Az
önkielégítés (maszturbáció) normális folyamat; olyan tevékenység,
amelyre sok nő véletlenül érez rá, általában gyermekkorban, teste
fölfedezése közben. Ez nemcsak nagyszerű érzés, de segít megtanulni,
milyen érintést szeretünk vagy nem szeretünk: nagy adomány ez a tudás
akkor, amikor partnerünkkel szeretkezünk. Az önkielégítés segítségével megtanulhatjuk, mi öröm testünk számára.
Ha a szégyenérzet vagy
nemi szerve ink nem megfelelő ismerete megakadályoz az önkielégítésben,
próbáljunk megismerkedni nemi szerveinkkel egy megfelelően illusztrált,
anatómiai és szexuális ismeretekről szóló könyv segítségével. Amikor
egyedül vagyunk, lágyan érintsük meg és simogassuk ezt a területet, hogy
megtapasztaljuk saját reakcióinkat. Gondoljunk arra a fantáziánkban élő
személyre, akivel szívesen szeretkeznénk. Érintsük meg és simogassuk a
csiklót és a hüvelyt; érezzük, ahogy a terület megduzzad és síkossá
válik, míg végül már csak az élvezetre gondolunk.
Noha az
önkielégítés megtanítja testünket a szexuális reakcióra, és általa
megismerhetjük saját izgalmi szintünket, sok olyan nő akad, aki
szeretkezés közben orgazmusproblémákkal küzd, de az önkielégítés nem
okoz gondot számára.
Társadami elvárásaink megváltozása nyomán, a lányok és fiatal nők körében egyre gyakoribb, hogy (egy ideig) más nők iránt
vonzódnak, és ezt akár öleléssel, csókkal is kifejezhetik. Vannak nők,
akik végül rájönnek, hogy szexuális partnerként férfit szeretnének,
mások azonban rádöbbennek, hogy leszbikusok, jóllehet időbe telhet, amíg
ezt mások előtt is felvállalják, ugyanakor egyre több nő szeretne családot, mellet egy leszbikus kapcsolatot, azaz összeségében egy biszexuális életet, avagy duogámiát. Ezeknek a nőknek olykor már családjuk
is lehet, melynek tagjai visszautasítanak mindent, ami eltér a
heteroszexuális „normától”; vagy olyan házasságban élnek, amelyből nem
tudnak kilépni. Az is lehet, hogy lelkileg nem képesek kezelni azokat az
érzelmeket, amelyeket ez a vallomás másokból kiválthat, ezért
leszbikusságukat önmaguk előtt is tagadják.
A legtöbb esetben a
nőknek időre van szükségük, hogy elfogadják érzéseiket, és eldöntsék,
mennyire vállalják fel nyíltan újonnan megtalált identitásukat. Önmagunk
vállalásának egyik első lépése lehet, ha felhívunk egy segélyvonalat,
ahol megértést és tanácsot kaphatunk; olyan közösségbe megyünk, ahol
barátságokra, új ismerősökre tehetünk szert: vagyis ahol a leszbikus és
biszexuális nőkkel szemben kevésbé ellenséges attitűddel találkozhatunk.
Ezektől a nőtársainktól megtanulhatjuk, hogyan beszélhetünk erről a
témáról barátainkkal és családunkkal.
Az a gondolat, hogy kimondjuk, amire vágyunk, és őszintén megvalljuk,
mit szeretünk és mit nem, sok nőben és férfiban kelt komoly félelmet.
Azt gondolhatják például, hogy ezzel a visszautasítást kockáztatják;
meglehet, hogy a szexről való beszédet találják szégyenteljesnek. Attól
is tarthatnak, hogy megbántják partnerüket, akit nagyon szeretnek, ha
megvallják neki, hogy nem azt teszi, amit valójában szeretnének. Sokan
talán nem is tudják, mit akarnak tulajdonképpen, például gyermekszülés
után, amikor a fáradtság és az alvás fontosabbá válik, mint a
szeretkezés.
források: cosmopolitan.hu és vitalitasportal.com
