A kutatást a Patent Egyesület 2007-ben végzte, és a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű(LMBT) emberek ellen az elmúlt öt évben elkövetett jogsértéseket feltáró kutatásának eredményeit mutatja be. A kutatás során az egyesület munkatársa 20 fővel készített interjút, ezek alapján 15 esettanulmány és 2 helyzetelemzés került ebbe az összefoglalóba.
Jellemző esetek
Több olyan diszkriminációs esettel is találkoztunk, amely a külföldi kutatások és a korábbi magyarországi kutatások fényében jellemzőnek mondható: egy szolgáltató általi diszkriminációs esetet, amikor egy meleg párt azért akartak kiküldeni egy koncertről, mert csókolóztak; vagy egy transzszexuális diákot e tulajdonsága miatt támadott meg fizikailag tanárja az iskolában, de az is tipikus, hogy egy biszexuális nőt azért zaklatott a munkatársa, végül elüldözve a munkahelyéről, mert megtalált egy neki tulajdonított leszbikus társkereső hirdetést.
Két nagy nyilvánosságot kapott eset lényegi eseményeit is bemutatja ez a kiadvány: a Károli Gáspár Református Egyetemről kirúgott bizonytalan szexuális érdeklődésű férfi esetét, és a 2007-es büszkeségnapi felvonulás elleni támadásokat és az ennek során tapasztalt rendőri hanyagságot.
Több olyan diszkriminációs esettel is találkoztunk, amely a külföldi kutatások és a korábbi magyarországi kutatások fényében jellemzőnek mondható: egy szolgáltató általi diszkriminációs esetet, amikor egy meleg párt azért akartak kiküldeni egy koncertről, mert csókolóztak; vagy egy transzszexuális diákot e tulajdonsága miatt támadott meg fizikailag tanárja az iskolában, de az is tipikus, hogy egy biszexuális nőt azért zaklatott a munkatársa, végül elüldözve a munkahelyéről, mert megtalált egy neki tulajdonított leszbikus társkereső hirdetést.
Két nagy nyilvánosságot kapott eset lényegi eseményeit is bemutatja ez a kiadvány: a Károli Gáspár Református Egyetemről kirúgott bizonytalan szexuális érdeklődésű férfi esetét, és a 2007-es büszkeségnapi felvonulás elleni támadásokat és az ennek során tapasztalt rendőri hanyagságot.
Az LMBT emberek diszkriminációjának olyan fajtáival is foglalkozott a kutatás, amelyek összefüggnek az elkövetőknek más hátrányos helyzetű csoportok társadalmi helyéről alkotott elképzeléseivel, illetve más társadalmi csoportokat is érintő jogi problémákkal. Az ebben a kiadványban bemutatott családon belüli erőszak esetében az elkövető férfinak nemcsak a lánya leszbikusságával szemben vannak kifogásai, hanem általában a nők és a gyerekek önállóságát ellenzi. Az LMBT emberek ellen munkahelyi pszichoterrort, diszkriminációt és szexuális zaklatást elkövető fnökök nemcsak az LMBT embereket nem nézik jó szemmel, hanem úgy is gondolják, hogy beosztottjaik engedelmességgel tartoznak nekik a munkaszerződésben megállapított feladataikon túl is. További területek, amelyek vélhetőleg más társadalmi csoportokat is érintenek: a betegek megalázása az egészségügyben, az egészségügyi törvényben biztosított tájékoztatási és önrendelkezési jog megsértése, a rendőri igazoltatás gyakorlata, a rendezetlen munkaviszonyok igen elterjedt problémája. Mivel ezek a problémák túlmutatnak az LMBT emberek diszkriminációján, megoldásuk is az egyéb társadalmi csoportok egyenlőségét előmozdító szereplőkkel való együttműködés útján lehetséges.
A Patent Egyesület legfontosabb ajánlásai a kutatás kapcsán:
A Patent Egyesület legfontosabb ajánlásai a kutatás kapcsán:
- tegyék lehetővé, hogy a leszbikus és meleg párok örökbe fogadhassanak...
- nyissák meg a mesterséges megtermékenyítést a fiatal és egészséges egyedülálló és a leszbikus kapcsolatban élő nők előtt...
- a rendőrség biztosítsa megfelelően a felvonulást;
- a rendőrségnek legyen feladata megvédeni az utórendezvények résztvevőit;
- kötelezően kelljen reagálnia a segélyhívásokra...
- a rendőr nem követelheti a smink vagy paróka eltávolítását;
- nem szólíthatja olyan néven a transznemű személyt, amely ellentétes nemű, mint a személy megjelenése (pl. férfi néven női ruhában lévő személyt)...
A döntéshozó kezdeményezze a házasság egyenlő kiterjesztését a leszbikus és meleg párokra. Ennek érdekében kezdeményezze az alábbiakat:
A döntéshozó szüntesse meg az egyedül HIV/AIDS-ellátást nyújtó kórház monopol helyzetét, hozzon létre regionális HIV/AIDS-specialista központokat...
A döntéshozó utasítsa a rendőrséget a büszkeségnapi felvonulásokra vonatkozó átlátható rendőrségi eljárásrend kialakítására:
A döntéshozó fektesse le a transzneműekkel kapcsolatos igazoltatási szabályokat:
Az alábbiakban szemelvényeket közlök a tanulmányból:
A család mint börtön
(...) Ez a nő – azzal, hogy azt választotta, hogy egy másik nővel él együtt – teljes mértékben ellentmondott az apja családról alkotott patriarchális elképzeléseinek. Akárcsak a heteroszexuális nők esetében, itt is akkor erősödött fel az erőszak, amikor a nő szülei számára világossá vált, hogy a lányuk nem fogja az általuk elképzelt életet élni. Itt is először szóbeli erőszakkal kezdték a szülők: például az apa homofób elveket hangoztatott otthon, illetve zsarolni próbálták a lányukat az örökséggel, hogy költözzön haza, és csak később kezdődött a fizikai erőszak: a ráncigálás, a telefon fülhöz szorítása.
Ez az eset csak ezért nem végződött fizikai erőszakkal, mert Gabriella nagyon pontosan felmérte a helyzetét, partnere támogatta a szökésben, és évek munkájával összegyűjtött annyi pénzt, hogy volt hova elmenekülnie. A partnerbántalmazás esteiből ismeretes, hogy az ilyen jellegű zaklatás és fenyegetés nem egyszer belépő a fizikai erőszakhoz. Az is a családon belüli erőszak irodalmának egyik következtetése, hogy az áldozatok általában nagyon pontosan meg tudják becsülni, hogy mikor milyen cselekményeket fog elkövetni ellenük az elkövető. Így valószínűleg pontos Gabriella azon megállapítása, hogy a szülei bezárták volna, illetve hogy nem valami apróságra gondolt, hanem elköltözött, amikor azt mondta neki az anyja, „nem lesz jó”, ha ő deríti ki a lakcímüket. Ne tévesszen meg senkit az, hogy nem történt súlyos fizikai erőszak: az elkövetők az erőszak következő fokozatára kapcsoltak.
Ebben az esetben nehéz elválasztani, hogy az erőszakot azért követik el a szülők, mert a nő leszbikus, vagy azért, mert ellentmond az apja patriarchális elképzeléseinek. Maga a nő is nehezen tudja ezeket elválasztani, ahogy az utolsó idézet is mutatja. Hiszen leszbikusnak lenni önmagában is ellentmond az apa patriarchális elképzeléseinek. Ezért talán nem is érdemes különválasztani a leszbikusok és a nők elleni erőszakot, hanem érdemesebb patriarchális erőszakról beszélni. (...)
Állami szervek általi diszkrimináció
(...) A Patent Egyesület jogsegélyszolgálata számtalanszor ütközik abba, hogy a hátrányos helyzetű csoportok tagjaival szemben folytatott eljárásokban megváltozik az ügy tárgya: hirtelen nem az a kérdés, hogy mi támasztja alá a személy állításait, hanem hogy mi mond ellent neki. Gyakran ez történik például az incesztus áldozataival, amikor nem azt kezdik vizsgálni, hogy megtörtént-e az eset, hanem hogy hazudik-e a gyerek. Ugyanerre a jelenségre hívja föl a figyelmet az Amnesty International intim partnerkapcsolaton belüli szexuális erőszakról szóló jelentése, amely szerint a rendőrtisztek közül sokan úgy gondolják, hogy a nemi erőszakról beszámoló nők hazudnak, aminek az a következménye, hogy a rendőrség nem a nemi erőszak bizonyítékait kezdi gyűjteni, hanem azt vizsgálja, mi támasztja alá, hogy a nő hazudik. Általános stratégiája tehát a hatalmi helyzetben lévő csoportoknak, hogy amikor valamely privilégiumukat veszélyben látják (heteroszexuálisok a családdal kapcsolatos letelepedési privilégiumukat, vagy férfiak azt a privilégiumukat, hogy ne kelljen figyelembe venni, a nő akarja-e a szexet) nyíltan talán nem kérdőjelezik meg a hátrányos helyzetű csoport tagjának szavahihetőségét, de úgy cselekszenek és olyan bizonyítékokat gyűjtenek, hogy a megbízhatatlanság látszatát keltsék.
Elképzelhető, hogy a heteroszexuális élettársakkal is pont így jár el a Bevándorlási Hivatal. Lehet, hogy például a hivatalnak vagy egyes hivatalnokainak nem a leszbikus és meleg párok szúrják a szemét, hanem azok a párok, akik nem akarnak megházasodni. Elképzelhető egy olyan hivatalnok, aki például vallási meggyőződésből akarja minél inkább megnehezíteni a „vadházasságban” élők életét, így minden élettársi kapcsolatban élőét. Vagy talán idegengyűlölő elvek szerint működik a rendszer, vagy egy dolgozója, és az élettársi kapcsolat csak az egyik kifogás arra, hogy minél kevesebb esetben kelljen engedélyezni a letelepedést. Esetleg tényleg nincs semmilyen diszkrimináció. Ezek mind találgatások, amelyeket csak a hivatal tevékenységének nyomon követésével, illetve eddigi határozatainak elemzésével lehet eldönteni.
Világos, hogy az állam a házasság tilalmával el kíván zárni bizonyos jogokat a leszbikus és meleg párok elől – például az örökbefogadás jogát. Ez az eset arra példa, hogy vannak olyan törvényhelyek, amelyek teret engednek a diszkriminációnak annak ellenére, hogy a jogalkotó az adott jogból nem akarja (vagy nem meri) kizárni az LMBT embereket.
A mesterséges megtermékenyítés állami tilalma
(...) Fiatal és egészséges nő tehát akkor juthat mesterséges megtermékenyítéshez, ha házasságban vagy férfival élettársi kapcsolatban él, és valamelyiküknek van olyan problémája, amely hátráltatja a megtermékenyülést. Ez egyrészt hátrányos megkülönböztetés az egyedülálló nőkkel szemben, hiszen egészségügyi indok híján meg kell várniuk, míg reprodukciós koruk elég előrehaladott lesz ahhoz, hogy megfeleljenek a törvényi feltételnek. Bár a törvény erre nem tér ki, de a végrehajtási rendeletből kitűnik, az egyedülálló nők két csoportja között az állam különbséget tesz: míg az egészségi állapota miatt mesterséges megtermékenyítésben részesülő nők esetében a beavatkozást az állam fizeti, addig az életkoruk alapján az eljárásra jogosult nők a beavatkozást maguk kötelesek finanszírozni. Mivel Magyarországon ma tilos a leszbikus és meleg párok házassága, és a leszbikus és biszexuális nők általában nem akarnak férfival házasodni vagy élettársi kapcsolatra lépni, ellenük is diszkriminációt valósít meg ez a szabályozás. Az itt leírt eset arról szól, hogy milyen konkrét, gyakorlati problémákkal kell szembe néznie annak az egyedülálló – illetve esetünkben leszbikus kapcsolatban élő – nőnek, aki orvosolni kívánja ezt a diszkriminációt. (...)
(...) A nő azt szeretné, ha a valóságos női partnerével mindketten a gyerek szülei lehetnének. Ez megoldhatná, hogy a partnere maradjon a gyerek gyámja akkor is, ha ő esetleg meghalna. Azért választotta az orvos által segített mesterséges megtermékenyítést, mert így a spermadonor jogilag nem számít apának, és ezzel meg lehet akadályozni, hogy jogai legyenek a gyerekkel kapcsolatban. (...)
(...) Az apaság vélelmének intézményével a családjogi törvény azt is előírja, hogy elsősorban azt a férfit kell tekinteni a gyerek apjának, aki házasságban élt a gyerek anyjával a gyerek fogantatásának feltételezhető pillanatában. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelet kimondja, hogy a gyámhivatal a születési anyakönyvbe apa adatai nélkül bejegyzett gyermek részére hivatalból képzelt személyt állapít meg apaként, ha az apa jogállása a gyerek harmadik életévéig betöltetlen marad. Ezek a szabályok mind azt célozzák, hogy egyetlen nőnek se lehessen jogilag önmagában gyereke. Ha csak fiktív módon is, de biztosítják az apa jelenlétét és felügyeletét a nő és gyerekei felett.
Ezek a törvények logikájukban nem, csak mértékükben térnek el azoktól az iszlám országoktól, ahol a nők nem járhatnak ki az utcára egyedül, vagy ahol akár halállal is büntetik a nőket, ha házasságon kívüli kapcsolatból születik gyerekük. A logika ugyanaz: a nő ne tehessen bizonyos dolgokat a férfi beleegyezése nélkül. Főleg ne tehessen olyan dolgokat, amelyek kétségessé teszik, hogy melyik férfi a gyerek apja, és a férfi vérvonala akkor is biztosítva legyen, ha ténylegesen nem ő a biológiai apa.
Valójában nincs racionális indoka annak, hogy miért kellene férfit bejegyezni a gyerek szülőjének. A törvény tudomásul vehetné a status quot: hogy a legtöbb nő – még azok is, akik heteroszexuális párkapcsolatban élnek – maga neveli gyerekeit, kevés férfi hozzájárulással. Egy nem patriarchális társadalomban nem annak a felnőttnek lenne joga a gyerekhez, aki a gyerek fogantatása pillanatában a gyerek anyjával élt párkapcsolatban, még csak nem is a gyerek biológiai szüleinek, hanem a gyereknek lenne joga ahhoz a szülőhöz, aki ténylegesen gondját viseli.
Ha az állam feloldaná a leszbikus és meleg párok házasságának tilalmát, és kiterjesztené a szülőség vélelmét is a leszbikus kapcsolatban élő nőkre, az megoldást jelentene ennek a nőnek a problémáira. Ehhez azonban szakítani kellene azzal az elgondolással, hogy a családban mindig lennie kell egy férfinak, aki felügyeli a nőket és a gyerekeket. (...)
Munkahelyi diszkrimináció – munkahelyi zaklatás és fizikai erőszak egy biszexuális nő ellen
(...) Edina egy vidéki városban dolgozott egy nagy multinacionális cégnél egy körülbelül 30 fős irodában. Egy nap az egyik munkatársa megmondta neki, hogy az irodában azt beszélik, hogy egy internetes társkereső oldalon leszbikus társkereső hirdetést adott fel. Valóban feladott egy leszbikus társkereső hirdetést, de egy másik oldalon, és fénykép nélkül. Ezen az oldalon azonban fényképpel szerepelt. Tagadta a munkatársai előtt, hogy ő adta volna fel a hirdetést, de mégis hamarosan az egész irodában elterjedt a pletyka, hogy leszbikus. Ahogy mondja: „Csak azért nem omlottam össze, mert nem találkoztam napi szinten a kollégákkal, és körülbelül 50-50%-ban voltak normálisak.” Illetve volt egy barátnője, Anna, aki támogatta. (...)
(...)Edina gondolt arra, hogy szól a zaklatásról az igazgatónak, mert azt sejtette, hogy az igazgató meleg, illetve a cég esélyegyenlőségi tervében benne volt, hogy nem diszkriminálják a leszbikus és meleg dolgozókat, és ezt a dolgozókkal is aláíratták. Végül azonban úgy gondolta, helyesebb, ha kivárja, amíg a szenzáció elül. (...)
(...) Zaklatása a tettlegességig fajult: egy alkalommal minden előzmény nélkül meghúzta Edina haját, és nekilökte az íróasztalának. Később bement az igazgatóhoz, és feljelentette Edinát, mint leszbikust. A többi munkatárs vagy nem szerzett tudomást ezekről az eseményekről, vagy nem tett semmit. Edina a folyamatos zaklatás alatt megtörve végül felmondott. (...)
A tanulmány teljes egészében ITT olvasható.
Kormányzati kompetenciatérkép a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek esélyegyenlőségének előmozdítása területén feladat- és hatáskörrel rendelkező állami szervekről
A család mint börtön
(...) Ez a nő – azzal, hogy azt választotta, hogy egy másik nővel él együtt – teljes mértékben ellentmondott az apja családról alkotott patriarchális elképzeléseinek. Akárcsak a heteroszexuális nők esetében, itt is akkor erősödött fel az erőszak, amikor a nő szülei számára világossá vált, hogy a lányuk nem fogja az általuk elképzelt életet élni. Itt is először szóbeli erőszakkal kezdték a szülők: például az apa homofób elveket hangoztatott otthon, illetve zsarolni próbálták a lányukat az örökséggel, hogy költözzön haza, és csak később kezdődött a fizikai erőszak: a ráncigálás, a telefon fülhöz szorítása.
Ez az eset csak ezért nem végződött fizikai erőszakkal, mert Gabriella nagyon pontosan felmérte a helyzetét, partnere támogatta a szökésben, és évek munkájával összegyűjtött annyi pénzt, hogy volt hova elmenekülnie. A partnerbántalmazás esteiből ismeretes, hogy az ilyen jellegű zaklatás és fenyegetés nem egyszer belépő a fizikai erőszakhoz. Az is a családon belüli erőszak irodalmának egyik következtetése, hogy az áldozatok általában nagyon pontosan meg tudják becsülni, hogy mikor milyen cselekményeket fog elkövetni ellenük az elkövető. Így valószínűleg pontos Gabriella azon megállapítása, hogy a szülei bezárták volna, illetve hogy nem valami apróságra gondolt, hanem elköltözött, amikor azt mondta neki az anyja, „nem lesz jó”, ha ő deríti ki a lakcímüket. Ne tévesszen meg senkit az, hogy nem történt súlyos fizikai erőszak: az elkövetők az erőszak következő fokozatára kapcsoltak.
Ebben az esetben nehéz elválasztani, hogy az erőszakot azért követik el a szülők, mert a nő leszbikus, vagy azért, mert ellentmond az apja patriarchális elképzeléseinek. Maga a nő is nehezen tudja ezeket elválasztani, ahogy az utolsó idézet is mutatja. Hiszen leszbikusnak lenni önmagában is ellentmond az apa patriarchális elképzeléseinek. Ezért talán nem is érdemes különválasztani a leszbikusok és a nők elleni erőszakot, hanem érdemesebb patriarchális erőszakról beszélni. (...)
(...) A Patent Egyesület jogsegélyszolgálata számtalanszor ütközik abba, hogy a hátrányos helyzetű csoportok tagjaival szemben folytatott eljárásokban megváltozik az ügy tárgya: hirtelen nem az a kérdés, hogy mi támasztja alá a személy állításait, hanem hogy mi mond ellent neki. Gyakran ez történik például az incesztus áldozataival, amikor nem azt kezdik vizsgálni, hogy megtörtént-e az eset, hanem hogy hazudik-e a gyerek. Ugyanerre a jelenségre hívja föl a figyelmet az Amnesty International intim partnerkapcsolaton belüli szexuális erőszakról szóló jelentése, amely szerint a rendőrtisztek közül sokan úgy gondolják, hogy a nemi erőszakról beszámoló nők hazudnak, aminek az a következménye, hogy a rendőrség nem a nemi erőszak bizonyítékait kezdi gyűjteni, hanem azt vizsgálja, mi támasztja alá, hogy a nő hazudik. Általános stratégiája tehát a hatalmi helyzetben lévő csoportoknak, hogy amikor valamely privilégiumukat veszélyben látják (heteroszexuálisok a családdal kapcsolatos letelepedési privilégiumukat, vagy férfiak azt a privilégiumukat, hogy ne kelljen figyelembe venni, a nő akarja-e a szexet) nyíltan talán nem kérdőjelezik meg a hátrányos helyzetű csoport tagjának szavahihetőségét, de úgy cselekszenek és olyan bizonyítékokat gyűjtenek, hogy a megbízhatatlanság látszatát keltsék.
Elképzelhető, hogy a heteroszexuális élettársakkal is pont így jár el a Bevándorlási Hivatal. Lehet, hogy például a hivatalnak vagy egyes hivatalnokainak nem a leszbikus és meleg párok szúrják a szemét, hanem azok a párok, akik nem akarnak megházasodni. Elképzelhető egy olyan hivatalnok, aki például vallási meggyőződésből akarja minél inkább megnehezíteni a „vadházasságban” élők életét, így minden élettársi kapcsolatban élőét. Vagy talán idegengyűlölő elvek szerint működik a rendszer, vagy egy dolgozója, és az élettársi kapcsolat csak az egyik kifogás arra, hogy minél kevesebb esetben kelljen engedélyezni a letelepedést. Esetleg tényleg nincs semmilyen diszkrimináció. Ezek mind találgatások, amelyeket csak a hivatal tevékenységének nyomon követésével, illetve eddigi határozatainak elemzésével lehet eldönteni.
Világos, hogy az állam a házasság tilalmával el kíván zárni bizonyos jogokat a leszbikus és meleg párok elől – például az örökbefogadás jogát. Ez az eset arra példa, hogy vannak olyan törvényhelyek, amelyek teret engednek a diszkriminációnak annak ellenére, hogy a jogalkotó az adott jogból nem akarja (vagy nem meri) kizárni az LMBT embereket.
A mesterséges megtermékenyítés állami tilalma
(...) Fiatal és egészséges nő tehát akkor juthat mesterséges megtermékenyítéshez, ha házasságban vagy férfival élettársi kapcsolatban él, és valamelyiküknek van olyan problémája, amely hátráltatja a megtermékenyülést. Ez egyrészt hátrányos megkülönböztetés az egyedülálló nőkkel szemben, hiszen egészségügyi indok híján meg kell várniuk, míg reprodukciós koruk elég előrehaladott lesz ahhoz, hogy megfeleljenek a törvényi feltételnek. Bár a törvény erre nem tér ki, de a végrehajtási rendeletből kitűnik, az egyedülálló nők két csoportja között az állam különbséget tesz: míg az egészségi állapota miatt mesterséges megtermékenyítésben részesülő nők esetében a beavatkozást az állam fizeti, addig az életkoruk alapján az eljárásra jogosult nők a beavatkozást maguk kötelesek finanszírozni. Mivel Magyarországon ma tilos a leszbikus és meleg párok házassága, és a leszbikus és biszexuális nők általában nem akarnak férfival házasodni vagy élettársi kapcsolatra lépni, ellenük is diszkriminációt valósít meg ez a szabályozás. Az itt leírt eset arról szól, hogy milyen konkrét, gyakorlati problémákkal kell szembe néznie annak az egyedülálló – illetve esetünkben leszbikus kapcsolatban élő – nőnek, aki orvosolni kívánja ezt a diszkriminációt. (...)
(...) A nő azt szeretné, ha a valóságos női partnerével mindketten a gyerek szülei lehetnének. Ez megoldhatná, hogy a partnere maradjon a gyerek gyámja akkor is, ha ő esetleg meghalna. Azért választotta az orvos által segített mesterséges megtermékenyítést, mert így a spermadonor jogilag nem számít apának, és ezzel meg lehet akadályozni, hogy jogai legyenek a gyerekkel kapcsolatban. (...)
(...) Az apaság vélelmének intézményével a családjogi törvény azt is előírja, hogy elsősorban azt a férfit kell tekinteni a gyerek apjának, aki házasságban élt a gyerek anyjával a gyerek fogantatásának feltételezhető pillanatában. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelet kimondja, hogy a gyámhivatal a születési anyakönyvbe apa adatai nélkül bejegyzett gyermek részére hivatalból képzelt személyt állapít meg apaként, ha az apa jogállása a gyerek harmadik életévéig betöltetlen marad. Ezek a szabályok mind azt célozzák, hogy egyetlen nőnek se lehessen jogilag önmagában gyereke. Ha csak fiktív módon is, de biztosítják az apa jelenlétét és felügyeletét a nő és gyerekei felett.
Ezek a törvények logikájukban nem, csak mértékükben térnek el azoktól az iszlám országoktól, ahol a nők nem járhatnak ki az utcára egyedül, vagy ahol akár halállal is büntetik a nőket, ha házasságon kívüli kapcsolatból születik gyerekük. A logika ugyanaz: a nő ne tehessen bizonyos dolgokat a férfi beleegyezése nélkül. Főleg ne tehessen olyan dolgokat, amelyek kétségessé teszik, hogy melyik férfi a gyerek apja, és a férfi vérvonala akkor is biztosítva legyen, ha ténylegesen nem ő a biológiai apa.
Valójában nincs racionális indoka annak, hogy miért kellene férfit bejegyezni a gyerek szülőjének. A törvény tudomásul vehetné a status quot: hogy a legtöbb nő – még azok is, akik heteroszexuális párkapcsolatban élnek – maga neveli gyerekeit, kevés férfi hozzájárulással. Egy nem patriarchális társadalomban nem annak a felnőttnek lenne joga a gyerekhez, aki a gyerek fogantatása pillanatában a gyerek anyjával élt párkapcsolatban, még csak nem is a gyerek biológiai szüleinek, hanem a gyereknek lenne joga ahhoz a szülőhöz, aki ténylegesen gondját viseli.
Ha az állam feloldaná a leszbikus és meleg párok házasságának tilalmát, és kiterjesztené a szülőség vélelmét is a leszbikus kapcsolatban élő nőkre, az megoldást jelentene ennek a nőnek a problémáira. Ehhez azonban szakítani kellene azzal az elgondolással, hogy a családban mindig lennie kell egy férfinak, aki felügyeli a nőket és a gyerekeket. (...)
Munkahelyi diszkrimináció – munkahelyi zaklatás és fizikai erőszak egy biszexuális nő ellen
(...) Edina egy vidéki városban dolgozott egy nagy multinacionális cégnél egy körülbelül 30 fős irodában. Egy nap az egyik munkatársa megmondta neki, hogy az irodában azt beszélik, hogy egy internetes társkereső oldalon leszbikus társkereső hirdetést adott fel. Valóban feladott egy leszbikus társkereső hirdetést, de egy másik oldalon, és fénykép nélkül. Ezen az oldalon azonban fényképpel szerepelt. Tagadta a munkatársai előtt, hogy ő adta volna fel a hirdetést, de mégis hamarosan az egész irodában elterjedt a pletyka, hogy leszbikus. Ahogy mondja: „Csak azért nem omlottam össze, mert nem találkoztam napi szinten a kollégákkal, és körülbelül 50-50%-ban voltak normálisak.” Illetve volt egy barátnője, Anna, aki támogatta. (...)
(...)Edina gondolt arra, hogy szól a zaklatásról az igazgatónak, mert azt sejtette, hogy az igazgató meleg, illetve a cég esélyegyenlőségi tervében benne volt, hogy nem diszkriminálják a leszbikus és meleg dolgozókat, és ezt a dolgozókkal is aláíratták. Végül azonban úgy gondolta, helyesebb, ha kivárja, amíg a szenzáció elül. (...)
(...) Zaklatása a tettlegességig fajult: egy alkalommal minden előzmény nélkül meghúzta Edina haját, és nekilökte az íróasztalának. Később bement az igazgatóhoz, és feljelentette Edinát, mint leszbikust. A többi munkatárs vagy nem szerzett tudomást ezekről az eseményekről, vagy nem tett semmit. Edina a folyamatos zaklatás alatt megtörve végül felmondott. (...)
A tanulmány teljes egészében ITT olvasható.
Kormányzati kompetenciatérkép a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek esélyegyenlőségének előmozdítása területén feladat- és hatáskörrel rendelkező állami szervekről
