A homoszexualitás evolúciós elméletei

A homoszexuális viselkedés az emberi kultúrák 70-75%-ában eltűrt vagy valamilyen szinten intézményesített, és a többi táradalomban is elõfordul (habár tiltják vagy büntetik). Ez első látásra teljesen ellentmond a darwini tanoknak, hiszen az így élő egyed nem szaporodik, és reproduktív potenciálja nulla. Mégis, az, hogy ez a jelenség ennyire elterjedt, feltételezi, hogy kialakulása és fenntartása valamilyen módon adaptív lehet.

A legextrémebb estekben a populáció teljes egészében homoszexuális viselkedést (is) mutat (pl. Melanézia sok kultúrája) és máshol igen is nagy arányban fordul elő (az ókori Athén, Tahiti, dél-afrikai Mpondo törzsek, Kína, a középkori Japán, észak és dél-amerikai indián törzsek).

Sok kutatás tárgya a homoszexualitás kialakulásában résztvevő mechanizmusok és hatások felderítése. Egy ilyen jelleg hátterében feltételezhetünk genetikai hajlamot és környezeti, nevelési hatásokat is:

1. Genetikai tényezők hatását kimutatták, mivel egypetéjű ikreknél kétszer olyan gyakori volt rá a hajlam, mindkét testvérnél, mint kétpetéjűeknél, valamint bizonyos kromoszomális egyezéseket is felfedeztek a homoszexuális ikerpároknál.
2. Hormonális hatásokra szintén találtak példát: magzati hormonhatás különbözőségét feltételezik (mely hatására a hajlam kialakulhat), mivel homo- és heteroszexuális emberek ujjlenyomatokban különbségeket találtak (az ujjlenyomat a magzati kor negyedik hónapjára kifejlődik). Viszont a homo- és heteroszexuálisok androgén-receptoraiban nem találtak különbséget, ami megkrédőjelezi egyenlőre a különböző hormonhatások érvényesülésének mértékét.
3. Bizonyított, hogy egyes környezeti hatások, mint az azonos neműek kizárólagos társasága (hadsereg, börtön, kollégium), az azonnemű testvérek nagy száma, növelhetik az erre való hajlamot. A körülmény megszűntével azonban ez a viselkedés az esetek 80%-ában megszűnik.

A homoszexualitás jelenségének érdekessége pont az, hogy minden tényezővel kapcsolatban van, korrelál genetikai, hormonális és környezeti tényezőkkel is, de egyik hatása sem egyértelmő vagy kizárólagos.

Ha a homoszexuális viselkedés adaptív jellegét vizsgáljuk, három hipotézist kell megemlíteni, melyek a homoszexualitás evolúcióját próbálják darwini módon magyarázni.

1. Rokonszelekciós hipotézis (Wilson)
Ennek értelmében a homoszexuális egyedek a rokonaik szaporodási sikerét növelik segítő (helper) magatartásukkal, emiatt lemondanak a szaporodásról. Habár ilyen módon az ő direkt szaporodási sikerük nulla, mégis lehet adaptív a viselkedés, mert rokonaik ily módon megnövekedett sikere révén az ő génjeik is jobban túlélnek, az inkluzív fitness összességében nagyobb. Ez a stratégia előnyös lehet egy olyan fajnál, mint az ember, ahol az egyedek túlélése, és így a szaporodási sikere nagyban függ a szülői befektetéstõl, és ebben egy helper nagy segítség lehet. A homoszexualitás génjei így a rokonok révén fennmaradhatnak, és megőrződhetnek a populációban, annak ellenére, hogy a homoszexuális egyedek nem szaporodnak.

2. Szülői kényszer hipotézis (Trivers, Alexander)

Ez a modell hasonló szerepeket felételez. A homoszexuális egyed itt is aktívan segíti rokonai szaporodásisiker-növelését helper magatartásával, de ez esetben a szülők kényszerítik ilyen magatartásra saját sikerük növelése érdekben.

A két modell predikciói hasonlók:

a. Homoszexualitás csökkenti az egyedi szaporodási sikert

Sok ősi és modern kultúrában találták példáját, hogy a magukat homoszexuálisnak valló egyedeknek nem volt statisztikailag szignifikánsan kevesebb gyerekük (Természetesen heteroszexuális kapcsolatból). Kínában és Thaiföldön pl. ez a magatartás csak addig tolerált, amíg a gyereknemzésben részt vesznek az ilyen személyek

b. Homoszexuális egyedek növelik a rokonság szaporodási sikerét

Ennek a predikciónak bizonyítására alig van még adat, csak annyit lehet tudni, hogy van rá példa, hogy a homoszexuálisok segítenek a családban. De hogy növeli-e szaporodási sikert, arra még nincs közvetlen bizonyíték.

c. Homoszexualitás tipikusan az alacsony reproduktív potenciálú egyedeknél fordul elő

Humán példák azt mutatják, hogy a szaporodási potenciál függhet a biológiai szaporodási varianciától, a demográfiai nemaránytól és a születési sorrendtől. Tehát kis reproduktív potenciálnak (és így homoszexualitásnak), fõleg poligám társadalmakban, hímeknél (nagyobb a variancia reproduktív potenciálban) és sok testvérrel rendelkezõ egyedeknél kellene jellemzőnek lennie.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a poligámiás kultúrákban nem nagyobb a homoszexualitás aránya, mint a monogámoknál. Általában több fiú vallja magát homokosnak, mint nő (ez persze lehet a lányok nagyobb szégyenlősége miatt is). USA és kanadai felmérésekből az derült ki, hogy korreláció van a nagyobb testvérek száma és a homoszexuális hajlam között. Kevesebb esetben vallották ilyen hajlamúnak magukat az elsőszülöttek, mint a sok báttyal és nővérrel rendelkezők.

3. Szövetségformáló-hipotézis (Kirkpatrick)

Ez reciprok altruizmust feltételez a résztvevők részérõl. A nemen belüli versengés bizonyos anyagi javakért vagy szociális rangért lehetővé teszi, hogy direkt szelekció hasson a homoszexualitás kialakulására. Két azonos nemű egyed, egymással szövetkezve sokkal hatékonyabb lehet a források megszerzésében, és a homoszexuális viselkedés erősebbé és hatékonyabbá teheti a szövetséget (egyfajta barátságot) a hormonális kötődési mechanizmusokkal. A hatékonyság növekedése miatt az egyedi túlélés, vagy az utódnevelés sokkal eredményesebb lehet, így a fitness is növekedik. Ez a modell tehát nem szaporodásisiker-növelő, hanem túlélés-növelő szerepet tulajdonít a veselkedésnek, és nem homo-, hanem biszexualitást feltételez a résztvevőknél.

A modell predikciói:

a. Azonos nemű szövetségek segítik egymás túlélését és szaporodási sikerét

A legtöbb kultúrában, ahol elterjedt vagy nagy hangsúlyt kap a jelenség, a homoszexuális kapcsolatok szinte minden esetben patrónus-kliens (pártfogó és pártfogolt) jellegűek (pl. antik Athén, középkori Firenze, Melanézia sok népe, stb.). Sok esetben a homoszexuális partnerek szövetségesként védik és segítik egymás családját. A K’ekch’i Mayáknál az ilyen kapcsolatot fenntartó férfiak gyerekeinek túlélése nagyobb, mint a csak heteroszexuális módon élőké.

b. A homoszexualitás segít a szövetségek kialakításában

Pl. Melanéziai, valamint a Sambia, Nambikuova, Dakomey törzseknél is bizonyított, hogy az emóciók segítik a hosszú távú kapcsolatok kialakulását és fenntartását a hasonnemű pároknál.

c. Biszexualitás gyakoribb, mint homoszexualitás

Ez a feltételezés minden kultúrában érvényesnek tűnik. Akár modern, akár ősi társadalmakban a magukat kizárólag melegnek mondó személyek aránya kisebb, mint a mindkét nemet kedvelőké. Ezen kívül a homoszexuális emóciók gyakoribbak, mint a viselkedés.

Nyugati társadalmakban a megkérdezett heteroszexuálisak 68-72%-a érzett már vágyat saját neme iránt.

A három alternatív hipotézis egyike sem nyert közvetlen bizonyítást, így nem magyarázza kizárólagosan a jelenség okát, de a mai eredmények birtokában egyiket sem vethetjük el. A legtöbb direkt bizonyíték a szövetségformáló modellt támasztja alá. Ez magyarázza legjobban a homoszexuális viselkedés flexibilitását is. Az azonos neműek közötti kooperációt megkönnyítő és erősítő homoszexuális viselkedés, habár önmagában fitness-csökkentő, indirekt módon azonban, a szövetséges „párok” hatékonyabbá válásával és jobb túlélésével növelheti a fitnesst.

Szinte minden főemlősnél létezik valamiféle homoszexualitás magatartás, és náluk is ezt a magyarázatot feltételezik.

• Gorilla ezüsthátú hím és feketehátú védence között is megfigyeltek ilyet (akár anális behatolással).
• Törpecsimpánznál a klánhoz csatlakozó nőstény keresheti idősebb, domináns nõstények védelmét, ami homoszexuális viselkedéssel is együtt járhat.
• Japán makákó nőstényeknél a koalicíók megkötését (domináns és szubdomináns nőstények között) erősíthetik szexuális aktusok.

A korai Homo evolúció során, a kisebb csoportokban, klánokban élő emberek túlélése és sikere nagyban függött a kooperációtól, a csoport együttműködésétől. A gyereknevelés hosszúsága miatt a szülők munkamegosztása nagyfokú volt, a szoptató, nevelő anya nem tudott más aktivitásokban hatékonyan részt venni. A gyakran, és sok ideig egymástól távol lévő nemeken belüli – hormonális kötődéssel megtámogatott – kooperáció tehát nagyban növelhette az együtt vadászó, gyűjtögető, stb. férfiak és nők esélyét a forrásokért való versengésben, amivel gyermekeik túlélése nagymértékben nőhetett. Tehát mint az emberi heteroszexuális kapcsolatnál, ahol a szexualitásnak feszültségoldó és kötődés-erősítõ funkciója is kialakult, a homoszexuális viselkedésformák hátterében is hasonló okokat lehet feltételeznünk. Az így kialakult preferenciák aztán, a későbbi korokban is fennmaradva, eredményezhették a történeti és mai korokban tapasztalható homo (bi-) szexuális viselkedést.