I. rész:
A női homoszexualitás sokrétű jelenség. Senki nem születik leszbikusnak. Az érintett nők
számára a homoszexuális vágy gyakran olyasvalami, ami a lelkük mélyére nyúlik vissza. De
mi rejlik mögötte? A következő cikk a leszbikus érzés belső megértéséhez mutat utat. A
bemutatott tények nem jellemzőek okvetlenül minden homoszexuális irányultságú nőre, de
mégis sokakra közülük.
Egy terapeuta tapasztalatai
Elaine V. Siegel, a női homoszexualitás kezelése terén nagy tapasztalattal rendelkező
pszichoterapeuta a Weibliche Homosexualität (Női homoszexualitás) című könyvében
tárgyalja ezt a témát.
Egy amerikai egyetem leszbikus központja arra kérte Siegelt, hogy a központtal kapcsolatban
álló nők számára kínáljon terápiás lehetőséget. Hamarosan egy sor leszbikusként élő nő
jelentkezett nála. Ezek a nők félelmekkel, kapcsolati problémákkal keresték meg Siegelt, nem
leszbikus életmódjukkal kapcsolatban.
A nőkkel való találkozás során Siegel azzal szembesült, hogy az élettörténetük nagy
hasonlóságokat mutat, illetve, hogy fontos volt számukra, hogy a leszbikus életformát a
heteroszexuális életformával szemben idealizálják. Ezen kívül találkozott súlyos belső
szenvedéseikkel, melyeket – felületesen szemlélve – a környezettel való konfliktusok,
valójában viszont sokkal inkább megoldatlan belső pszichés konfliktusok okoztak.
A kezelt nők több mint fele heteroszexuális lett. A leszbikus központ vezetősége Siegel
szemére vetette, hogy „elárulta a testvéreit” és nem küldtek hozzá több klienst.
Siegel azt írja ezekről a nőkről: „Más paciensekhez hasonlóan nem az volt az elsődleges
célom, hogy „meggyógyítsam” őket vagy lebeszéljem az életmódjukról; feladatom abban állt,
hogy meghallgassam őket, és érzelmileg jelen legyek.
Jóllehet a homoszexualitást soha nem értelmeztem betegségként, mégis ezen nők fele
heteroszexuális lett.(…)
Az idő haladtával a nehézségeiket olyan fejlődési zavarként fogtam fel, melyek kizárták a
heteroszexuális tárgyválasztást. (…) Mégis liberális, szabad gondolkozású nőként nem volt-e
árulás az alapvető felfogásommal szemben az, hogy a homoszexualitást egy nem normális
fejlődés eredményeként értelmezem? De amikor a pszichoanalitikus elmélet és gyakorlat
szemszögből vizsgáltam klienseim esetét, hamarosan felismertem, hogy nem szabad hagynom
magam becsapni, nem tekinthetem a női homoszexualitást normális életmódnak. Ez a nézet ugyanis olyan merev állapotba szorított volna be engem és a pácienseimet is, hogy abban
minden változási lehetőség kizárt lett volna. (...)
Néhányan azt állítják, hogy a homoszexualitást „normalizálni” kellene. Ezen a véleményen
voltam néhány évvel ezelőtt magam is, mindaddig, amíg az itt (a könyvében) bemutatott
kliensek mást nem mutattak nekem.”
Elaine Siegel a 80-as években írta meg a könyvét. Ma a politikai korrektség lényegesen
nagyobb nyomást gyakorol a terapeutákra és az érintettekre, mint akkoriban. Azon nőknek és
férfiaknak, akik a homoszexuális érzéseikre keresik a választ és a heteroszexualitás irányába
tennének lépéseket, sokkal nehezebb dolguk van. De ami az e tárgyban folytatott vitát illeti, a
következő részben összegyűjtött információkat ez idáig nem tudták cáfolni.
A homoszexualitás mint tünet
Számos kutatás és terapeutikus tapasztalat utal arra, hogy a homoszexuális érzület valójában
egy tünet, mely a gyermekkorban gyökerezik. Mélylélektani szempontból nézve a női
homoszexualitás az anyához való kötődés utáni kielégítetlen szükséglettel, a saját női identitás
keresésével és a másik nemhez való közelséggel kapcsolatos félelemmel áll összefüggésben.
A fejlődésben központi szerepet játszik az anyához való kötődés kora gyermekkori elvesztése4
és más kapcsolati sérülések. Hozzájárulhatnak biológiai tényezők, mint a gyermek
veleszületett nagyfokú érzékenysége, vagy szexuális zaklatás is szerepet játszhat. Ezek
hatására a lánygyermekben mély bizonytalanság és belső zavar alakul ki, hogy ki ő és mi a
belső, női identitása. A homoszexuális vágyban – például, hogy nőként lehetőleg egy másik
nővel olvadjon össze – a fájdalmakkal szembeni tudattalan védekezés jut kifejezésre, amelyek
mélyre nyúló önbizonytalanságból erednek.
Mivel a homoszexuális irányultságú nők nem tudtak eléggé azonosulni az anyával, és mert
később sem tapasztaltak meg pozitív női megerősítést, ezért nem tudták női identitásukat
teljessé tenni. Legbelül, tudat alatt egy tátongó sebet éreznek. Felnőttként a partnerükben
keresik hasonmásukat, amivel kitölthetik a sebet: A homoszexuális nők olyan módon
próbálják „gyógyítani” saját, nem teljesnek érzékelt identitásukat, hogy keresik egy másik
nővel az összeolvadás lehetőségét. A homoszexualitás „a másik nő nőiessége által a saját
nőiség megtapasztalására” tett hiábavaló kísérlet.” A másik nő nőiességét eközben gyakran
idealizálják.
Példa
Egy nő meséli: „Egy kis farmon nőttem fel. Édesanyámnak sosem volt rám ideje, amikor kicsi
voltam, gyakran egyedül hagyott a járókában. Úgy tűnt, mintha hozzászoktam volna az
egyedülléthez.
Volt egy bátyám és egy nővérem, de én voltam apa kedvence. Mindenesetre én voltam az, aki
apám érzelmi szükségleteit teljesíteni tudta. Édesanyám féltékeny volt a ’különleges’
kapcsolatunkra.
Félig fiúként nőttem fel. Úgy tűnt, anyám támogatja ezt. Nem igazán volt gondoskodó, nem
emlékszem, hogy valaha az ölébe vett volna, vígasztalt volna. Édesanyám nemigen volt nőies.
Úgy vélem, nem szeretett nő lenni. Azt gondolta, a nők gyengék.
A belső üresség és sötét lyuk mellett egy idősebb fiú szexuálisan molesztált. Akkoriban hét
éves voltam. Kezdetben jó érzést okozott nekem ez a fiú, de később megalázott és elutasított.
Megesküdtem, hogy soha többé nem engedek közel magamhoz senkit. Gyűlöltem, hogy lány
vagyok, és a női létet gyengeségnek tartottam.
Később, a főiskolán találkoztam egy lánnyal, aki kedves volt hozzám, törődött velem. Sírt,
amikor elmeséltem neki, hogy erőszakoltak. A következő barátnőm a karjaiban tartott, és
megvigasztalt, amikor szomorú voltam. Leszbikusként élt. És én? Én is leszbikus voltam?
Csak annyit tudtam, hogy egész életemben egy ilyen kapcsolatra vágytam.
Ez a rövid életrajz dióhéjban írja le azokat a családon belüli kapcsolati dinamikákat és
sérüléseket, amelyek a homoszexuális érzések kialakulásában sok nő esetében központi
szerepet játszanak. Itt csak felsejlik a gyakori magárahagyottság miatt az anyához való biztos
kötődés korai elvesztése, a gyermek szükségleteire adott nem elég érzékeny anyai válasz, és
az ebből eredő, gyermekre jellemző mély önbizonytalanság és a nem-létezés érzése. Az anya-
gyermek kapcsolatban fellépő kötődésvesztés sok esetben rendkívül nehezen érzékelhető, de
ennek ellenére a későbbi homoszexuális érzések sarokpontja. Valószínűleg a nemi erőszak
nélkül is hasonló irányba ment volna a történet, mint ahogy ezt ez a nő leírta. A nemi erőszak
egy további támadás volt az önértékelésében és önazonosságában már sérült lány integritása
ellen.
Fejlődés-pszichológiai tényezők
Az alább összefoglalt kutatási eredmények a legtöbb esetben felnőtt nők beszámolóira
alapulnak és nem mindig terápiás kezelés keretein belül fogalmazódtak meg. A nők maguk
mondják: Ez az életemre meghatározóan hatott. Ezek életem legfontosabb tapasztalatai. Ettől
szenvedtem leginkább.
Ebből viszont nem vonható le fordítva, hogy minden gyermek, akinek hasonló gyermekkori
tapasztalatai vannak, később homoszexuális lesz. Ehhez a homoszexualitás jelensége túl
összetett. Olyan kapcsolati tapasztalat ez, amelyben a gyermek aktív szerepet tölt be. Ha
például testvéreket kérdeznek meg, akkor ők hasonló családi helyzetre gyakran egészen
másképp reagálnak. Az egyik gyermeknek egy bizonyos helyzet félelmet okoz, amíg a
másiknak nem. Egy ellenállóbb természetű gyermek bizonyos történéseket könnyebben
dolgoz fel, mint az, aki érzékenyen reagál kapcsolati zavarokra.
Tehát azon is múlik, hogyan érzékel, dolgoz fel, tesz magáévá egy gyermek bizonyos
helyzeteket, milyen következtetéseket von le belőlük, és adott esetben milyen döntéseket hoz.
Az, hogy egy gyermek kötődésvesztést és más kapcsolati sérüléseket él meg, még nem jelenti,
hogy a szülei ne szerették volna. A legtöbb esetben a szülők szeretik a gyermeket – amennyire
tőlük telik. De saját komplexusaik nem jól figyeltek a gyermekre, és így a lánygyermek már
nagyon korán mély belső elhagyatottságnak volt kitéve.
Nem vezet minden gyermekkorban gyökerező megoldatlan kapcsolati probléma
homoszexualitáshoz, de gyakran vannak olyan következményei, mint például: krónikus
depresszió, félelmek, szenvedélybetegségekre való hajlam, önértékelési problémák, általános
kapcsolati problémák, promiszkuitás és egyebek. Ezek a következmények gyakrabban
fordulnak elő homoszexuális életformában élő embereknél, mint a lakosság többségénél. A
homoszexuális vágy és viselkedés csak egy további, lehetséges következmény.
A legfontosabb fejlődéspszichológiai tényezőket a következőképpen lehet összefoglalni:
- Kora gyermekkorban elszenvedett kötődésvesztés az anya és a gyermek között (saját identitás): Anya nem mutatta meg nekem, ki vagyok.
- Az anyával való azonosulási hiány (nemi identitás): Anya és az, amit képvisel, nem fontos.
- Kapcsolat az apával: Apa kis segítője
- lánybarátságok hiánya: Nem tartozom oda
- szexuális erőszak: lánynak lenni nem jó
