Hányféle orgazmus van a nőknél? Freud annak idején kétféle orgazmusról beszélt: a csikló ingerlése révén
kiváltott (klitorális) és a közösülésben létrejövő, ún. hüvelyi
(vaginális) orgazmusról. Szerinte az előbbi az éretlenebb, gyerekesebb,
az utóbbi pedig az érett, felnőtt változata a kielégülésnek.
Ezt az elméletet már az ő korában is sokan kétségbe vonták.
Masters és
Johnson pedig műszeres vizsgálatokkal kimutatta, hogy akár a csikló
ingerlése révén, akár közösüléssel elégül ki egy nő, fiziológiailag mindig ugyanaz
történik: a hüvelyizmok ritmikus összehúzódásai oldják föl a szexuális
feszültséget, hozzák meg a kielégülést. Ugyanakkor az orgazmus megélése nem különbözik a hetero-, homo- és biszexuális identitású nőknél.
A legutóbbi évtizedben az orgazmuselmélet továbbfejlődött. A kutatók az
orgazmus különféle forrásait és megnyilvánulásait fedezték fel, például a
szex, csiklón és a hüvelyen kívül az említett mirigyek vagy a méh
szerepét (nem beszélve egyéb testrészekről). Sokan mindent megtesznek annak érdekében, hogy szex, aktus során
eljussanak az orgazmushoz, mivel kizárólag ezt a módot tekintik
normálisnak. Ha az egyén esetleg ismeri is az orgazmus kiváltásának
egyéb módjait, így például a csikló ingerlését, akkor is mindent megtesz
a hüvelyi orgazmus érdekében, mivel azt „magasabb rendűnek” tekinti. Ez
abból fakad, hogy sokan a nemi aktust hibásan, magával az orgazmussal
azonosítják, továbbá ma is hatnak még azok a régi nézetek, miszerint a
klitorális orgazmus „éretlenségre” vall, csak a hüvelyi orgazmus
tekinthető „érettnek és teljesnek”.
Az igazság az, hogy a nemi aktus
során a nőknek csak 10-15%-a jut el az orgazmushoz. Ez bizonyos
fiziológiai adottságokhoz kötődik, a hüvely ebben az esetben jobban
reagál a szexuális ingerekre, és eltérő képet mutatna a pszichikai
élmények is (fokozottabb pszichikai érzések). A jelek szerint a női
orgazmus is nagyon variábilis és egyéni. Különböző hatások alakítják a
nő orgazmuskészségét és kielégülési szokásait (ha egyáltalán kialakulnak
ilyenek). Ennek megfelelően a testi megnyilvánulások is különbözőek.
Megfigyelték például, hogy a G-zóna ingerlésekor a hüvelyizmok
ellazulnak, nem alakul ki a hüvely ingerlésekor a hüvely alsó felének –
Masters és Johnson által megfigyelt – szűkülete (az ún. orgasztikus
mandzsetta). Nincs tágulat sem a hüvely belsejében. Ehelyett a méh
lehajlik és összenyomja a hüvely felső részét.
Ráadásul a méhet, a húgyhólyagot és az említett mirigyeket más idegek
vezérlik, mint a nemi szerv többi részét. A „kétbeidegzéses” elmélet
szerint a női orgazmus így eltérő beidegzések igénybevételével is
létrejöhet. Nem árt azonban hangsúlyozni, hogy egyelőre ez az elmélet is
inkább csak hipotézis, amit alaposabb vizsgálatokkal kellene igazolni.
Az emberi idegrendszer plaszticitása, rugalmas alkalmazkodóképessége
mindenesetre nem zárja ki, hogy az orgazmus testi megnyilvánulásai igen
különbözőek legyenek. Az ingerforrások különbözősége és a szexuális
izgalom eltérő megnyilvánulásai sem változtatnak azonban azon, hogy az
orgazmus fiziológiai lényege a hüvely (pina, vagina) körüli izmok
ritmikus összehúzódása. Ugyanígy bármilyen eredetű orgazmusnál
megtalálhatjuk a légzés, a szívdobogás és a vérnyomás fokozódását, a
ritmikus mozgást, izomfeszülést, s még jó néhány közös jellemzőt.
Akkor hát hányféle orgazmus is van a nőknél? Ahogy vesszük. Joggal
mondhatnánk, hogy sokféle – mármint eredetére, testi megnyilvánulásaira
és lelki átélésére nézve sokféle. De ugyanilyen joggal mondhatjuk azt
is, hogy a sokféleséget nagy egységbe foglalja néhány alapvető testi
jellemző, továbbá a kielégülés érzése és tudata.
A híres amerikai „Hite-jelentés” az állítja, hogy kizárólag a csikó
ingerlésével váltható ki orgazmus, ezért a nő szexuális szempontból
önellátónak tekinthető. E jelentés „jól jött” a szélsőséges
nőmozgalomnak. Nálunk ez a megállapítás nem tett szert különösebb
népszerűségre, sok nőnek inkább kisebbségi érzése van, amiatt, hogy csak
így jut el az orgazmushoz.
Minthogy pedig a szexualitás, a a nemi életet élő ember fő jellemzője a
változatosság igénye, jó, ha az orgazmus is változatos, mind eredetére,
mind egyéb tényezőire nézve. Erre tudatosan is lehet törekedni.
Különösen fontos lenne ez azoknál, akik ismerethiány, időhiány vagy
egyéb „súlyos” okok folytán engedték szokások sablonjai közé szorulni,
vagy éppen elcsenevészedni nemi életüket.
Jó tehát, ha valaki többféleképpen tud kielégülni: akár a csikló kézzel
vagy szájjal ingerlésével, akár vaginális vagy anális közösüléssel, ami
éppen a G-zónat ingerlése révén lehet hatásos. Utóbbinál az időtartam
éppúgy döntő tényező lehet, mint a testtartás.
A férfiak leginkább akkor érnek el orgazmust, ha a szex vaginális
közösülést is tartalmaz, a nők abban az esetben, ha a szex többféle
felvonásból áll össze. Sok olyan nő van, aki nem él át orgazmust, mégis
örömet talál a nem aktusban, boldognak érzi magát. Az egyesülés tudata, a
kedveskedések, a partner viselkedése, a szerelembe vetett hit pótolják
számukra az orgazmus hiányát.
Az anorgazmia (orgazmushiány) akkor jelent problémát, ha a nő keserű
tapasztalatként éli meg, ami negatív hatással jár a kapcsolat
harmóniájára is. Az orgazmus feltétlenül szükséges voltának napjainkban
oly erővel érvényesülő téveszméje ott rejlik számos komplexus, feszült
lelkiállapot mögött, károsan deformálva a szexuális életet. Ez a
szemlélet az orgazmus hajszolását eredményezheti, melynek nagyszámú
negatív következménye lehet: elégedetlenség a nemi élettel, a szexuális
reakciók visszafejlődése, a partner, illetve partnernő bűntudatának
kialakulása, kiábrándulás a kapcsolatból stb.
