Kutatásokból tudjuk, hogy a magyar társadalom még mindig
diszkriminatívan viszonyul a melegekhez (azzal kapcsolatban pedig még
vizsgálatokat sem igazán végeznek, hogy gondolkodnak pl. a
transzneműekről). A Háttér Társaság legutóbbi jelentéséből többek között
az derül ki, hogy a homoszexuálisokat nagyon elutasítja a társadalom.
Ez természetesen összefügg azzal, hogy bár az elmúlt évtizedben bővült
az LMBTQIA-emberek jogainak köre (ami aztán 2010-ben megakadt), a
szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló diszkrimináció
erősen jelen van a törvényekben, az erőszak és megkülönböztetés ellen
szóló jogszabályok nem valósulnak meg a gyakorlatban, a szakembereket
nem képzik megfelelően, a homofób és transzfób kijelentések pedig
megtűrtek a közéletben. Egy 2010-es kérdőíves kutatásban a válaszadók
91%-a értett egyet azzal, hogy a média torz képet mutat az
LMBTQIA-közösségről, de még nem készült átfogó vizsgálat arról, hogyan
jelennek meg ezek a témák a médiában. Azok az érintett emberek pedig,
akik a társadalmi szinten erősen jellemző homofóbiát belsővé teszik,
illetve fenyegetettségben élnek, könnyen elszigetelődhetnek, gyűlölik
magukat, és gyakran öngyilkosságot is megkísérelnek. Vitathatatlan, hogy
nagy szükség lenne a melegek megfelelő médiabeli megjelenítésére, és
ebben hatalmas szerepük van a játékfilmeknek. Főleg azoknak, amelyek sok
nézőhöz eljutnak. A Coming out rendezőjének, Orosz Dénesnek saját
bevallása szerint valami ilyesmi lehetett a célja, de az eredmény erősen
kétséges.
Bár a Comig out-ot többen botrányosnak
tartják, a látszat ellenére nem arról szól, hogy a homoszexuális
irányultság egy baleset hatására átalakulhat, és nem is akarja azt
sugallni, hogy a melegeket meg kellene „gyógyítani”. (Ezt úgyis elvégzik
azok a mozgalmárok
és pszichológusok, akik ún. konverziós vagy helyreállító terápiával
próbálják a melegek és biszexuálisok szexuális orientációját
megváltoztatni.) Más gond van vele, ez pedig a heteronormatív
megközelítésmód, illetve a kényszeredett politikai korrektség. Egyik sem
biztos, hogy feltűnik a jóindulatú, nem homofób nézőnek, éppen ezért is
erősítheti a már meglevő sztereotípiákat. Nem azokat a típusúakat,
amelyek szerint a meleg férfiak „nőiesen” viselkednek, undorító dolgokat
csinálnak egymással az ágyban, az életük kizárólag a szexről szól, és
rosszabb esetben még gyerekeket is abuzálnak, hanem az ennél
rejtettebben működő, normatív szintűeket.
Mundruczó Kornél 1999-es filmjével, a melegek helyett elsősorban
inkább a meleg férfiprostituáltak életét bemutató, öncélúan erőszakos
Nincsen nekem vágyam semmi-vel ellenétben a Coming out nagyon cuki film.
A szereplők szimpatikusak, még a homofób szomszéd is. (Külön
érdekesség, hogy a főszerepet az a Csányi Sándor játssza, aki Mundruczó
filmjében a prostituáltakat futtatta és egyiküknek el is vágta a
torkát.) Itt mindenki politikailag korrekt, nincsenek buzis poénok,
összekacsintások, a melegek pedig sokfélék (van, aki „férfiasabb”, van,
aki színes ingekben jár és affektál). A főhős, Vándor Erik melegjogi
aktivista, rádióműsorában lelkisegélyt nyújt a szexuális identitásukat
nehezen felvállaló embereknek és homofóbokkal küzd. Sikeres ember,
boldog párkapcsolatban él, kiegyensúlyozott, figyelmes. Semmilyen
elítélendő dolgot nem tesz, „rendes ember”; nem kell attól félnünk, hogy
rossz színben tüntetné fel az általa képviselt csoportot. Bár nem
értenek mindenben egyet a párjával, Balázzsal (ami megint azt mutatja,
hogy ők is emberek), jól kijönnek egymással, és szeretnének
összeházasodni. „Végre van egy film, ami széles közönséghez szól, és szeretetre méltó emberekként ábrázolja a melegeket.” – mondja
a rendező. Igen, ráadásul kiderül, hogy ők is olyanok, mint mi, a
többség. És pont ez az első nagy probléma. Ez ugyanis bizonyos
szempontból a többséginek tartott heteroszexuális álláspont kifejezése:
nem utáljuk ugyan a melegeket (igaz, a többi szexuális irányultságról
nem akarunk tudni), de felülről, egy domináns nézőpontból vizsgáljuk
meg, betartják-e a többségi társadalom normáit. Bizonygatnunk kell, hogy
ők is normálisak, átlagos életet élnek, nem viselkednek
megbotránkoztatóan. Míg a Nincsen nekem vágyam semmi-ben a meleg férfiak
a nonkonform módon viselkedő, hazudozni kényszerülő, pszichésen zavart
emberek sztereotípiáját testesítik meg teljesen elidegenítő módon, addig
Orosz Dénes filmjében mindenki annyira kedves és jó, hogy ettől válik
teljesen hiteltelenné.
A másik probléma a Coming out-tal a masszívan jelenlevő
heteronormatív szemlélet. Bár Kinsey már az 1920-as és 30-as években
végzett vizsgálatai alapján arra a felismerésre jutott, hogy a homo- és
heteroszexualitás nem két élesen elkülönülő kategória, hanem fokozatok
kérdése, a film készítői nem vesznek tudomást az átmenetek és az
átjárhatóság létezéséről. Valaki vagy meleg, vagy hetero, más lehetőség
nincs. A homoszexualitás magyarázatára sokféle elmélet létezik. Vannak,
akik szocializációs okoknak tulajdonítják a kialakulását, mások a
csábításelmélettel magyarázzák, megint mások szerint egyszerűen döntés,
vagy valamilyen idegrendszeri-, hormonális-, genetikai tényező
következménye. Alapvetően a szexuális irányultság a kutatók (és persze a
laikusok) egyik nagy csoportja szerint veleszületett, a másik csoport
szerint pedig társadalmi konstrukció, és nem egy állandó identitás. A
filmben kizárólag az a nézőpont jelenik meg, ami szerint a szexuális
irányultság veleszületett, nem választható. A nyomatékosítás kedvéért
még Czeizel Endre is megszólal, és a férfi homoszexualitásra hajlamosító
génről tart
kiselőadást. Lehet, hogy egyesek szerint a genetikai determináltság
elmélete segít leküzdeni a homofóbiát, de ez a magyarázat, vagy akár
önmagában az okok keresése megint csak a heteroszexuális társadalom
igényeiről szól. Elsősorban a domináns kultúra érdeke, hogy megnyugtató
kategóriákba rendezze a másképp viselkedőket, letudva ezzel a szabad
választás felmerülésének lehetőségét is. Ha LMBTQIA-embernek lenni nem
tudatos döntés eredménye, akkor „mi” nem vagyunk veszélyben, „rájuk”
pedig nem kell haragudnunk, hiszen nem tehetnek arról, hogy ilyenek. A
film ezt sugallja.
A Coming out a szexuális irányultsághoz hasonlóan a nemi identitást, a
nemi szerepeket is binárisan mutatja be. Ezzel együtt természetesen a
kettő összefüggését is: vagyis amikor Erik heterová válik, kizárólag nő
lehet romantikus érzelmei tárgya, mégpedig Linda, aki a balesetet
okozta. Az ütközés előtt Eriknek rendes meleg férfiként csak férfiakkal
volt kapcsolata, a női meztelenség kizárólag a baleset után hat rá.
Linda „férfias”: a lakásán rendetlenség van, bokszol és motorozik,
hangos, nem fél a pókoktól, határozott, asszertív, hamburgert eszik és
sört iszik, míg Erik salátát, üdítőt kér az étteremben, és nagyon
visszafogottan viselkedik. Ezt a nemi „szerepcserét” a filmkészítők
viccesnek szánták, vagyis lehetséges nem hagyományos módon viselkedni,
de az mindenképpen feltűnő és megmosolyogtató. Erik megállapítása, ami
szerint egy heteroszexuális férfi is szeretheti a citromos sört és
utálhatja a focit, szintén ezt a kétpólusú felfogást erősíti. A
hagyományos férfi-nő kapcsolat érdekében Linda megpróbál „igazi nőként”
viselkedni: levest főz Eriknek és még a virágot is hajlandó lenne
elfogadni. Ráadásul egy, Linda és Erik között zajló párbeszéddel azt a
közkeletű sztereotípiát erősíti a film, ami szerint a melegeknél (és
valószínűleg a leszbikusoknál, biszexuálisoknál) le vannak osztva a
szerepek az ágyban („– Mi maga, kislány? – Csillagom, soha nem én vagyok a kislány”).
Ez a kérdés első látásra is nagyon előítéletes, diszkriminatív,
megalázó és bántóan bizalmaskodó. Mélyebb szinten pedig azért problémás,
mert ha a nem heteroszexuális kapcsolatot csak a genderalapú normák egy
kicsit különc formájának tekintjük, azzal fenntartjuk a bináris nemi identitást és a heteroszexualitás felsőbbrendűségét.
A Coming out-ban ráadásul szinte csak férfiak szerepelnek. A meleg
férfiaknak nincsenek leszbikus, heteroszexuális, vagy bármilyen más
szexuális irányultságú női barátaik. Sőt, ismerőseik se nagyon. Nők
elsősorban tárgyiasítva jelennek meg ebben a filmben (is): ezt
legerősebben az a kép fejezi ki, amikor a félmeztelen, tökéletes testű
nők belibbennek egy fotózásra. Erik heteroszexuálissá válásához is
szükség van egy nőre, akibe beleszeret; ilyen értelemben Linda, a film
legfontosabb női szereplője is csak egy eszköz. A bulin csókolózó női
páros is valószínűleg inkább a hetero férfiak fantáziájára hat, és nem a
szexuális identitás egy alternatíváját mutatja be.
Összességében ez a film tehát hiába akar elfogadást sugallni, nem
igazán sikerül neki. A nemi szerepek, az identitás és a szexuális
irányultságok konzervatívan, heteronormatív szemszögből jelennek meg
benne. Ezért valószínűleg nem fog segíteni sem abban, hogy a meleg
férfiak fel merjék vállalni magukat, sem abban, hogy társadalom
viszonyulása pozitív irányba változzon. Ráadásul annak ellenére, hogy
közönségfilm, nem vicces és nem szórakoztató, sőt, néha kifejezetten
unalmas.
forrás: sajatszoba.hu
