13 lecke nem monogám párkapcsolatokból

Találtam egy érdekes írást, bár nyelvezete eléggé más, de attól függetlenül több ponton találkozik az én írásaimmal. Így változtatás nélkül, de forrásmegjelöléssel átvettem. Ajánlom figyelmetekbe a szövegben hivatkozással bekötött régebbi írásokat is!

A poliamória egy olyan kapcsolati forma, ahol több, mint két ember szerelmes egymásba. Itt írtam róla, ha nem hallottatok még róla, akkor előbb ezt olvassátok el. Ezek az emberek vagy együtt élnek, vagy nem, vagy egyszerre szexelnek vagy nem, vagy mindenki mindenkivel vagy nem, ezt mind el kell dönteni, ebben mind meg kell egyezni – és ez mind változhat, ha az igények változnak.

Ez rengeteg egyedi döntést és egyeztetést kíván meg. Szemben a one-size-fit-all track-kel, amire az egész párkapcsolat-iparág, marketing és politikai indoktrináció épül, a poliamória egy nagy sor egyéni felismerésen alapszik. A kapcsolat tagjai nem kifelé néznek megerősítésért és előírásokért. Nem a Nagykönyv mondja meg, hogy hogyan kellene együttélni, kinek mi a kötelessége és cserébe mit várhat el, ki mit engedhet meg a kapcsolatban (és az ágyban) hogy azért még tiszteletreméltó házastársként parádézhasson a nyilvánosság előtt. Hanem rajtuk múlik, és ők döntik el.

Éppen ezért egy csomó ön-ismeretet és elsőrendű kommunikációt követel meg, Nem működik robotpilótán, mint a hagyományos, monogám kapcsolatok. Persze vannak, amikor azok sem működnek.

A monogámia kényelmesen összemossa a birtoklási vágyat, a házassággal járó jogi elkötelezettséget, a társadalmi elvárásoknak való megfelelésből fakadó megkönnyebbülést, a szexuális vonzalmat, néha még a barátságot is belekeveri. Úgy hívja: szerelem.

Hadd kezdjem ott, ahol már mindenki járt:

Ha egy kapcsolat elkezd hűlni, a monogám (felülvizsgalatlan) párkapcsolati paradigma szerint a jógyerek elkezdi sujkolni magának, hogy ez az élet, ez a szerelem, ilyen az élet, le kell szoknom az akarásról. Magyarán megpróbálja elnyomni magában az elemi, emberi ösztöneit, amik folyamatos változásra, javulásra serkentik és erőltetni a stagnálást. Ha a karrierjében tenné ezt, akkor hülyének néznénk. Mondjuk csődbe vinné a cégét vagy beleegyezne, hogy lefokozzák karbantartóvá. De ha eltűri, hogy a partnere csendben unja, ha elnyomja a dolgok jobbá tételére irányuló vágyát, a világban élő többi ember iránti érdeklődését, akkor megint kipipáljuk, hogy még egy hőst követelt meg az Élet. Kár érte, jó ember volt, de mindenkivel ez lesz egy idő után.

Ezt úgy mondják, hogy megpróbálod „megmenteni a kapcsolatot”. Átprogramozni magadat, hogy te igazából szereted azt az embert, akit hibáztatsz az önelnyomásodért. Átdefiniálni a szeretetet, hogy lefedje azt az ambivalens érzést, amit egy idő után érzel. Ami színtiszta, gyerekes önsajnálat és utálat, helyenként átszőve bűntudattal. Mert mégiscsak illene szeretni, hiszen mindent helyesen csinált. A Nagykönyv szerint. Ami ha le lenne írva, sikítanátok, hogy nahát ezt nem. Azt is mind tudjátok, hogy egy párkapcsolatban mennyi sunyiságot és aljasságot meg rosszindulatot el lehet fedni azzal, hogy „dehát mindent a helyesen (értsd: a Nagykönyv szerint) csinálok”. Nevelem a gyerekeidet, hozom haza a pénzt, nem dugok mással, pedig szeretnék, szenvedek annyit, amennyi elő van írva, még túl is teljesítek. Ezért a szenvedésért pedig elvárom, hogy te is szenvedj, legalább annyit, és hogy te is lemondj. Mert ez a szerelem. Ez az élet.

Mondom én, ha le lenne írva, felsírnátok és tiltakoznátok.

(A poliamória nem megunt partnerekről szól, azért használtam ezt a példát, hogy érzékeltessem.)

Na, ha valahol ilyen sokan vergődnek ugyanabban a problémában, akkor nyilvánvaló, hogy ez csak a tünet. Ha ez lenne a valós ok, már rájöttetek volna a megoldásra. Szóval hadd segítsek:

• gondold végig, hogy mit akarsz,
• tanuld meg kommunikálni,
• és tanuld meg elhinni, amikor a másik mond neked valamit.

Poliamória

Most azért ezt használom példának, mert ez a legsokfélébb kapcsolati forma. Sem a szereplők száma, se neme, se szexuális orientációja nincs kőbe vésve. Se az, hogy együtt élnek-e, se az, hogy együtt alszanak-e, se az hogy mindenki mindenkivel csinálja-e.

A poliamória a párkapcsolatban olyan, mint az orgia a szexben: az egész tevékenység dekonstrukcióját kívánja meg, amiből aztán újra összerakod, mi neked a fontos és mit hagysz inkább ki. És lehet, hogy utána úgy döntesz, hogy ez neked nem kell, de jobban fogod tudni, hogy akkor mégis mi kell és miért.

A poliamóriában senki nem engedheti meg magának, hogy ne tudja, pontosan mit akar és mit vár el – mert akkor úgy fogja érezni, hogy beleerőszakolták valamibe. Iszonyú fontos továbbá a kommunikáció és a belátás. Kölcsönös kommunikáció és kölcsönös belátás. És kölcsönös tolerancia és rugalmasság. Engedményeket tenni és nyitottnak lenni amúgy kétfős kapcsolatban is kell, csak olyankor senki nem értékeli.

Naszóval néhány dolog, amit eltanulhatnál azoktól, akik maguk alakítják a magánéletüket.

1) Mi a szerelem?

Az egyik alap kérdés, amit tisztáznod kell, hogy mégis pontosan mi az, amit érzel. A monogámia kényelmesen összemossa a birtoklási vágyat, a házassággal járó jogi elkötelezettséget, a társadalmi elvárásoknak való megfelelésből fakadó megkönnyebbülést, a szexuális vonzalmat, néha még a barátságot is belekeveri.

Ha a szexuális vágy nem esik egybe a szeretettel vagy a tisztelettel, máris összezavarodunk és pszichoblogokon olvasgatjuk, hogy igen, mások is így éreznek, jajdejó, hogy kimondták. Aztán erőltetjük tovább. Egy poli kapcsolatban alap, hogy ennél komplexebb az érzés. Van-e különbség szeretet és szeretet között? Az egyikben azt akarom, hogy boldog legyen, a másikban meg hogy velem legyen. De ha a kettő konfliktusba kerül, melyik definíció fontosabb?

Egy poli kapcsolat a szerelemnek azon a formáján alapul (compersion), amikor szeretnéd a másikat boldognak látni. Akkor is, ha épp mással az. És ha valaki így szeret téged, azt jobban meg kell becsülni, mintha csak akkor örülne a boldogságodnak, ha vele vagy boldog. Mégis, mit mond az rólad, ha csak addig fontos neked a partnered boldogsága, amíg az neked előnyökkel jár? Ha a birtoklást szemrebbenés nélkül összemosod a szeretettel? És még büszke is vagy rá? Tudom én, hogy a társadalmi norma neked ad igazat, de számtalanszor megbeszéltük már, hogy a társadalom nem neked akar jót.

2) Mi a féltékenység?

A szerelem mindig kizárólagossággal jár?

Sokan tapasztalták már meg, hogy lehet több emberbe egyszerre szerelmesnek lenni. De ahelyett, hogy tudomásul vennék az érzést, inkább hülyének nézték saját magukat. Mert ha a társadalom azt mondja, hogy olyan nincs, akkor nem is érzed, ugyebár. Még csak nem is ritkaság. Tanulmányok olyan félmillióra teszik a poli háztartások számát az USA-ban, és ezek csak azok, akik már végiggondolták és léptek is. (És nem, nem a mormon háremekről meg szektákról van szó, lehet lenyugodni.)

Igazából az a lelkitárs-koncepció ijesztő, amit kialakítottunk. Valaki, aki testi, lelki, anyagi igényeidet kielégíti, anyás és apád, szeretőd és csicskád, tulajdonod és tulajdonosod egyben – és ez mind tökéletesen működik. Hát hogyne.

Nem tudom nem a lányregényeket hibáztatni, amik – nem lévén elég bátrak, hogy az élethosszig tartó (érdek)házasság koncepcióját megkérdőjelezzék – elkezdték rávetíteni a férjekre a világ összes funkcióját. Hozzá kell ugyan mennem, de pont szerelmes is vagyok bele. És ezzel csak tovább szűkítették a ketrecet, ahelyett hogy elutasították volna. Amíg világos volt, hogy a házasság egy jogi-pénzügyi tranzakció, a szerelem meg tökmindegy, addig nem volt félreértés. Most, hogy a jogi és pénzügyi tranzakción kívül még szerelmet meg isteni szexet is várunk tőle, mindenki egyre jobban szenved, hogy nincs tökéletes partner. Nahát.

Ez a TED videó úgy általában a hűtlenségről szól, hagyományos, monogám párkacsolatokesetében. A konklúzió érdekes: A félrelépésből tanulni is lehet. Magardól, a partneredről, a kapcsolatotokról. Jó alkalom arra, hogy új kapcsolatot kezdjél – ugyanazzal – ha még megéri mindkettőtök szerint.

Addig már eljutottunk, hogy a monogámia nem egyetlen partnert jelent egy életre, hanem egyszerre csak egy partnert. Talán arra is rá fogunk jönni idővel, hogy irracionális minden igényünket ugyanazzal az emberrel kielégíttetni. Lehet, hogy a hobbivasutad iszonyú fontos neked, de nem kell elhagynod a családodat, ha találsz valakit, aki végre abban is megért. Lehet, hogy ugyanannyi örömödet leled egy kiváló szexpartnerrel, akivel amúgy állandóan valamin összekaptok, mint egy olyan emberrel, akivel megértitek egymást, de a szex az lanyha.

Mi van, ha csak nagyon különbozőek a szexuális igényeitek – de attól még tökéletes páros vagytok? Mi akadályoz meg benne, hogy behozzatok egy harmadikat, akivel meg jól megy a szex? Hát a féltékenység. A féltékenység az, amikor valaki annyira bizonytalan a saját értékében, hogy inkább lemond a lehetőségekről, csakhogy cserébe ugyanezt követelhesse attól, akit végre sikerült birtokba vennie. Abban reménykedik, hogy ha valakit sikerül bekebeleznie, azzal kitölti az űrt, ahol a saját identitásának kéne lennie. Vagy ami még rosszabb: a társadalomnak akarja mutogatni, hogy pórázon és szájkosáron tart valakit, és attól érzi magát befutottnak.

A monogámia nem mindig volt egyeduralkodó norma.

A féltékenység oka a félelem, hogy elhagynak – az pedig azért van, mert az emberek semmibe veszik saját magukat. Igazából ő is elhagyná saját magát, ha tehetné. És ezt mi támogatjuk, mert az a biztos, ha mindenki megtört. Akkor szelíd a gyerek, ha a kutyaszartól kicsit kevesebbre tartja magát – mindegy, kifelé mit bizonygat. Pedig ezek a magabizonytalan kis tacskók az igazán veszélyesek, nem azok, akik ismerik a képességeiket és határaikat. Egészséges önbecsüléssel rendelkező ember nem egyenlő a nagypofájú, agresszív kis gecivel. A megtört, önbizalomhiányos kis senki egyenlő a nagypofájú, agresszív gecivel.

Egy önbizalomhiányos ember aligha tud felnőttként részt venni egy olyan kapcsolatban, ahol nem kapja meg a másik ember 150%-os figyelmét és nem zabálhatja fel a partnerét. Az már egy másik kérdés, hogy ezt egy hagyományos kapcsolatban sem kaphatja meg, de azért bátorítjuk rá. Ha csak identitáspótléknak keresel kapcsolatot (vagy partnert), akkor neked a hagyományos kapcsolattal is csak bajod lesz. A féltékenység a legkisebb problémád. Csakhogy aki nem tartja vonzónak önmagát, azt mást sem fogja igazán annak tartani. Házasodik vele, persze, de nem értékeli olyan magasra, mint az önbizalommal rendelkező embereket. Azt is elhiszem, hogy valaki keresi az ilyen önbizalomhiányos embereket. Teljesen logikus, hogy egy olyat eltesz otthonra, aztán mehet kalandozni.

De ezt az önbizalomhiányt inkább kezelni kéne, mint etetni. Mindenki, de tényleg mindenki jobban járna, ha nem egymás önbizalmán taposnánk – mert csak az veszi rá őket, hogy velünk maradjanak. Ellenkező esetben már kiléptek volna jobbat keresni. Tényleg ilyen szaros véleménnyel vagytok magatokról és egymásról? Aztán rám vagytok mérgesek, ha ki merem mondani?

Két, egészséges önbizalommal rendelkező embernek nem okoz gondot, hogy tiszteljék egymást. Háromnak sem. És ha a jó okból szereted, akkor vonzóbb vagy, mintha csak birtokolni akarnád.

A féltékenységet nem úgy kéne emlegetni, mint valami bocsánatos erényt, amiről úgy beszélünk, mintha gyengeség lenne (mert mi modern emberek vagyunk), de összekacsintunk, hogy azért igazából ez nekünk jogunk. És úgyis mindegy, mert elvárják tőlünk. Tán még szerelmünk bizonyítéka is ez. (Te jó ég, milyen beteg ez a gondolkodás.)

Nem csak sóhajtozni kell, hogy hát igen, ilyen vagyok, hanem tényleg úgy tenni, mintha ez égő lenne. Mintha nagyon csúnya dolgokat mondana el rólam – mert hogy éppen azt teszi. Hogy szarba sem veszem magamat, és ez baj. Hogy őt sem, és az is. Hogy rajta kívánok élősködni, hogy betömje az űrt, amit basztam betömni, mert nem illik magamnak megoldani.

3) Nincs játszmázás

Nem is lehet, mert nincsenek előre megírt játszmák és szerepek. Se kamaszkorodban, se később nem ültél le végiggondolni, mit kívánsz és nem tudod megkérdezni (ő sem tudja elmondani), mit kíván. Mindketten a köztudottan elvárt és elvárható dolgok táncrendje szerint próbáltok együttműködni, csak akkor beszéltek valamiről, ha valami már nagyon nem működik – akkor viszont rögtön veszekedve. Navigáltok a köztudott kölcsönös elvárások brutálisan elnyomó húgytengerén és soha nem néztek a felszínnél mélyebbre. Mert büdös. Pedig kellene. A nem-konvencionális kapcsolatoknak például nincsen ilyen társadalmilag előírt, kimondott és kimondatlan elvárásoktól terhelt forgatókönyve. A szerepek nincsenek megírva, mindenki magának alakítja – és ezt nagyon jól tudja.

Elvileg persze ti is magatoknak alakítjátok a szerepeiteket, de ti a megírt szerepekből indultok ki, kicsit ficánkoltok meg fészkelődtök, aztán évek alatt úgyis belerogytok és belesüllyedtek a megírt szerepbe. Nem lehet egy egymillió elemes szerepkönyvnek csak 3-4 elemét tagadni, mert a maradék 999.996 elem egymást támogatja és vissza fogja őket állítani.

4) A kommunikáció hiánya is csak a játszmákat erősíti

Ezen kívül még egy információs asszimetriával is meg kel küzdenetek, hiszen az egy dolog, hogy ti mit akartok, de mi van, ha a másik meg mást? És mivel kommunikálni sem tanultatok meg soha, az a biztos, ha nem rángatjátok a csónakot, mentek arra, amerre sodródik – és inkább megpróbáljátok élvezni. Olyanokat mondtok, hogy kár ellene harcolni, ez az ambivalens szenvedés az élet. A lemondás, az igények ki nem fejezése az élet. Mert hiába akarsz te változni, mi van, ha a másik meg rossz néven venné. Aztán valamiért mind meglepődtök, hogy nem csak megunjátok, de meg is utáljátok egymást. Őt okoljátok majd az önfeladásotokért, a vágyaitok elnyomásáért – mert az ő társadalmilag konstruált, vélt vagy valós elvárásai miatt kushadtatok.

Aztán mentek terápiára, mikor már utáljátok egymást.

5) Senki nem gondolatolvasó

Most röhögtök, de tényleg. Senki nem olvassa a gondolataidat – és hibás gondolatmenet aszerint válogatni partnert, hogy már eleve ugyanzt gondolja mindenről, mint te. Az csak azt jelenti, hogy ugyanott nőttetek fel. Pedig ha valakinek mindenről más jut eszébe, az nagyon érdekes, tanulságos, szexi és felszabadító tud lenni. Újat tanulhatsz, újfajta gondolkodást issmerhetsz meg. Attól csak több leszel.

De vissza a gondolatolvasásra. Olyan nincs. Egy hagyományos párkapcsolat ezt úgy próbálja megoldani, hogy mindenki megpróbálja azt gondolni, amit gondolnia kell a szerepe szerint, a másik így könnyebben „találja ki”. Ami ugye ordas nagy faszság. Vajon akar-e a barátnőd mindenhová együtt menni? Hát, a nők akarni szokták, hogy ellenőrizhessék, hogy ránézel-e másokra (ő is úgy tudja, hogy neki akarnia kell). – Ezért aztán mindenhova elrángatod magaddal, és jól megunjátok/megutáljátok egymást, és ezen olykor a hangosan kimondott kérdés sem segít.

A párkapcsolati duplagondolban a mit-kéne-gondolnia felülírja azt, amit állít, hogy valójában gondol. A Nagykönyv szerint akarja, de azt állítja, hogy nem, úgyhogy te nem hsizel neki, mert látod a csapdát. Próbáld ki ugyanezt egy ágyjelenetben, és egészen taszító lesz. Vajon tényleg élvezi, amit csinálok, vagy csak olvasta valahol, hogy nekem ez fontos és most a fogát szívja? Vajon ezt tényleg akarja, vagy csak azért kéri, mert köztudott, hogy ezt neki kívánnia kell? Ha már itt tartunk...

6) Játszmák az ágyban: Nem minden együttlét ugyanolyan

Igen, a hagyományos nemi szerepek még az ágyban is játszmákat írnak elő. Minden együttlét más. Egy háromfős kapcsolatban nem is lehet máshogy. Nem mindig ugyanaz a domináns, a kezdeményező, nem mindig ugyanaz van felül, nem mindig ugyanaz a hangulat, a történet, a dinamika. Meg kell beszélni, hogy kinek kivel van kedve, mit gondolsz, ha a harmadik néz, vagy esetleg beszáll, vagy csak ahhoz van kedvetek, hogy minden este más hálószobában akudjatok el. Egy poli kapcsolatban ez magától értetődő.

Persze, könnyebb úgy szexelni, hogy kifejlesztetek egy önkéntelen rutint (ő úgy néz, te sóhajtasz, hogy ha muszáj, akkor mehet), de hogy utálod már egy idő után... Az egyik lekapcsolja a lámpát, a másik matat, az egyik rámászik, a másik végez. Kényelmes mi? És megéri? Nem érzed úgy, hogy megerőszakolod magad? Őszintén úgy gondolod, hogy az a hülye, aki ebből nem kér?

7) Miért kell meglepődni, valahányszor telik az idő?

Lehet, sőt valószínű. hogy a kapcsolatotok első pár évében a kizárólagosság semmi gondot nem okozott – de mi történik akkor, ha lejár az az időszak? Úgy tesztek, mintha nem járt volna le? Hibáztattok embereket, mert nem tudtak megfelelni a koncepciónak? A monogámia koncepciójának, ami ott lebeg a fejünk fölött és onnan szarik ránk, mint valami közerkölcs-galamb?

Az idő-tényező teljes mértékben előre látható. Senki nem lepődik meg rajta, mégis tragédiaként kezeljük, ha nem sikerül megállítani az időt. Nem lehetne helyén kezelni a dolgot és egy újabb fázisába léptetni a kapcsolatot? Sokan ezt teszik a poliamóriában. Nem nagyon hallottam/olvastam olyanról, hogy három ember egyszerre jött volna össze – bár én magam elég közel voltam hozzá (csak a földrajz ne lenne). A leggyakoribb az, hogy felnőtt emberek nyitottak egy harmadikra, és sosem hagyták abba a nyitott szemmel járást. Legkésőbb akkor, amikor barátsággá szelídüla kapcsolat, új partnerek után néznek. Ha felnőtt és nyitott mindenki, akár egy harmadik partner is lehet a dologból. Ha nem, akkor egy szerető. A dolgokat arra használjuk, amire jók. Az embereket sem erőltetjük olyan szerepbe, amire nem alkalmasak. Ritka az ilyen egybeesés, megtanulod értékelni.

8) Ne akard megváltoztatni!

Hány kapcsolat fúródott már a földbe, mert a tagok azzak töltötték az idejüket, hogy a másikat valami lehetetlen alakra gyurmázzák? Egyszer önfeledt művész, akivel lehet legurulni egy őszi levelekkel teli domboldalon, aki bármikor ráér lelkizni és nem fél a könnyeitől. Máskor meg megfontolt bankár, aki stabil hátteret biztosít, és még arra is figyel, hogy milyen problémák leselkedhetnek rád – hogy neked már ne kelljen. És ismerje az erogén zónáidat szavak nélkül is, szeressen úgy, mint a legrutinosabb leszbikus szerető. De full férfias legyen és kondiba is járjon, hogy szép legyen. Legyen az apucid és a rosszfiúd is, mikor melyikre támad kedved. Essen szép a spontán férfiasságtól és domináljon, miközben kérdés nélkül pelenkázik.

Nyilvános helyen legyen szégyellős és látványosan rajongjon értem. Ne tudja magáról, hogy kurva jó nő. A hétköznapokban legyen gyakorlatias és a piacon harcoljon minden kis spórolásért, mint a nagyanyám, hogy olcsóbban hozza ki a kedvenc kajámat. Aztán az ágyban legyen olyan, mint egy profi pornós – amit csak nekem fejlesztett ki, mert mással még nem volt. Legyen tini-teste, miután kihordta és évekig szoptatta a hat zseni gyerekemet. Legyen okos beszélgetőtárs, miután egész nap legókról gügyizett a második eljövetelemmel. Legyen az anyám és a kurvám, mikor melyikhez van kedvem. Ja, és keressen jól, mert manapság már egyenlőség van.

Azt tudod, hogy a kettő együtt lehetetlen, szóval hozzáteszed, hogy néha ilyen, néha olyan. Vagy legalábbis egy kicsit ilyen, kicsit olyan. Ugyanaz a személy. Ugyanabban a kapcsolatban. Ugyanabban az életben. Nagyokos. Van két igényed. A partnered formájában kielégíted az egyiket, aztán megpróbálod rávenni, hogy ő legyen a másik is. Hányszor sikerült már? Ha valami vonz benne az elején, akkor az vonz benne. Ne próbáld lefűrészelni róla, hogy másra is tudd használni, mert a végén semmire nem fogod tudni használni, ő meg megérzi, hogy igazából utálod. Nem hülye.

A leggyakoribb a stabil-háttér/szexi-kaland kombó. Hányan vágyakoztak már arról, hogy otthon van egy stabil, unalmas, de megbízható partner, ahová mindig vissza lehet zuhanni, amikor a kalandozásaid közben pofára esel? És sokan lépnek is, de a monogámia Nagykönyve ilyenkor arra kényszeríti őket, hogy megalázzanak minden érintettet. A partnerüket azzal, hogy titkolóznak előtte. A szeretőt azzal, hogy titkolják és másodrendű a kapcsolatuk. Magukat meg azzal, hogy ha kiderül, látványos kanosszajárásra kényszerülnek, plusz valszeg még látványos dráma mellett választani is kell és a végén mindenki rosszul érzi magát.

De nem a szexuális kielégülés az egyetlen, amiből kétfélére vágysz. Van, akivel beszélgetni jó, van, akivel birkózni. Valaki állandóan otthon ül és élvezi a házimunkát, valaki meg pénzt keres. És ez a két ember nem mindig ugyanaz. Miért is ne lehetne más? Ja, mert a monogámia közerkölcs-galambja szarik a fejedre és nem az a fontos, hogy ti elégedetten éljetek, hanem hogy aki rátok néz, az is elégedett legyen, hogy íme két ember, aki nem lóg ki a sorból.

9) Rendszeres újraértékelés és újratárgyalás

Megint valami, amit érdemes lenne egy az egyben eltanulni.

Egy poli kapcsolatban a kezdetektől mindenkinek kutya kötelessége figyelni, hogy mit akar és mit nem, mit tolerál gond nélkül és mit nem, mi a célja és arrafelé tart-e. És ezt kommunikálnia is kell, nem sértő, de érthető módon. Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni.

Most azért vagy megsértődve mert tényleg megsértődtél, vagy mert valami köztudottan sértőt mondott, amire meg kell sértődnöd? Egy poli kapcsolatban nincs magától értetődő. És ettől jó. De ez felelősséggel jár. Mielőtt szó nélkül kirohansz, mert a másik kettő csókolózott, gondold végig, hogy pontosan mi a problémád. Jó eséllyel arra vagy kondicionálva, hogy a világegyetem összeonlik, ha a tulajdonodat képező egyedet mással látod, és hogy ez egy köztudott bűn. Ezért szerinted most mindenki tudja, magyarázat nélkül, hogy téged sérelem ért, úgyhogy most ők tartoznak neked bocsánatkéréssel. De célszerűbb ezt megbeszélni, mielőtt ajtót kezdesz csapkodni és a válladat vonogatod.

Hiába próbálod ugyanazzal a „férfias” csenddel kommunikálni az összes állapotodat (ma egyedül szeretnék lenni, ma úgy érzem, nem értesz meg, ma megsértettél, ma elfelejtettem ránézni a telefonomra, ma félreértettem amit írtál, ma inkább lennék agglegény), a többiek nem fogják megérteni. Duzzogással, hisztivel, mi-bajod-semmi-vel nem mentek semmire – kétfős kapcsolatban sem. És igen, az is helyes válasz, hogy az a csók téged mégiscsak bánt és megbeszélitek, pontosan miért. Az is helyes válasz, hogy megbeszélitek, miért is bánt – és neked igazából nincs kedved egy poli kapcsolathoz. Az egyetlen rossz válasz, hogy bevágod magad mögött az ajtót, vagy nem válaszolsz, aztán elvárod, hogy mindenki értse.

10) Magadról elhiszed, hogy te más vagy, de a partneredről kevésbé

Másokat lenézni sokba kerül, nem is jó érzés, mégsem vagyunk hajlandók lemondani erről a luxusról. Otthon sem. Tegyük fel, hogy valami egyszerűvel próbálkoztok, mint a nyitott kapcsolat. Magadról már tudod, hogy téged nem zavar, de mi van, ha a másik csak mondja? Ha őt valójában zavarja, csak ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból? Vagy szerinted csak azt hiszi magáról, hogy ő olyan nyitott, aztán mégis ki fog dobni, maga sem tudja, miért. Vagy időközben megondolja magát és fel fogja használni ellened. Honnan tudod, hogy a partnered tényleg más és ha másik nőt/férfit lát körülötted, nem kattan be neki mégiscsak valami ősemberes hiszti? És ő is ezt feltételezi rólad. Egymást feltételezitek bele a fundamentalista tradíciókba, csak mert nem feltételezhetitek, hogy amit mond, az tényleg úgy van.

Meg kell tanulni hogy felelős vagy azért, hogy ne hazudj magadnak - és a lehető legérthetőbben elmagyarázd a partnerednek. Mert neked is meg kell bíznod abban, amit a másik állít és te sem szeretnéd, ha egy önmagával sem őszinte kis hülye lenne. Mindenhol, mindig mindenki úgy érzi, hogy ő egyedi, de a másik csak egy klisé. Ha megismered jobban, a klisét akkor is meghagyod. Mert te egyedi vagy, de őbelőle nem nézel ki annyit. Ő se belőled. A gondolatolvasással párosított duplagondolra még sehol nem építettek birodalmat – de párkapcsolatot sem.

11) Az őszinteség nem támadó fegyver

A hagyományos párkapcsolati paradigmában az őszinteség csak arra jó, hogy legyen mivel zsarolni a másikat. És ezt a jogodat ő is elismeri. Ahelyett, hogy egymás pártján állnátok, a zsarolhatóság hidegháborúját vívjátok. Gondolj bele, mire vonatkozik ez az „őszinteség”, amiről a monogámiában mindig beszélünk? Hát kizárólag sértő vagy fájdalmas, vagy kínos dolgokról. Kizárólag olyasmire, amit nem akarnál elmondani – és okkal.

Ebben a mocsárban az őszinteség azt jelenti, hogy egy gyenge, őszinte pillanatában elmond valaki valamit, azt később a fejéhez lehet vágni. Nem feltétlenül azért, mert téged zavar, hanem mert megszegi a Nagykönyvben foglalt szabályokat és köztudottan vétkezett. A hagyományos kapcsolatokban az őszinteség addig jó, míg rászoktatod A MÁSIKAT. Egy valódi kapcsolatban rájössz, hogy tényleg fontos. Neked is. És nem csak terhelő bizonyíték felhalmozására. Ha tényleg terhelő, akkor kilépsz, vagy feldolgozod és elfelejted. Ha nem, akkor sem tartogatod a sérelmeidet, hogy később felhasználhasd.

Egy egész személlyel van dolgod, mindenféle tettével, szokásával és elkövetett hibáival, utálatos dolog úgy kezelni, mint egy rosszgyereket, aki tartozik neked, amiért rosszalkodott. Az nem párkapcsolat. Az egy ellenséges viszony. Azt csak úgy lehet fenntartani és mégis úgy tenni, mintha kapcsolatban élnétek, ha amúgy be vagytok betonozva a társadalmi elvárásokba és aszerint ez már maga a házasság és az élet. Mondom, kettőnél több résztvevőnél ezt már nem lehet megcsinálni.

12) A párkapcsolat nem te vagy

Nagyon gyakran látom, hogy a párkapcsolat az nem a két benne élő emberről szól, hanem egy felettük lebegő izé, amit elvártak tőlük, ezért ők most teljesítették. Egyeseknél olyan erős ez a teljesítési kényszer, hogy gyakorlatilag megszűnnek létezni, mikor végre beteljesítik a programot. Mint egy mosógép, ami kikapcsol, ha végzett. És amikor (nem meglepő módon) szétmegy ez a kapcsolat, az illető belehal. Az identitása függ tőle, hogy párban legyen. Mint oviban, mikor az volt a lúzer, aki nem talált párt, mikor kézen fogva mentünk a menzára délben.

Igen, egy poli kapcsolat is szétmehet, csak sokkal kevesebb a kár. Mivel eleve sokkal tudatosabb volt, a hisztit és sértődést is lehet limitálni. Senki nem érzi magát az identitásában támadva, mert nem kellett, hogy az identitása részévé tegye a párkapcsolatát. Nem azzal hencegett a világnak, hogy szert tett és birtokában van egy köztudottan kívánatos, értékes hím/nőstény, ezért annak „elvesztése” nem világvége. Sőt, a helyzet jelenlegi állása szerint hamarabb coming outol egy meleg pár, mint egy poli triád. Ha valaki így gondolkodik, nehezebben tudja meg, hogy nem ő az egyetlen és hogy nem kell elnyomnia/megölnie magát, mert aberrált. És hogy a több partnernek civilizált, felnőtt módja is van, nem csak a mormon egyház vagy Szaúd-Arábia.

Egy olyan kapcsolatban, aminek minden egyes apró lépése őszinteségre, önvizsgálatra és önmagaddal való szembenézésre késztet, nehéz hitegetni magad, olyasmit belelátni, amit a másik nem, nehéz elfelejteni, hogy te mindig is önmagad maradsz. Nekem sokkal szimpatikusabb, ha valaki nem a párkapcsolata „egyik fele”, ha nem folyton csak arról beszél vagy azzal foglalkozik. Az ilyen nekem gyanús, hogy nekem is csak bizonyítani akar. Meg magának is. Amint az egény eltűnik a kapcsolatból és csak a „mi” marad, onnan fussatok. Nincs már kivel beszélni.

13) Egy nem hagyományos kapcsolat nem marketing-barát.

Ez persze nem tragédia, csak tanulságos. Ha hirtelen megtanulnál repülni, rájönnél, hogy egy csomó háztető nem alkalmas arra, hogy leszállj rá. Nem arra lett kitalálva. Ha nem hagyományos kapcsolatban vagy, rá fogsz jönni, hogy már a szitkomok sem neked szólnak. Okos, de házimunkában elnyúzott anya nyaggatja az ostoba, házimunlára képtelen apát, hogy miért nem viszi el vacsorázni az évfordulójukon. Mind ezt bámultuk, kritikai gondolkodás nélkül, egész életünkben. Ez volt a háttér, ami előtt a szappanoperák sztorija játszódott.

A valóság, amit minden egyes Jennifer Aniston film egy kicsivel jobban bebetonozott. Ha valakik nem jöttek össze és indultak el a házasság-gyerek-ház-autó-jelzálog track-en, az volt maga a sztori – és a film végére mégis elindultak. Az volt a hepiend. Tudom, ti mind teljesen immunisak vagytok az implicit üzenetekre, de még a reklámokra is, és a marketing-ipar meg a termékek gyártói mind-mind csődbe fognak menni, mert hirdetésekkel próbálnak titeket elérni, ti egyedi kis hópelyhecskék. De annyira azért nem vagytok egyediek. A nemi és párkapcsolati szerepeket pl. mindenki játssza – és még büszke is magára. Az ilyennek könnyű bedobni a horgot, mert csak háromféle kell: pasi, aki csajt akar, csaj, aki pasit akar, párok, akik gazdálkodj okosant játszanak az életükkel és addig járnak körbe-körbe míg meglesz a szobabicikli és a horvát nyaralás.

Nem hagyományos kapcsolatokra sokkal nehezebb reklámozni is. Ezért nem is erőltetik. Amíg mindenki játssza a nemi szerepét, sokkal könnyebb lefedni titeket marketinggel is. A korod és nemed megmondja, hogy éppen most mi érdekel – és senkinek nem érdeke, hogy túl vagy legyen a szórás. Még a végén mindenkinek egyéni terméket kell gyártani, vagy egalábbis egyéni szlogennel eladni. (Mondjuk már létezik olyan termék, aminek 800 különböző szlogent írtak, attól függően hogy kinek a fészbukján jelenik meg – de szvsz ez zsákutca.)

Politikai üzenetet is nehezebb szőnyegbombázással bevinni, ha a fogadóközönség nem homogén. Nincs abban semmi meglepő, hogy az államok minden bürokratikus eszközükkel (és olykor erőszakszervezeteikkel is) erőltetik a homogenitást.

A gyengébbek kedvéért: nem azt mondtam, hogy tessék azonnal poliamóriába tömörülni. Azt sem, hogy az mindenkinek való. Azt mondtam, hogy sokkal tudatosabb párkapcsolati forma. És felvet pár kérdést, amiből mindenki tanulhatna. Erről szól a poszt, és törölni fogok minden olyan kommentet, amiben csak veri magát, hogy rá akarok erőszakolni valamit. Mert unom. Olyat mondjatok, amit még nem hallottam – és igen, az összes fundamentalista alapvetést hallottam. Ezerszer. Ugyanott nőttünk fel. Mielőtt kommentelnél, hogy hárem, meg swinger, meg hagyjod a pasid békén a hármasszexszel, előbb olvasd el ezt: Mi a poliamória és mi nem az.

forrás: oriblog.blog.hu