banner

2013. július 31., szerda

Christl Ruth Vonholdt: Női homoszexualitás mélypszichológiai szemszögből I.

A tanulmányt – hossza miatt – 3 részre bontva teszem közzé.

I. rész:

A női homoszexualitás sokrétű jelenség. Senki nem születik leszbikusnak. Az érintett nők számára a homoszexuális vágy gyakran olyasvalami, ami a lelkük mélyére nyúlik vissza. De mi rejlik mögötte? A következő cikk a leszbikus érzés belső megértéséhez mutat utat. A bemutatott tények nem jellemzőek okvetlenül minden homoszexuális irányultságú nőre, de mégis sokakra közülük.

Egy terapeuta tapasztalatai
Elaine V. Siegel, a női homoszexualitás kezelése terén nagy tapasztalattal rendelkező pszichoterapeuta a Weibliche Homosexualität (Női homoszexualitás) című könyvében tárgyalja ezt a témát.
Egy amerikai egyetem leszbikus központja arra kérte Siegelt, hogy a központtal kapcsolatban álló nők számára kínáljon terápiás lehetőséget. Hamarosan egy sor leszbikusként élő nő jelentkezett nála. Ezek a nők félelmekkel, kapcsolati problémákkal keresték meg Siegelt, nem leszbikus életmódjukkal kapcsolatban.

A nőkkel való találkozás során Siegel azzal szembesült, hogy az élettörténetük nagy hasonlóságokat mutat, illetve, hogy fontos volt számukra, hogy a leszbikus életformát a heteroszexuális életformával szemben idealizálják. Ezen kívül találkozott súlyos belső szenvedéseikkel, melyeket – felületesen szemlélve – a környezettel való konfliktusok, valójában viszont sokkal inkább megoldatlan belső pszichés konfliktusok okoztak. A kezelt nők több mint fele heteroszexuális lett. A leszbikus központ vezetősége Siegel szemére vetette, hogy „elárulta a testvéreit” és nem küldtek hozzá több klienst. Siegel azt írja ezekről a nőkről: „Más paciensekhez hasonlóan nem az volt az elsődleges célom, hogy „meggyógyítsam” őket vagy lebeszéljem az életmódjukról; feladatom abban állt, hogy meghallgassam őket, és érzelmileg jelen legyek.

Jóllehet a homoszexualitást soha nem értelmeztem betegségként, mégis ezen nők fele heteroszexuális lett.(…)

Az idő haladtával a nehézségeiket olyan fejlődési zavarként fogtam fel, melyek kizárták a heteroszexuális tárgyválasztást. (…) Mégis liberális, szabad gondolkozású nőként nem volt-e árulás az alapvető felfogásommal szemben az, hogy a homoszexualitást egy nem normális fejlődés eredményeként értelmezem? De amikor a pszichoanalitikus elmélet és gyakorlat szemszögből vizsgáltam klienseim esetét, hamarosan felismertem, hogy nem szabad hagynom magam becsapni, nem tekinthetem a női homoszexualitást normális életmódnak. Ez a nézet ugyanis olyan merev állapotba szorított volna be engem és a pácienseimet is, hogy abban minden változási lehetőség kizárt lett volna. (...)

Néhányan azt állítják, hogy a homoszexualitást „normalizálni” kellene. Ezen a véleményen voltam néhány évvel ezelőtt magam is, mindaddig, amíg az itt (a könyvében) bemutatott kliensek mást nem mutattak nekem.”

Elaine Siegel a 80-as években írta meg a könyvét. Ma a politikai korrektség lényegesen nagyobb nyomást gyakorol a terapeutákra és az érintettekre, mint akkoriban. Azon nőknek és férfiaknak, akik a homoszexuális érzéseikre keresik a választ és a heteroszexualitás irányába tennének lépéseket, sokkal nehezebb dolguk van. De ami az e tárgyban folytatott vitát illeti, a következő részben összegyűjtött információkat ez idáig nem tudták cáfolni.

A homoszexualitás mint tünet
Számos kutatás és terapeutikus tapasztalat utal arra, hogy a homoszexuális érzület valójában egy tünet, mely a gyermekkorban gyökerezik. Mélylélektani szempontból nézve a női homoszexualitás az anyához való kötődés utáni kielégítetlen szükséglettel, a saját női identitás keresésével és a másik nemhez való közelséggel kapcsolatos félelemmel áll összefüggésben. A fejlődésben központi szerepet játszik az anyához való kötődés kora gyermekkori elvesztése4 és más kapcsolati sérülések. Hozzájárulhatnak biológiai tényezők, mint a gyermek veleszületett nagyfokú érzékenysége, vagy szexuális zaklatás is szerepet játszhat. Ezek hatására a lánygyermekben mély bizonytalanság és belső zavar alakul ki, hogy ki ő és mi a belső, női identitása. A homoszexuális vágyban – például, hogy nőként lehetőleg egy másik nővel olvadjon össze – a fájdalmakkal szembeni tudattalan védekezés jut kifejezésre, amelyek mélyre nyúló önbizonytalanságból erednek.

Mivel a homoszexuális irányultságú nők nem tudtak eléggé azonosulni az anyával, és mert később sem tapasztaltak meg pozitív női megerősítést, ezért nem tudták női identitásukat teljessé tenni. Legbelül, tudat alatt egy tátongó sebet éreznek. Felnőttként a partnerükben keresik hasonmásukat, amivel kitölthetik a sebet: A homoszexuális nők olyan módon próbálják „gyógyítani” saját, nem teljesnek érzékelt identitásukat, hogy keresik egy másik nővel az összeolvadás lehetőségét. A homoszexualitás „a másik nő nőiessége által a saját nőiség megtapasztalására” tett hiábavaló kísérlet.” A másik nő nőiességét eközben gyakran idealizálják.

Példa
Egy nő meséli: „Egy kis farmon nőttem fel. Édesanyámnak sosem volt rám ideje, amikor kicsi voltam, gyakran egyedül hagyott a járókában. Úgy tűnt, mintha hozzászoktam volna az egyedülléthez.

Volt egy bátyám és egy nővérem, de én voltam apa kedvence. Mindenesetre én voltam az, aki apám érzelmi szükségleteit teljesíteni tudta. Édesanyám féltékeny volt a ’különleges’ kapcsolatunkra.

Félig fiúként nőttem fel. Úgy tűnt, anyám támogatja ezt. Nem igazán volt gondoskodó, nem emlékszem, hogy valaha az ölébe vett volna, vígasztalt volna. Édesanyám nemigen volt nőies. Úgy vélem, nem szeretett nő lenni. Azt gondolta, a nők gyengék.

A belső üresség és sötét lyuk mellett egy idősebb fiú szexuálisan molesztált. Akkoriban hét éves voltam. Kezdetben jó érzést okozott nekem ez a fiú, de később megalázott és elutasított. Megesküdtem, hogy soha többé nem engedek közel magamhoz senkit. Gyűlöltem, hogy lány vagyok, és a női létet gyengeségnek tartottam.

Később, a főiskolán találkoztam egy lánnyal, aki kedves volt hozzám, törődött velem. Sírt, amikor elmeséltem neki, hogy erőszakoltak. A következő barátnőm a karjaiban tartott, és megvigasztalt, amikor szomorú voltam. Leszbikusként élt. És én? Én is leszbikus voltam? Csak annyit tudtam, hogy egész életemben egy ilyen kapcsolatra vágytam.

Ez a rövid életrajz dióhéjban írja le azokat a családon belüli kapcsolati dinamikákat és sérüléseket, amelyek a homoszexuális érzések kialakulásában sok nő esetében központi szerepet játszanak. Itt csak felsejlik a gyakori magárahagyottság miatt az anyához való biztos kötődés korai elvesztése, a gyermek szükségleteire adott nem elég érzékeny anyai válasz, és az ebből eredő, gyermekre jellemző mély önbizonytalanság és a nem-létezés érzése. Az anya- gyermek kapcsolatban fellépő kötődésvesztés sok esetben rendkívül nehezen érzékelhető, de ennek ellenére a későbbi homoszexuális érzések sarokpontja. Valószínűleg a nemi erőszak nélkül is hasonló irányba ment volna a történet, mint ahogy ezt ez a nő leírta. A nemi erőszak egy további támadás volt az önértékelésében és önazonosságában már sérült lány integritása ellen.

Fejlődés-pszichológiai tényezők
Az alább összefoglalt kutatási eredmények a legtöbb esetben felnőtt nők beszámolóira alapulnak és nem mindig terápiás kezelés keretein belül fogalmazódtak meg. A nők maguk mondják: Ez az életemre meghatározóan hatott. Ezek életem legfontosabb tapasztalatai. Ettől szenvedtem leginkább.

Ebből viszont nem vonható le fordítva, hogy minden gyermek, akinek hasonló gyermekkori tapasztalatai vannak, később homoszexuális lesz. Ehhez a homoszexualitás jelensége túl összetett. Olyan kapcsolati tapasztalat ez, amelyben a gyermek aktív szerepet tölt be. Ha például testvéreket kérdeznek meg, akkor ők hasonló családi helyzetre gyakran egészen másképp reagálnak. Az egyik gyermeknek egy bizonyos helyzet félelmet okoz, amíg a másiknak nem. Egy ellenállóbb természetű gyermek bizonyos történéseket könnyebben dolgoz fel, mint az, aki érzékenyen reagál kapcsolati zavarokra.

Tehát azon is múlik, hogyan érzékel, dolgoz fel, tesz magáévá egy gyermek bizonyos helyzeteket, milyen következtetéseket von le belőlük, és adott esetben milyen döntéseket hoz. Az, hogy egy gyermek kötődésvesztést és más kapcsolati sérüléseket él meg, még nem jelenti, hogy a szülei ne szerették volna. A legtöbb esetben a szülők szeretik a gyermeket – amennyire tőlük telik. De saját komplexusaik nem jól figyeltek a gyermekre, és így a lánygyermek már nagyon korán mély belső elhagyatottságnak volt kitéve.

Nem vezet minden gyermekkorban gyökerező megoldatlan kapcsolati probléma homoszexualitáshoz, de gyakran vannak olyan következményei, mint például: krónikus depresszió, félelmek, szenvedélybetegségekre való hajlam, önértékelési problémák, általános kapcsolati problémák, promiszkuitás és egyebek. Ezek a következmények gyakrabban fordulnak elő homoszexuális életformában élő embereknél, mint a lakosság többségénél. A homoszexuális vágy és viselkedés csak egy további, lehetséges következmény.

A legfontosabb fejlődéspszichológiai tényezőket a következőképpen lehet összefoglalni:
  1. Kora gyermekkorban elszenvedett kötődésvesztés az anya és a gyermek között (saját identitás): Anya nem mutatta meg nekem, ki vagyok.
  2. Az anyával való azonosulási hiány (nemi identitás): Anya és az, amit képvisel, nem fontos.
  3. Kapcsolat az apával: Apa kis segítője
  4. lánybarátságok hiánya: Nem tartozom oda
  5. szexuális erőszak: lánynak lenni nem jó

Ezek, a homoszexuális irányultságú nők élettörténetében újra és újra visszatérő tényezők számos összetevőből állnak, amelyek mindegyik nőnél másképpen néznek ki, és egymást kölcsönösen befolyásolják.

II. rész ITT olvasható
III. rész ITT olvasható