma, akkor egy állóképben megragadható definíciót ígér egy sokak számára nehezen felfogható jelenséggel kapcsolatban. A biszexualitást akár mint identitást, akár mint vonzalmat megkérdőjelező bifób diskurzusok kétségbe vonják, hogy valaki ténylegesen vonzódna mindkét nemhez, tudna valóban szerelmes lenni mindkettőbe, szexelni velük, ugyanannyira-e, ugyanannyiszor-e stb. (lásd: Turai 2011). Az általam nők és férfiak iránti vonzalomként definiált biszexualitás, ahogyan megjelenik az emberek tapasztalataiban, szinte soha nem tud megfelelni ezeknek az elvárásoknak, hiszen ezerféleképpen alakul a vonzalmak-gyakorlatok-érzelmek-kapcsolatok időben is változó kombinációiban. A felvázolt négy élettörténet is négy eltérő szexuális életút és szubjektumképződés narratív folyamata, amelynek csak egyik eleme az identitáskategóriákkal való azonosulás vagy azok elutasítása, igazolva ezzel a queer elmélet kritikáját az identitáspolitikákkal szemben (Kalocsai–Takács 1998, Jagose 2003). (...)

A teljes elemzés ITT olvasható!