Christl Ruth Vonholdt: Női homoszexualitás mélypszichológiai szemszögből III.

III. rész:

A felnőtt nő

A vázolt fejlődési tényezők mind egy dologhoz vezetnek: a self és a felnövekvő nő személyisége mélyen sérül, zavar alakul ki azzal kapcsolatban, hogy ki is ő valójában. Pubertáskorban és felnőttkorban a beteljesületlen érzelmi igények – az anyaszerű személlyel való kapcsolat, de különösképpen egy saját, kiteljesedett női identitás iránt – erotikus- szexuális érzésekkel kapcsolódnak össze. Sok kapcsolat középpontjában az az erotikus- szexuális vágyakozás áll, hogy a nő egy másik nővel olvadjon össze.

A szexuális kapcsolattól várja a nő saját, nem beteljesedettként érzékelt női identitását „kiegészítését”. A homoszexuális nő a másik nőben keresi saját magát. Szeretne a másikra „ráragadni”, néha legszívesebben a másik testébe bújna. Az érzékelt identitáshiányt egy másik nővel „a lehető legteljesebben erotizált feltankolás” által szeretné kitölteni. De szexuális viselkedés és a másik személlyel való összeolvadás nem tudja a nő belső sebeit csillapítani, gyógyítani.

Magány és elhagyatottság érzés

Sok homoszexuális nő életét mélyen meghatározzák olyan érzések, mint az elhagyatottság, értéktelenség, szorongás, magány és a gyakran csillapíthatatlannak tűnő lelki éhség. A beteljesedett női identitás utáni sóvárgás sok homoszexuális nőben egy belső űr érzését váltja ki; depresszív alaphangulat uralja az életüket. Ezekben az érzésekben visszaköszön a hajdani csecsemő mélységes szomorúsága, aki az anyától, életének forrásától elszakítva érzi magát, és rögződnek azok a sérelmek, amelyek lány korában női mivoltában érték.

Érzelmi függőség

A teljességérzés és az identitás keresése sok nőben a homoszexuális kapcsolatban való összeolvadás utáni vágyat kelti. A társkapcsolatban ez érzelmi függőségként jelenik meg: a nő nem önmagában keres otthont, hanem a másik nőben. Legszívesebben a másikban élne. Egy nő ezt a következőképp írja le: „A barátnőmben kerestem valamit. Nem tudtam, mi az, amit keresek, és nem is kaptam meg. Legszívesebben ráragadtam volna, hogy a vele való kapcsolatban saját értékemet növeljem.”

A Lesbische Frauen in der Kirche (Leszbikus nők az egyházban) című könyvben egy érintett nő írja a következőt: „Megpróbálok nagyon erősen megkapaszkodni, és elképesztő erőfeszítésembe kerül az elengedés, a távolságtartás a kapcsolatban vagy barátságban. Azt gondolom, a kapcsolataimban még mindig anyukámat keresem.”

Az emocionális függőséget nem a nagy szerelem megnyilvánulása, hanem az egyedülléttől szembeni való félelem határozza meg: „Nem tudok élni, ha nélküled kell élnem.”

Egy nő a következőt mondta a partneréről: „Nem tudom, hogyan éljek nélküle. Az életem annyira üres volt, mielőtt az életem része lett. Most ő az életem.”

Amikor érzelmi függőségről beszélünk, nem szabad azt feltételeznünk, hogy homoszexuális kapcsolatokban nem is létezhet valódi barátság. De ezeknek a kapcsolatoknak a heves dinamikája végeredményben arra utal, hogy ez esetben a kisgyermek tudattalan, megoldatlan függőség iránti vágyáról van szó. Sigler-Smalz terapeuta úgy véli, a homoszexuális kapcsolatok hajtómotorja a hiányból ered: a női-anyai gondoskodásban megtapasztalt hiányból és a női identitás pozitív tükröződésének hiányából.

Andria Sigler-Smalz terapeuta, aki maga is megtalálta az utat a homoszexualitásból és ma házas, saját tapasztalatából fogalmazza meg a leszbikus kapcsolatokat: „'a ragasztóanyag', amely ezeket a kapcsolatokat összetartja, féltékenységből, túlzott birtoklási vágyból és a manipuláció különféle megnyilvánulásaiból áll. A kapcsolat tartama alatt a fénypontok nagyon kiemelkedőek, a konfliktusok nagyon extrémek. Túlontúl sok együtt töltött idő, sok telefonálgatás, nagy értékű ajándékok, elsietett összeköltözés és az anyagiak összeadása – ez csak néhány példa a meleg nőknek arra a törekvésére, hogy a kapcsolatot semmi ne zavarhassa. Mindebben az egészséges kapcsolat ellentéte mutatkozik. Ez érzelmi függőség és túlzott emocionális összefonódás.”

Egy egészségesen növekvő kapcsolathoz hozzátartozik az adás és az elfogadás, a közelség és a távolságtartás egyensúlya. A közelség állandó vágya nem az érett kapcsolatkészség jele, míg a csecsemő számára a távolság egyenlő a halállal – és ez a mély, elhagyatottságtól való félelem határozza meg sok homoszexuális nő életét.

Mindkét nő azt keresi a másikban, ami hiányzik belőle, amit a másik viszont nem tud neki megadni: saját identitását. Ahelyett, hogy magában keresne otthont, a partnerében él. Gyakorta azért gondoskodnak a másikról, hogy ne kelljen a saját belső űrt érezniük. Egészséges határt alig éreznek. Önértékelésük és biztonságuk messzemenően a kapcsolattól függ. Ha a kapcsolat vége fenyeget, manipulációt, ellenőrzést, hatalmi erőt kell bevetni, hogy az „ön-elvesztést” megakadályozzák. Ez az egyik oka annak, hogy a leszbikus kapcsolatokban magas az erőszakosság aránya.

A biztonságérzés hiányát hatalmi erővel pótolják. Félelem az elhagyatottságtól és egyben félelem az érzelmi megfojtástól, hatalom és ellenőrzés jellemzi a kapcsolatot.

„Kemény önelégültség”

Kapcsolati sebeik miatt és az esetleg elszenvedett szexuális erőszak után a később homoszexuális nők már kora gyermekkorukban számos védekező rendszert fejlesztettek ki. Hogy kivédjék a további sérüléseket, látszólag függetlenek. Felvett tartásuk meghatározó jellemvonássá szilárdul: „Nincs szükségem senkire.” A védtelenség elfojtó érzését hűvös racionalizmussal kompenzálják, ami azt az érzést biztosítja nekik, hogy mindent kézben tudnak tartani.

A Lesbian Psychologies (Leszbikus pszichológiák) című könyv bemutatja egy leszbikus életmódot folytató nő esetét, akinek anyja depressziós volt, apja pedig sem felesége, sem lánya számára nem volt érzelmileg elérhető. Az anya már gyermekként „kemény önelégültséget” fejlesztett ki magában. Mivel (depressziója miatt) maga is érzelmi hiányban szenvedett, lányának sem állt rendelkezésére, akinek pedig végképp nem volt meg a lehetősége arra, hogy szükségleteit csillapítsák. Nem tudott anyja segítségével stabil önállóságot kialakítani, ehelyett már korán fals függetlenséget épített fel és bizonyos területeken azonosult az apával. Az önelégültség színfala mögött (felnőttként is) rendkívül gyengének és sebezhetőnek érezte magát, amit viszont csak két év terápia után tudott felismerni.”

A gyermekkor a befogadás ideje. A homoszexuális érzelmű nők gyakran már gyermekkorukban belekényszerültek a felnőtt szerepbe. Ahelyett, hogy kaptak volna, adniuk kellett: az anyának, hogy kevésbé legyen leterhelve, az apának pedig, hogy ne forduljon el a lánytól. Bizonyos képességeket kellett kifejleszteniük, erősnek, segítőkésznek és függetlennek kellett lenniük – csupa olyan tulajdonság, amely később hasznukra válhat. A látszat mögött azonban továbbra is kisgyermekként vágynak az alapvető érzelmi igényeik és szükségleteit kielégítésére. Azok később, a homoszexuális kapcsolatban újra a felszínre törnek – gyakran csillapítatlan lelki éhségként.

Egy érintett nő így írja le külső képességei és belső szükségletei közötti konfliktusát: „Amikor leszbikus kapcsolatban vagyok, úgy tűnik, mintha ketté lennék osztva: ott van a negyven éves nő, aki mindenre képes. Ugyanakkor viszont jelen van a tizennyolc hónapos kisgyermek is, aki kétségbe van esve.”

Kezdet az élet közepén

Gyakran történik meg, hogy addig házasságban élő, gyermekes anyák váltanak, középkorúként homoszexuális életformára. Ennek kiváltó oka lehet egy emocionálisan üres házasság, a növekedésben lévő gyermekek által okozott túlterheltség, vagy számos egyéb ok. Az alapdinamika viszont ugyanaz, mint a fent ecsetelt példákban, csakhogy nekik huzamos ideig sikerült kompenzálniuk érzelmi hiányaikat. De ugyanarra a „külső tápanyagra” – egy másik nőre – van szükségük, hogy önértékelést tankolhassanak és ezáltal is védjék saját identitásukat.

A nőiség és anyaság megvetése

A további sérülésekkel szembeni védelem érdekében a lány már nagyon korán és többnyire radikálisan elfordult az anyjától: „Anya és az, amit képvisel, nem fontos nekem.” A lány elkezdte megvetni a nőiséget, az anyaságot és egyáltalán a kapcsolatok és a kapcsolódások jelentőségét: „Ez csupán női butaság.” Sok homoszexuális nő életére jellemző ez a nőiséggel- és anyasággal, sőt minden egészséges befogadással ellenkező tartás, kialakított gyűlölet és düh. Mögötte azonban fájdalom rejlik: Az anyával való kapcsolat utáni elnyomott vágyakozás.

Félelem a férfiaktól, a férfiakkal szembeni gyűlölet

Homoszexuális érzelmű nők tapasztalataik folytán nem ritkán félelmet, mély haragot és dühöt hordoznak magukban a férfiakkal szemben. A férfiasságot intim kapcsolatban fenyegetőnek élik meg, és ezért elutasítják.

Terápiák során gyakran megfigyelhető, hogy olyan nők, akik hosszú ideig éltek leszbikusként, az idővel egyre hevesebben elutasítják a heteroszexuális kapcsolatokat.

A homoszexualitásból kivezető utak

Egy nő csak akkor talál kiutat a homoszexualitásból, ha közel kerül magához. Ez az önmagához közelkerülés egy homoszexuális nő számára rendkívül fájdalmas, mert kapcsolatba lép a fájdalmaival. A homoszexuális identitás felvétele gyakran helyettesíti az önmagával – es egyben fájdalmaival – való szembesülést. Úgy érintkezhetne valóban énjével, ha érintekezésbe kerülne mélyre nyúló bizonytalanságával és az azzal kapcsolatos sebekkel. Az intenzív erotikus-szexuális érzések és az állandó „másik nőnél levés” drogként hat az identitássérüléssel kapcsolatos fájdalom ellen. Pszichodinamikai szempontból a homoszexualitás tehát gyakran a mély ön-bizonytalanság okozta lelki fájdalmak elleni védekező eszköz. A másikban való önkeresés viszont sohasem lehet hiteles. Ezért ugyan rövid időre a homoszexuális kapcsolat tehermentesít, de az identitás hosszútávon üres marad.

Az érett, stabil heteroszexualitás nem csupán egyfajta szexuális viselkedés, hiszen önmegtartóztatásban is kifejezésre juthat. Azt jelenti, hogy a nő megtalálta saját női identitását, és ebből az azonosságból él. A másokkal létesített valódi közelség a nő saját magával való közelségét feltételezi. Egy homoszexuális nő tehát csak akkor lesz képes kialakítani egy érett heteroszexualitást – amennyiben ez szándékában áll –, ha közel kerül önmagához, érzelmeihez és szert tesz egy saját, női - identitásra. Azaz meg kell tanulnia szembenézni sebzettségével és sebei következményeivel. Csak a fájdalom és a gyászmunka által lehetséges a valódi változás. Ehhez erős motiváció, nagy bátorság és kitartás kell.

Az erre vállalkozó nőnek szüksége van egy megértő személyre, lelkigondozóra vagy terapeutára, aki figyelemmel és megértően mellette áll. Vele megfelelő, mégis valódi kapcsolatot kell kialakítania, amelyben lassanként bizalommal meg tud nyílni. A megfelelő kötődésben a nő végre szembenézhet a fájdalmaival. Ez esetben egy kettős kapcsolódásról van szó: egészen közel kell lennie önmagához, és egyben autentikus kapcsolatban kell lennie egy érzékenyen ráhangolódó kísérő személlyel, aki szintén önmagában nyugszik. Csak ez a közvetett út járható.

A másokkal – nőkkel és férfiakkal – kialakított közelség és valódi kötődés előfeltétele, hogy a nő érintkezésben álljon saját magával, és ne kelljen súlyos identitássebeit erotikus aktivitással kezelni. Akkor tekinthet felszabadultan a másik nemre mint valódi kiegészítőjére.

A heteroszexualitást megcélzó terápia és lelkigondozás során a kliens számára a következő témák kerülnek terítékre:

• egészséges, nem szexuális típusú kapcsolatok kialakítása nőkkel és férfiakkal
• a közelség és távolság egyensúlyának begyakorlása
• az itt és most biztonságának megtapasztalása
• öngondoskodás
• saját identitás és élettörténet elfogadása
• a belső állandó nyugtalanságból a nyugalomba kerülés és az otthonteremtés
• az érzelmi függetlenséget célzó munka
• a saját élettel kapcsolatos sebek feldolgozása
• gyászmunka
• a saját női szelf (női én) elfogadása annak lehetőségeivel és korlátaival.

A terápia során számos technika megfelelő, különösképpen a mélylélektanilag megalapozott, illetve a trauma orientált és kötődés orientált terápiák.

Amennyiben egy nő megváltozott, – véli a tapasztalt terapeuta, Janelle Hallman – úgy „otthonra talált magában. Ha szerencséje van, és ezt Istennel való kapcsolat kontextusában teszi, akkor tudja, soha nem lesz egyedül. Megélheti nőiségét, és saját bensőjében más nőtől és férfitől függetlenül kialakított otthonából egészséges egyensúllyal teremt kapcsolatot nőkkel és férfiakkal. Ajándékoz és elfogad. Ha ezt elérte, bizonyára többet ért el, mint némelyik más nő, aki soha nem szenvedett homoszexualitásban.”

Kitekintés
A női homoszexualitás összetett kapcsolati sebek eredménye és gyakran mélyre nyúló identitás-bizonytalanság kifejeződése. A homoszexuális fejlődésre jellemző fejlődéslélektani összetevőket azonban sok heteroszexuálisan érző nő is tapasztalhatta legalább részben. Ebből a szempontból a női homoszexualitás nem valami különös jelenség, hanem csak egy lehetőség a mélyre nyúló, gyermekkorból származó sebek átmeneti kivédésére – ez esetben homoerotikus fantáziák és viselkedés által.

A probléma az, hogy a coming-out mit társadalmilag favorizált megoldás ezt az összefüggést teljesen elhomályosítja. A látszólag adott „leszbikus identitás” elfogadása meggátolja az élet komplex sérüléseivel való szembenézést. Ezáltal megakadályozza a szükséges gyászmunkát, amely által (és csak ez által) lehetséges az igazi változás a kiteljesedett női identitás és a stabil, érett heteroszexualitás irányába.

I. rész ITT olvasható

II. rész ITT olvasható