Egy új kutatás a leszbikusok, a melegek és a biszexuálisok egészségét tárja fel, és azt mutatja, hogy a helyzet a legtöbb területen hasonló, mint a heteroszexuálisoknál, de kimutattak egy marginalizálódást és egy alap kisebbségi stresszt a biszexuális nőknél.
Malterud négy másik kutatóval dolgozott együtt, ezek: Norman Anderssen, Mari Björkman, Tone Hellesund és Hilde Slåtten. A kutatás a Norvég Gyermek-, Ifjúsági és Családügyi Minisztérium megbízásából készült és „Szexuális irányultság és életminőség” címmel jelent meg.
„A hasonlóság nagyobb, mint a különbség az életminőség vonatkozásában. Ez arra utal, hogy a világ halad előre”, mondja Kirsti Malterud, aki a kutatást vezette.
„A korábbi, norvég, 1999-es jelentés a biszexuális nők életminőségéről lehangoló képet mutat. A mi kutatásunk azt mutatja, hogy annál árnyaltabb a dolog” – jelentette ki Malterud a tanulmány elkészülte után.
Legrosszabb a biszexuális nők helyzete
„Úgy látjuk, hogy a marginalizáció és kisebbségi stressz jelei a biszexuálisok csak egy kis csoportján jelenik meg. Az ebbe a csoportba tartozó egyének azonban több mentális egészségügyi problémával küzdenek, szerényebb egészségi állapotot mutatnak, ami többek közt több szexuális úton terjedő betegség hordozását is jelenti. A csoportba sorolható egyének kifejezetten magányosak és számos öngyilkossági kísérleten vannak túl. Kisebbségi komplexusuk mindezekből kifolyólag nagyon erős.” – összegzik a kutatók.
A biszexuális nőknek van a legtöbb problémája a vizsgáltak közül
„Az a kevés korábbi tanulmány, amely a biszexuálisok életminőségét kutatta, nem igazán hatolt mélyre és ebből kifolyólag nem sokat tudhattunk róluk. A jelen kutatás a talált eltéréseket az élethelyzetekben külön analizálta és különösen a nőket találta rossz helyzetben. Az eredmények azt mutatják, hogy a biszexuálisokra több figyelmet kell fordítani,, hogy ne marginizálódjanak, hanem harcoljanak tovább elfogadottságukért” – mondta a kutatás vezetője.
„A jelenlegi társadalom elérte a tűréshatárt?”
A biszexuális nők élete nehezebb, alsóbbrendűnek érzik magukat, az egészségi állapotuk sokszor már a coming out előtt rosszabb. Más tanulmányok is kimutatták, hogy bizonyos krónikus betegségeket nem kerülhetnek el, azokra ganetikailag kódoltak. A mentális egészségük is rosszabb, az öngyilkossági kísérletek száma megnő – ez két időszakban (tinikor és coming-out után) kiemelkedően magas –, emelkedik a káros alkoholfogyasztás és sokan válnak magányossá a társadalmi kirekesztés miatt.
A felmérésből az is kiderült, hogy nagyon sok biszexuális férfi és nő nem vállaja fel szexuális irányultságát a munkahelyén (78%-a a biszexuális férfiaknak és 68%-a a biszexuális nőknek). A melegeknél és leszbikusoknál ez az arány csak 18, illetve 9 százalék.
„Az a tény, hogy jónéhányuk küzd, hogy a hozzáállás megváltozzon körülöttük. Még mindig vannak olyan helyek a nyugati kultúrában, ahol az emberek, nem szeretik szexuális identitás szerint azonosítani magukat, azaz nem akarják heteroszexuálisoknak, homoszexuálisoknak vagy leszbikusoknak azonosítani magukat. A társadalom pedig elérte a tűréshatárt a melegek és a leszbikusok elfogadásával, de akkor ez így elég?” – teszi fel a kérdést Malterud. – A biszexuálisoknak biztos nem.
„Ki a palackból”
Biztos, hogy a sokszínűséget elfogadó politikára van szükség, és a társadalom még inkább befogadó kell legyen. Ezt nem az egyének kell megtegyék, hanem a társadalom maga, ennek a felelősségében mindannyian osztozunk kell.
A kutatók begyűjtöttek 274 történetet, ami a mély takargatásról szól, azaz a „a palackba zárt szellemről”. A történekek azt mutatják, hogy sok helyen annyira erős a társadalom, család, közeli ismerősök, barátok elutasítása, hogy mindent megtesznek a biszexuális egyének, hogy elrejtsék nemi irányultságikat.
A nemi irányultság
„A történetek azt mutatják, hogy itt egy komoly baj van, hogy bezárjuk a palackba a problémát, de ezzel az nem oldódik meg. Itt nem is az a kérdés, hogy felvállalják vagy nem az identitást, hanem arról, hogy a leszbikusok, amelegek és a biszexuálisok a különbözően akarnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak és ebből kifolyólag különböző dolgokat tesznek, hogy elrejtsék szexuális irányultságukat, figyelembe véve a lehetséges következményeit identitásuk felvállalásának” – tették hozzá a kutatók.
Egyéb információk a kutatásról
Ez a kutatás azért fontos, mert szilárd módszertani eljárásokkal készült, a norvég lakosság országos reprezentatív mintáján, a kutatók által toborzott nagy számú leszbikus, meleg, biszexuális és heteroszexuális egyéneken. Mindegyik irányultság ugyanazokat a kérdéseket kapta. Az eredményekről meg egy nagyszabású oslói konferenciánszámoltak be tavaly november elején.
A konfrencia nyomán már volt egy csomó pozitív visszajelzés, a jelentést árnyaltnak és tárgyilagosnak tartják. A jelentés megtárgyalása után lettek pozitív előrelépések, de sajnos nem elegendőek. A helyzet orvoslására további kutatásokra van szükség, amelyek nagyobb területeket fednek le, és természetesen az eredmények függvényében megfelelő lépésekre.
Összesítésként azt kiemelném, figyelembe véve más hasonló jellegű kutatásokat is, hogy a legkomolyabb változást a biszexuális nők megítélésénél kell elérni, mivel még a biszexuális férfiakaknál is rosszabb megítélésük van.
A belénk nevelt előítélet a biszexuális nőt egyfajta szajhaként kezeli, aki nem képes uralni a vágyait, sőt mi több annyira „ördögi”, hogy mindkét nemre szüksége van a kielégüléséhez. Ezt a helyzetet rontja még a legtöbb heteroszexuális párkapcsolatban „biszexuális identitásra ébredő” nőt a férfi partnere lenézi/lekezeli, „betegnek” tarja, hogy nem elég neki csak Ő, a férfi... Ez okozza a legkomolyab mentális kárt a biszexuális nőknek, ezt legfőképpen az bizonyítja, hogy ahol mégsem ez történik – abban a kevés esetben – a biszexuális nők még leszbikus társaiknál is kiegyensúlyozottabbakká válnak.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akár a váltott biszexuális életet élő, akár a még rosszabbul megítélt duogámiában élő biszexuális nők kitörési lehetősége a társadalmi elfogadás felé csak komoly „harccal” érhető el. Ez semmiképpen sem lesz könnyű folyamat, mert a késő középkori jezsuita fellépés nyomán minden ilyen életviteli forma teljes társadalmi elítélés alá került.
a bejegyzéshez felhasználtam a sciencedaily.com cikkét is
