Sokáig – sajnos még maguk a melegek is – evidensnek vették, hogy ők a biológia zsákutcái. A kortárs evolúciós tudományok 1978–as, 1995–ös, illetve 2000-es kutatásai és elméletrendszerei ma már azt a képet nyújtják, hogy ez egy a téves nézet, ez nem áll.
Már a humán szociobiológia atyja, Edward Wilson felvetette 1978-ban, hogy a melegek a reprodukció feltételezhető hiánya révén fennmaradó energiáikat az oldalági rokonok gondozására fordítják, mint azt a kulturális antropológia is kimutatta tradicionális törzsi társadalmakban, például Haitin. 1995-ben tudományos igazolást nyert, hogy nagypopuláción a melegek nagyobb általános empátiakészséggel rendelkeznek, mint a heteroszexuális férfiak (Salais és Fischer, 1995). 2000-ben Kirkpatrick, 2001-ben Muscarella kimutatta, hogy a meleg közösségekben sokkal erősebb a csoportösszetartó erő. A genetikai, statisztikai kutatások (Camperio-Ciani, 1999) nagypopuláción igazolták, hogy a meleg gyermeket szülő anya nagy átlagban termékenyebb, mint a csak heteroszexuális gyermekeket világra segítő társai. (Természetesen, ma árnyalja a kutathatóságot a korszerű fogamzásgátló módszerek elterjedése.) Ere a statisztikai eredményre született egy elmélet, miszerint az X kromoszómán levő, a melegség kialakulásában többek között rész vevő génszakasz, az Xq28 (Dean Hamer, 1993) visszareprodukálja önmaga „kiesett” reprodukciós tevékenységét. Azaz, a melegek nem a reprodukció ellenségei, hanem azzal együtt alkotnak egy biológiai közösséget. Ezzel többek között igazolódott az a hipotézis (Robert Trevis, 1994), miszerint, ha a természet produkál ilyen géncsoportot, annak biológiai-közösségi funkcióval kell rendelkeznie.
Ezen kutatási eredmények hatására ma már – a pszichológia legújabb és legdinamikusabban fejlődő ága – úgy fogalmaz, hogy egy komplex társadalomban a heteroszexuálisok felelősek a reprodukcióért, a közösség számbeli- és minőségbeli terjeszkedéséért, de az ún. „homoszexuális szövetség” biztosítja a közösség egységét, szociális összetartását. Így a heteroszexuális reprodukció és a homoszexuális szövetség együtt egy természetes, egészséges társadalom.
Ezt formálisan is ki lehet számolni, az ún. Hamilton-szabály segítségével, amely (nemcsak a melegekre) azt a szociobiológiai működési elvet fogalmazza meg, miszerint egy közvetlen reprodukciós ág, például heteroszexuális utódnemzés minőségét, befolyásolják közvetett tényezők (pl. hasznos gén gondozása, továbbvitelének erősítése): ez az ún. „génfitnessz”, például a meleg nagybácsi által, aki a legrátermettebb utódot segíti, hiszen az is a saját, pozitív genetikai mintázata. Ugyanis nemcsak mennyiségi, hanem minőségi reprodukció is szükséges az egészséges populációhoz.
Ezt az utódgondozási-közösségi minőségi közvetett reprodukciós feladatot láthatják el adott esetben a leszbikusok és a melegek, amely mintázat számos törzsi társadalomban megtalálható. Azaz, ha a kiesett közvetlen reprodukciót ellensúlyozza egy közvetett, a reprodukció minőségét javító tevékenységgel (ez a „génfitnessz”), akkor a reprodukció sem veszik el, hanem értékesebb lesz. (Amit a melegek esetében külön igazol a fentebb említett Camperio-Ciani-vizsgálat).
Talán mondhatjuk, a melegek szociobiológiailag nemcsak a génfitnesszt erősítik, hanem a társadalmi összetartást („kohéziót”), és az adaptivitást (elfogadó gondoskodást) is: ezt nevezhetjük akár szociofitnessznek is. A melegek ugyanis a társadalom és a kultúra olyan összetartó erői (a heteroszexuális társadalomban is ez a segítő funkciójuk), melyek nélkül szociológiai értelemben sem beszélhetünk társadalomról, és így szociológiai, sőt pl. „gondoskodó” biológiai közösségről sem (lásd társadalmi és biológiai „kohézió – elméletek”)…
Egy érdekes párhuzam és ellenpont is egyben: ezt már az ókori görögök (Platón, Plutarkhosz, Pszeudo-Lukianosz) is megfogalmazták humán- és társadalomtudományos szinten – sokszor nyíltabban, mint ma. Szerintük a görög társadalom nem állna fenn a homoerotika („erótikosz”) nélkül, míg a heteroszexualitás a görög társadalomnak csak a reprodukáló feladatait foglalja magában. Ez – a görögök megfogalmazása szerint – kétségkívül ősibb, de a magasabb társadalmi kultúralakulathoz – szerintük – a homoszexualitás biztosítja a feltételeket. „Apphrodité Pandémosz” (azaz „közönséges” Aphrodité): a házassági intézmény, illetve Erósz: a kultúra, az erényesség, a társadalmi kifinomultság, azaz a melegség. Csak ők nem ismerhették a mai természet- ,és egyben társadalomtudományos, pl. empirikus és szociálpszichológiai kutatásokat. Így ez egy hagyomány maradt. Sok modern tudós ezt, mint egy letűnt világ „perverzióját” ismerte – vagy nem is ismerte…Pedig filozófiai közhely, hogy a (homoerotikus) Platón óta csak lábjegyzetek vannak a filozófiában. Ez nem csúsztatás: Platónnál a lélekelmélet, a metafizika, az etika, a teológia és a homoerotika egyazon fogalmi rendszer. Nem arról van szó, hogy a görögöknél ne lett volna erről vita (pl. a homoszexualitást természetesnek tartó Platonikusok, illetve az ezt természetellenesnek felfogó Sztoikusok között); de ez a vita nyíltabb volt, mint akár ma, több, mint harminc évvel az amerikai Stonewall-mozgalmak (a mai melegmozgalmak kezdete) után. És azt se felejtsük el, hogy ez a vita természetes volt és sosem volt kirekesztő. (Plótinosz óta próbálják a „platonizmust” szétválasztani a homoerotikától, de ez még a „szépítő” magyar fordításokban sem sikerült.)
A melegek ezt a társadalmi, sőt szociokulturális, művészi funkciójukat olyan korszakokban is megőrizték, amikor üldözték őket: példának említenénk a Vasari – féle Leonardo - életrajz szerint 23 éves korában „szodómiáért” (azaz homoszexuális tevékenységért) bebörtönzött Leonardo da Vincit (három meleg társát megégették), aki a „leszbikus anya” legszebb illusztrációját adta mind a két „Szent Anna harmadmagával” című képén. Ezen ábrázolásokban a combjaikkal összefonódó Mária és Anna csüng a kisgyermek tekintetén: a kölcsönösen megélt és gondoskodó leszbikus szeretet legszebb példája…
A keresztény homoszexuális tradícióban megjelenik Szent Sebestyén mártíromsága, ahol – gondoljunk a reneszánsz ábrázolásokra (pl. Uzzi) – Sebestyén egyszerre testesíti meg a meleg altruizmust és a keresztény univerzális szeretetparancsot. Szent Sebestyén a meleg keresztény felebaráti szeretet megtestesítője, a melegek nem „hivatalos”, de spirituális védőszentje; miközben az egyházi „hivatalosság” a meleg szexust a gonosz légióparancsnok „személyébe száműzi”. Így a Vatikán 1994 – es állásfoglalása szerint a meleg szeretet nem bűn, de a szexus már igen (sic!!!).
A XX. század hajnalán az éhező „weimari Németországban” 60 meleg és leszbikus kulturális lapot tartott el a társadalom: ezzel a momentummal (és nem csak 1969-el) kezdődik az antropológiailag hiteles saját megszólalása a leszbikusoknak és a melegeknek…Ebben a milliőben alkotott a meleg homoszexualitás – kutató Magnus Hirschfeld, a szexológia Kinsey és „a szexuális forradalom” előtti „atyja”. Ő a 20-as években nyílt vitában állt Emil Kraepelinnel, a „modern pszichiátria atyjával”, aki azt vallotta, hogy „a melegség betegség, de mivel »fertőz«, a kényszergyógykezelés mellett kriminalizálni is kell”. Ő lett a melegholokauszt „főideológusa”, a „pszichiátriától” Auschwitzig. Tézisei még egy 1973-as hivatalos magyar orvosi tankönyvben is fellelhetőek; abban az évben, amikor az Amerikai Pszichiátriai Társaság törölte a homoszexualitást a mentális betegségek listájáról. Sajnos a magyar, ma középkorú orvos- és klinikustársadalom ilyen „műveken szocializálódott…Ezzel szemben Magnus Hirschfed, Kraepelin vitapartnere a 20-as években már megfogalmazta, hogy a melegségnek és a leszbikusságnak van örökletes komponense, de ez nem jelenti az önálló szociokulturális attitűdjének és identitásának hiányát; valamint azt, hogy ez egy más, de természetes állapot (azaz semmiképpen nem „betegség”). Így nem igényel semmilyen „terápiát”; sőt, a többségi társadalmat kell lélektanilag felkészíteni az elfogadásra és a befogadásra. Ezzel a tudományos álláspontjával Hirschfeld szembeszállt az akkor uralkodó Freud-i koncepcióval (miszerint a melegség és a leszbikusság „fejlődésbeli megrekedés”) ugyanúgy, ahogyan elutasította a „perverz biológiai és társadalmi hulladék” – koncepciót (szabadon Havelock Ellis szociológus század eleji ámokfutása után), mint ahogy a Kraepelin-i „jogpszichiátriát”. Sajnos a „vitában” Kraepelin győzött és a „klinikai-tudományos” melegholokauszt szemben Hirschfeld antropológiai igényű érveivel. De sajnos ma nem csak a kortárs homoszexualitás – kutatónak is tekinthető „weimari meleg” aktuális, sajnos majdnem annyira a fent említett három „tudományos” irányzat is – immár elsősorban társadalmi előítélet formájában…
Ugyanitt említenénk Himmler SS-führer 1936-os „szigorúan bizalmas” rendeletét, miszerint a híres és köztudottan meleg és leszbikus művészeket csak lassan lehet „kivonni a forgalomból (azaz a melegek esetében haláltáborba küldeni őket, a leszbikusokat pedig „átnevelni”), hogy ezzel ne keltsenek társadalmi botrányt és felháborodást…Bizony, egy „főnácinak” erre is figyelnie kellett.
Ne feledjük, a nácizmus sem jöhetett volna létre az „SA” – homoszexuális katonai „elitalakulat” belső összetartása, azaz – a már említett „belső, de kifele irányuló csoportkohéziója” nélkül… Aztán ők lettek az első áldozatai a rezsimnek, amit létrehoztak…
De honnan ered ez a mérhetetlen homofóbia?
A homoszexualitás a fenti modellek szerint a heteroszexualitás segítője és természetes szövetségese. De míg a melegség befele, az egyes önálló és független ember tiszteletben tartásával, „adaptálásával”, bevonásával a belső, ugyanakkor nyitott integritása irányába épít, addig a heteroszexualitás a reprodukció révén expanzív, terjeszkedő, ugyanakkor a zárt pár- és családi formákat részesíti előnybe. Sokszor a kifele terjeszkedésben, ugyanakkor érzelmi kapcsolati zártságban nem veszi észre az integratív (azaz összekötő, egységet teremtő), ugyanakkor az egyes ember felé nyitott meleg társadalmi és biológiai stratégiát és funkciót. Ezt képviseli a homoszexualitás, de ez a stratégia és attitűd sokszor – pillanatnyilag – a heteroszexuális stratégia és attitűd ellenére van…
Az egyetlen megoldás a homofóbia leküzdésére a homoszexualitás biológiai, társadalmi és kulturális fent érzékeltetett funkciójának, szerepének és szükségszerűségének elfogadása és – mindenek előtt – belátása.
Ezt mi – a Magnus Hirschfeld Alapítvány, illetve az ehhez kapcsolódó egyetemi szabad kutatási háló – tudományosan gondozzuk, összefoglaljuk, és egy egységes modellben elméletileg, gyakorlatilag (pl. meleg és leszbikus pszichodráma), illetve empirikusan kutatjuk (empirikus drámás kutatások), valamint megpróbáljuk bizonyítani.
forrás: Forgó Zsuzsanna és Simon Lehel, Magnus Hirschfeld Alapítvány
